Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 2. szám - Erdődy Edit - Veres András: Kételyek és kényszerek szorításában (Ember- és életeszmény alakulása az 1945 és 1956 közötti novellairodalmunkban)
Vaich Dénes — az úri Magyarország visszaállításáról ábrándoznak, s amennyire tudják, akadályozni próbálják a szocialista építőmunkát. A korszak novellairodalma mégsem mutat olyan vigasztalan képet, mint az előző korszaké. Már nem ritka kivétel az uralkodó normatudatot elvető írás. 1954-ben még csak néhány elbeszélés, 1956-ban már a novellák többsége ilyen. A sematikus szemlélettel való leszámolás egyik útja, hogy a művek valóságos konfliktusokról szólnak és tragikus kifejletig engedik jutni a történetet. Szabó István A lázadó (1954) című elbeszélésének hőse, az öreg cigány élete alkonyán lázad fel az őt mindig sújtó diszkrimináció ellen: „... hirtelen megvillant előtte minden: megperzselt lábujjai, Bogár fölszakított torka, a régi pofonok, rúgások, szidalmak, amit gyerekkorától vénségéig az emberektől kapott. Mindenki tegezte, de neki a csecsemőt is magáznia kellett.” Indulatai gyilkosságba sodorják, a diszkrimináció pedig folytatódik tovább: a falubeliek éppúgy, mint a rendőrök a gyilkosság előzményeit kizárólag a tragédiáért felelős „magyarok”-tól tudakolják, az öreg cigányt meg sem kérdezik. Moldova György írása, a Mandarin, a híres vagány (1955) a társadalom peremvidékére, a deviancia világába vezet. Cimszereplő hősének, a csatornatisztító munkásnak örömtelen élet jutott osztályrészül. A változatos élet iránti vágy viszi őt igazi vagányok társaságába és a velük együtt elkövetett embertelen kalandba: az egyik telepi lány megerőszakolásába. A szörnyű tett hatására Mandarin meghasonlik önmagával, nyíltan szembefordul társaival, s az egyikükkel való összecsapása mindkettőjük számára végzetessé válik. A novellák másik csoportja a hivatalos értékrend egyik legsebezhetőbb pontján támad: a képmutatást veszi célba. Örkény István A szent (1954) című novellájának hősnője, Szúnyogné — akit még 1941-ben elhagyott a férje s „egy életre torkig lett a szerelemmel” — erénycsősszé válik, méghozzá az új idők szellemében: „Ő maga sokszor és bensőséges szeretettel emlegette a pártot, pontosabban a pártot és önmagát. ’Jaj, csak egyszer megmutathatnám, mit érek’ — sóhajtotta például, ha szóba került Beloiannisz hősi halála.” A vértanúságra is kész asszonyról később kiderül, hogy a legjelentéktelenebb pártfeladatot sem végzi el. Míg Örkény írása elsősorban az egyént mutatja felelősnek, Déry Tibor elbeszélése, A téglafal mögött (1956) már az embertelen államhatalmat, amely valósággal belehajszolja a munkásokat abba, hogy lopjanak: a normaszint állandó emelésével annyira leszorítja a fizetéseket, hogy nem lehet belőle megélni. A főszereplő Bódi elvtársnak, a gyár fegyelmi bizottsága tagjának a tiszte az, hogy nyilvánosan — a kollektíva előtt — elítélje az államot megkárositó, a társadalmi tulajdon ellen vétkező bűnösöket. Feladatát Bódi egyre fáradtabban, kihűlő hittel látja el, végül föllázad ellene. A képtelen helyzetet talán Bódi feleségének szavai fejezik ki legteljesebben: „Jaj, szegények, szegény, szegény emberek. Jaj nekünk is! Mikor lesz már a szegény embernek békessége!” Rettenetes szavak ezek egy munkásasszony szájából; lesújtó ítéletet mond a fölött a hatalom fölött, amely a munkások államának hirdeti magát. Az uralkodó normatudat elvetésének harmadik módja, hogy a privát létet önállónak és önmagában megállónak (közösségi céloktól, értékektől mentesnek vagy azoknál különbnek) ábrázolják. Örkény István Disznóölés (1956) című elbeszélésében Kecskés százados kizárólag saját kedvtelésére, mint magánember vállalja el Hermánék disznajának levágását. Pénzt nem fogad el, a disznótorost nem szereti. Számára elegendő jutalom az, hogy disznót vághat, hogy azt teheti, amiben gyönyörűsége telik. A groteszk hatást még fokozza, hogy a férfi szenvedélyes, odaadó buzgólkodása fölkelti Hermánék fonnyadásnak induló s embergyűlölő lányának, Gizinek szexuális érdeklődését. (A szexualitás itt éppúgy pozitívnak, mint a hiánya negatívnak minősül Örkény másik, A szent című elbeszélésében. Ez a beállítás maga is kihívásnak számitott a kor hivatalos értékrendjével szemben.) Valamivel bonyolultabb a helyzet Déry Tibor Szerelem (1956) című novellája esetében, ahol a privát szféra nemcsak fölértékelődik (sőt egyenesen az emberség megtartójának bizonyul), hanem szembesítődik is a törvénysértő perek világával. Az ártatlanul bebörtönzött és hét éve raboskodó B.-t váratlanul kiengedik. Szabadságának első óráit, önfeledt, 79
