Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 2. szám - Kunszabó Ferenc: Akit az istenek el akarnak veszejteni…

lyedésük.” Azaz, Vekerdi Lászlót csőlátása megakadályozta abban, hogy minden passzusomat elolvassa. így nyilván átugrotta, mikor azt írom, hogy a homoszexuálisok, utódaik nem lévén, az élet fenntartása ellen vannak, csak ezt ma, társadalom és gazdaság egybeszervezett nagyformái eltakarják előlünk. . . Evvel nem száll vitába Vekerdi, hanem mondja a magáét.

Még nehezebb azonban a helyzet, mikor a vitafelek azt magyarázzák, amit én is leszögeztem. így például a Forrás-szám 56. oldalán: „Deviancia — van. Sőt: volt és lesz.” Hiába. Többen és hosszan számonkérik, hogy ezt miért nem vagyok hajlandó elismerni! Pedig én csak ezek pártolása, dédelgetése, propagandája ellen vagyok, s azt írom, hogy küzdeni kell ellenük. Az élet nevében. (S hadd tegyem már hozzá, hogy Dürkheim se mond mást.)

Egyébiránt is, s megintcsak az eszmecserék írott és íratlan szabályai alapján, a bizonyításnak szánt példák taglalata nem föltétien jelenti, hogy a szerző azokkal egyetért. Hogy „üzenetnek” szánja. Sőt. így például én dolgozatomban több helyen leírom, hogy a szóbanforgó példák alkalmazását ma lehetetlennek tartom. Hiába. Nem értik. — Czeizel Endre érti. Mégis: hiába szerepel a Forrás-szám 52. oldalán, éppen a Taigetosz-példa befejezése után, egyik ilyen kijelentésem, hozzászólásában háromszor is szükségesnek tartja leírni, sőt, egy Ízben kiemelt szedéssel, hogy a Taigetosz nem térhet vissza!... Czeizel Endre azok közé tartozik, akik nélkül tudományilag, de általános szellemi kondíciónkat tekintve is, szegényebbek lennénk. S lám, hozzászólásában ő még azt is leírja, hogy: mai tudásunk szerint — ami egyre ritkább napjainkban. Mégis, korunk tudományos zsákutcájába ő is bemegy, mikor kijelenti, hogy az általam „felvázolt társadalmi gondokra a szaktudományok lesznek képesek megfelelő gyakorlati alternatív megoldásokkal szolgálni”;

E ponton azonban én is leírom a kötelező tiszteletkört, rögvest: Nem a tudomány ellen vagyok. Sőt. És ennek a vitacikké lett könyvfejezet elején is tanújelét adtam. — A tudomány szerepének eltúlzása, mindenhatósága az, amit veszélyes kor jelenségnek tartok. Különösen, hogy kísérője lett a tömegek önfeladása. Kölcsönhatásokban: a modern ráció évszázadok óta hirdeti, hogy ő majd megoldja az emberiség gondjait, s mert sikerei valóban példátlanok, az emberek fokozatosan feladták öncselekvésüket, minden téren. A társadalom, közösségein keresztül, évmilliókon át önszervező, „öngondolkodó”, „önalkotó” volt — s ezek sorában öngyógyító is. Ma, éppen ezekben az évtizedekben, szinte abszolút méretekben mondtunk le erről, s követeljük, hogy az orvostudomány adjon újabbnál újabb megoldásokat!... A tudomány pedig ennek, igy, soha nem fog tudni eleget tenni. Egyrészt a gyógyítandók magaelhagyása miatt: tudjuk, hogy ha a beteg nem működik közre, sokkal nehezebb, vagy lehetetlen a terápia. Másrészt, mert maguk a tudományok sincsenek ehhez megfelelő kondícióban.

És ezt a másik jeles tudós hozzászólásában „foghatjuk”. Ruff Imre bevezetőül kijelenti, hogy exakt tudományokhoz szokott szemléletével közelíti a témát. Fel is vázol, szépen, hihetően, egy matematikai modellt, melynek kidolgozása, nyilván, ész, gépek, idő, energia és pénz sokaságába került, aztán következtet: „Amint látható: nagyon nehéz lenne megmondani, hogy az egyenestől való elhajlás mértéke éppen a kívánatos evolúció megnyilvánulása, vagy az útról való letérés, azaz deviáció.” Nos, ez a summázat mindenekelőtt arra világít rá, hogy azok a csuda exakt tudományok milyen csudára nem azok. Aztán: igaz lehet ugyan, hogy ezzel a módszerrel amerikai közgazdák körvonalazni tudták az USA gazdasági menetét az 1968—73-as évekre — de éppen akkor következett az a világgazdasági válság, mit az égvilágon semmilyen módszerrel nem lehetett kiszámítani, s ami azóta is gyötör bennünket. De tovább: itt idézett summázatát Ruff Imre már akkor is tudta, mikor a modellezésnek fogott. Nem? Az úgynevezett józan parasztész alapján. Csakhogy: nem hitte el önmagának. S főleg: nem mert volna előrukkolni vele csak úgy, „szőrén ülve a lovat”. Ez abból is látszik, hogy mikor a modern tudományos apparátusok „kezét” elengedi, akkor, cikke végén, teljesen elbizonytalanodik. Felsorol még néhány modern filozófiai megfontolást, mik azonban a döntést nem közelítik, hanem éppen távolítják, aztán, nagyon

84