Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 2. szám - Deme Tamás: Manipuláció, kontra nevelés (Archaikus emberkép-torzó a XX. század végéről)

része a manipuláló nemesek leleplezéseiről, igazságtevésekről szól. A történelem számos esetet ismer az országos méretű manipulációkból. Hol a nép fölötti gyámkodás, atyáskodás a „divatos stílus” (amely arról akarja meggyőzni az „egyszerű állampolgárt”, hogy az úgysem ért az ügyekhez... Az a legjobb, ha mindent rábíz a profi politikusokra). Ez a típusú manipuláció szokta eltanácsolni a művészeteket a közgondolkodástól, mondván, hogy az író, a festő ne üsse bele az orrát a magas ügyintézésbe. A másik típusú manipuláció pedig egyenesen önmagát nevezi ki a nép szószólójául. Ő lesz a „vezér”, mert ő testesíti meg a fajtát. (Elképesztő, de tény, hogy a manipuláció — akár a narkotikum — eltöröl minden realitásérzéket. Egyidőben egy kefebajszú, alacsony, barna pszichopata képes volt elhitetni, hogy ő testesíti meg a magas, kékszemű, szőke, egészséges emberek ideáltípusát. ..) Más úgy rendezi meg a szavazást, kék, avagy másszínű szavazatokkal és szavazókkal, hogy csalás révén elhitesse: hatalma legitim és a démosz akarata szerint való . . . Ám ezzel már létre is hozta a manipuláció láncreakcióját. Ami a következőt jelenti: a manipuláció eredményét, azaz a látszatot csakis újabb manipulációkkal lehet fenntartani. A kiszolgáltatott felet pedig szintén manipulációra kényszeríteni igyekszik a manipuláló hatalom. Korrumpál, színjátékra, a színlelésre szoktat. így a hamisított játékot elfogadó „másik fél” már előre számít a megtévesztésére, ezért ő is „visszahamisítja a tényeket” partnerének. Az viszont szintén beszámítja a manipulált manipulációs kísérleteit, ezért már eleve háromszoros biztonsággal hamisít, megtéveszt, cinkel, átirja a híreket.

Ennek a hazugságon alapuló „erőegyensúlynak” a következő a lényegi taktikája: — Én elnézem a te piszkos kis ügyeidet, de nagylelkű vagyok (úgy teszek, mintha elfelejteném). Ezért olyan ellenszolgáltatásokat várok tőled, amelyek megfelelnek érdemeimnek és téged még piszkosabb megalázkodásokra kényszerítenek. Ezzel egyidejűleg időnként „feltámad” az emlékezetem, s eszedbe juttatom, hogy mennyi piszkos ügyed is van. E zsarolás által biztosítom, hogy egy szót se szólhass az én módszereim (gyengéim, hibáim) ellen. Ez persze csapdahelyzet. Az erősebb rákényszeríti a gyöngébbet, hogy az is „gyűjtögesse” a visszavágás reményében a manipuláló gyöngéit. Persze, sohase fog sikerülni a „visszavágás”, hiszen az erőegyensúly nem létezik, az egyik mindig előnyösebb helyzetben van, mint a másik. Rövid távon — ez köztudott — a gonosztevő mindig előnyben van, a jóhiszeműekkel szemben... Egy módon lehet ebből a csapdából kibújni: — ha a manipuláció felkínálta eszközökkel nem él a manipulációnak alávetett másik fél. A konfliktus feloldása mindig áldozattal — szenvedéssel — jár. De ez fordítva is igaz: az igazi áldozat (önkéntes szenvedés egy tisztességes ügyért) hosszú távon a konfliktus megoldásához vezet. Avagy — visszatérve a kiinduló ideológiához — immár a teljes idézet logikus egészét végiggondolva: úgy kell megadni a császárnak, ami a császáré, s Istennek, ami az Istené, hogy mindig tudja az ember, ki az az egy, akinek szolgál. Lefordítva: Szükséges a kompromisszumra törekedni — de csak addig, amíg az az elveket nem sérti. S ha arra manipulálják az embert, hogy adja fel elveit; ha az elvek eltakarása (és a „visszamanipulálás”) fontosabbnak tűnik az elvek megváltásánál, akkor menthetetlenül kialakul a láncreakció, a kiszolgáltatottság „szerzett szellemi immunhiánya”. Kun Lászlót végül is megölik a kunok, mert manipulált elveit látván, már nem hittek érzelmeinek. Történelmi ellenpéldaként kínálkozik ugyanakkor Bethlen Gábor — aki nem manipulált, hanem „viselkedett” mind a törökökkel, mind a németekkel szemben, de úgy, — hogy elveit (például a független Erdélyt) sohasem adta fel. Megadta „a császárnak, ami a császáré”? Még a szultánnak is! Ám a helyzet mégsem volt ilyen egyszerű. .. Mert szolgálni csak a saját népének szolgált, ha egyáltalán így lefordítható élete példája. A másik típusú ellenpélda a manipuláció kikerülése — a mártírok példája. Akár a hitvalló őskeresztényeket, akár a munkásmozgalom és az antifasiszta harc mártírjait mutatja fel a történelem — az elveihez hűséges alázaton sohasem fogott a manipuláció.. . Csak ehhez érteni kell Verseghy sorait („A teljes eszű bölcs megalázza magát, — a gyáva megalázkodik...”) Az én szememben alázat és mártirium egyaránt sorsa a jelenkori jogfosztott kisebbségeknek. S ez jövőt szerez számukra — feltéve, hogy mi, hozzájuk tartozók nem manipuláljuk, nem bagatellizáljuk áldozat54