Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 2. szám - Deme Tamás: Manipuláció, kontra nevelés (Archaikus emberkép-torzó a XX. század végéről)
kevesebbet tud, s az felel, aki telítettebb, aki többet tud. Ennek a gyakorlat a fordítottját mutatja. A tanár kérdez, a gyereknek kell válaszolni. Többnyire azt, amit a tanár előzőleg már megfogalmazott. Ha a gyerek kérdez, az hátrány, az zavaró. A tanítás céljaként most is megnevezik az „egyéniség” nevelését. Pedig köztudott, hogy nevelhetetlen, mert autonóm, azaz saját törvénye van, s a direkt ráhatást elutasítja. Lehetséges viszont a társaslelki funkciók nevelése, a közvetett ráhatás, a közösség révén, hiszen ilyenkor az egyén fel tudja dolgozni az indirekt hatást az autonómiája sérülése nélkül. Ha megsérül, ha leigázzák az egyéniségét, ha nem engedik saját törvényei szerint élni, akkor torzul. Ilyenkor nem fejlesztés van, hanem idomítás. Az iskola nem is a tudás átadását deklarálja céljaként. Pedig hiába válik „tudásgyárrá”, az nem szolgálja sem a gyerek, sem a társadalom érdekét. Az iskolarendszer „makro” összefüggései még mindig kiszolgálják a napi gazdaságpolitika érdekeit. Rendkívül megnőtt a szelekció, a válogatás jelentősége. Gyakorlatilag már hetedikes korban eldől, hogy a gyerek továbbtanulhat-e, vagy sem. .. A teljesitménycentrikus könyökharc a középiskolából lecsúszott az általános iskolába. Csípős nyelvek szerint már a felső tagozatra is felvételizni kell maholnap. Ez a nyilvánvaló értéktévesztés. S mi a következménye? A manipuláció. A gyerek ügyeskedik, hogy megfeleljen szüleinek és a tanárjainak. Nem olyannak mutatja magát, amilyen, nem arra fejlődik, amerre a képességei vonzanák, hanem a mindenkori látszat és elvárás felé. A szülő is manipulál. Egyszerre a gyereket és a tanárát. Mit tudja az a gyerek, hogy mi az érdeke? Majd én rákényszerítem, hogy azt tegye, amit sugallók. S a tanárnak majd igazolom, hogy beteg, csak ne írjon holnap dolgozatot. Persze — a tanár is manipulál. Hogy úgy feleljenek a gyerekek, ahogy az igazgató fütyül. Meg — hogy neki ne fájjon a feje. Kialakul a láncreakció... Az iskolának, és fölötteseinek nem érdeke, hogy kitudódjon, mi az, ami rosszul működik. Ráadásul sokszorosan kompenzálnia kell a társadalom előtt, az egyébként is derékba tört tekintély miatt. Az iskola tehát azt hirdeti, hogy — ő a mérce. Megítél, kijelöli helyedet, szabályoz, fegyelmez, elismer, vagy eltűr. De hirdeti, hogy a lényege: jó. Ilyeténképpen az iskolától semmi sem fog távolabb esni, mint az önelemző, önkritikus magatartás. Inkább palástol, inkább ferdít, torzít — azaz szükség szerint csal. Manipulál. Ez a modell működött a legdiabolikusabb emberellenes intézményekben is. Manipulált a koncentrációs tábor felirata is, azt hirdetvén, hogy „Arbeit macht frei”... — pedig csak a halálban tett szabaddá. A manipuláció aljasabb a fölindulásból elkövetett vétkeknél. Ugyanis előkészített, hideg fejjel kigondolt, tudatos megtévesztés. Nemrég egy Adolf nevű, ex-manipulátor beszédeit sugározta egy rádiós dokumentumműsor. Tapasztalhattuk; nem az uszító hörgése volt a legmegdöbbentőbb! Hanem az a felismerés, hogy hatalomra kerülése előtt nyilatkozatainak a leggyakoribb kifejezései a „munkások érdeke”, a „szociális igazság” és persze a „béke” szó voltak ... A manipuláció hatékony, könnyen tanítható. Naivitás volna letagadni a manipuláció összefonódását a gyerek érdekei ellen működő iskolafajtákkal, oktatásformákkal. Dehát akkor semmi sem védi meg a gyereket, a kulturális értékeket a torzítás mechanizmusától? Igenis, létezik ilyen értékvédelem! Létezik olyan cselekvéssor, tett-rendszer, amely puszta működésével kizárja a manipulációt. Szokatlanul egyszerű neve van. így hívják: — NEVELÉS. Megkérdezhetik persze, mitől más ez, mint az oktatás, az iskolázás? Hiszen minden tanintézetben nevelnek, nemde? Azt kell mondanom erre, hogy nemi A nevelés nem egyenlő a tudás bővített, avagy szűkített újratermelésével, még a „kultúra-átadás” pateti- kus gesztusával sem! S főleg nem egyenlő az egyéniség megtörésével, a társadalmi előnyök és hátrányok konzerváló jellegű iskola-darálójával! Itt kell leírnom egy nevet, amelyet a pedagógusok emlékezetéből durva és manipulativ módon kitörölt a dogmatizmus, de úgy — hogy a könyvei sem hozzáférhetők. (Örvendetes, hogy a Magvető, 1985-ven újra kiadta „A magyar észjárást”, egyetlenként tucatnyi pedagógiai könyve közül.) — Karácsony Sándorról van szó. Arról a tudósról, aki a lélektan, a nyelvészet, az értékelmélet, a logika és a neveléstudomány szintézisét, rend58
