Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 2. szám - Erdődy Edit - Veres András: Kételyek és kényszerek szorításában (Ember- és életeszmény alakulása az 1945 és 1956 közötti novellairodalmunkban)
három hét, s a központi vezetőség a július 18—21. között tartott ülésén leváltotta Rákosi Mátyást az első titkári posztról. Az Irodalmi Újság július 28-i száma hozta Dérytől a Szerelem című novellát. E néhány adat jelzésszerű fölidézésével nemcsak az események drámaiságát kívánjuk érzékeltetni, hanem azt a bizonytalanságot is, ami a korszakot jellemezte. Érthető, hogy a tisztulási folyamat a legtöbb írónál időt vett igénybe. A hazug eszményekkel való leszámolás nemcsak egzisztenciális kockázattal járt, hanem lelkiismereti válsággal is. A korszak novellairodalmában még igen erőteljes az előző periódusban uralkodó szemlélet jelenléte (sőt 1953-ban és 1955-ben nyomasztó a túlsúlya). A negyven elbeszélésből tizenhárom mutatja megvalósult eszménynek az egyén és a közösség harmonikus kapcsolatát (pl. Cseres Tibor: Főúri házasság, 1953, Nagy Lajos: Üdülés, 1953, Galgóczi Erzsébet: Égigérő fa, 1954, Tóth László: A vizit, 1955), további háromban a történet végére megvalósul (pl. Urbán Ernő: Pörben a világgal, 1953), ötben pedig ha nem is valósul meg, a háttérben már létezik (Sarkadi Imre: Tanyasi dúvad, 1953, Tóth László: A pincében, 1955. stb.). Megdöbbentő arány ez, ha meggondoljuk, hogy egy olyan — a közösség boldogulását célul tűző — életeszményről és ehhez kapcsolódó embereszményről van szó, melynek érvényesítéséhez hiányoztak a legelemibb feltételek is. Annyira, hogy az eredeti elképzelés (az autonóm, sokoldalú, magát megvalósító, az életet élvező emberről) csakhamar egy vele ellentétes (a közösség feltételezett érdekeinek magát alárendelő, feladatorientált, áldozatkész) hőstípusnak adta át a helyét. Sőt a kétféle embereszmény egyszerre, egymás mellett létezett, s a szkizofrénia magyarázatára — ha egyáltalán észerevették — mindig kéznél volt egy megfelelő okfejtés (mint pl. az, hogy rövid távon, átmenetileg az utóbbi, később viszont az előbbi érvényes). A szkizoid állapot idővel természetessé vált íróink számára is. Érdekes példája ennek Cseres Tibor Gyávái ángyó (1954) című írása — az egyetlen elbeszélés, melyben közvetlen hivatkozást találtunk az 1953-as kormányprogramra. A novella főszereplőjének, Gyovai Zsigmondnénak titokban saját kifőzdéje van. A tanácselnök megpróbálja jobb belátásra bírni, szeremé beléptetni a téeszbe. Az új kormányrendelet lehetővé teszi, hogy hivatalos engedélyt váltson ki maszek kifőzdére, vásározásra. Az asszony azonban már túl idős ahhoz, hogy élni tudjon a lehetőséggel: fárasztják a vásározás viszontagságai. A férje pedig örömmel tér vissza a téeszben végzett munkájához. Az író helyeslőén említi az új kormányrendeletet, de nem hagy kétséget az iránt, hogy egyedül a kollektív gazdálkodás (és a közösség megtartó ereje) üdvözít. Hasonló szellemben született a többi, falun játszódó történet is. Már hírt adnak arról, hogy vannak akik kimaradnak a téeszből, de furcsállják az ilyen eseteket (pl. Sarkadi Imre: Kútban, 1954). A szövetkezetbe lépés indítékai között viszont nagyobb súlyt kapnak a szubjektivek, így az öregedés is (Tóth László: A pincében, 1955). A korábbi normatudat továbbélését maguk az írók is kifogásolták, példa lehet rá Sarkadi Imrének az írószövetségben 1954 elején elmondott hozzászólása. Sarkadi elismerte, hogy az 1953-as kormányprogram hatásaként valóságos veszély az „öncélú irodalom”(?!) térnyerése, de vitába szállt az irodalomtól eszményítést váró — változatlanul hangadó — felfogással: „... rossz s helytelen előitéletek még mindig mélyen gyökereznek prózaíróinkban és kritikusainkban. Ilyen előítélet például a konfliktusok befejezettségének a követelménye. Emberi összeütközéseket e szerint az előítélet szerint csak jól és csak kiabáló tanulsággal lehet befejezni. Máskülönben: a hibák között való turkálás.” 1955-ben még romlott a helyzet, a termelési történetekből ismert mindenre elszánt kártevők jelentek meg ismét a porondon: Sánta Ferenc két novellája (Puchner, 1955, Objektív nehézségek, 1955) sugallja azt, hogy résen kell lenni, mert az ellenség közöttünk van. A Puchner címszereplője vegyeskereskedő volt 1945 előtt, azóta diszpécser egy üzemben és uzsorakamatra ad kölcsön; nem is a pénz hajtja, hanem az emberek fölötti uralomvágy: adósait élvezettel alázza meg. Az Objektív nehézségek bárgyúan reakciós figurái — mindenekelőtt az egykor földbirtokos és tőkés, utóbb gyári raktárossá avanzsált 78
