Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 2. szám - Gyarmati György: A társadalom államosításától az állam társadalmasítása felé

sok termelőivé váltak, annak ellenére, hogy a hatalomgyakorlás módszerei és eszközrendszere számos vonatkozásban módosult. Hadd utaljak ezek közül csupán egy olyan problémára, melynek gyökerei a hazai „nagy ugrás” időszakára vezethetők vissza, de a jelenség „újratermelése” a következő évtizedekben is folytatódott, s manapság, a diagnózis ismeretében is tovább várat magára a társadalmi konszenzuson alapuló helyes terápia. A redisz- tribúciós mechanizmus keretében zajló, preferenciákat megállapító ipar- és településfejlesztési politika eredményeként egyes, különböző mértékben kiemelt körzetek, települések népességvonzó hatása számottevően megnőtt. Ennek ellenpólusaként, a kedvezményezettségben nem részesülő, s ilyen értelemben perifériára kerülő területek, illetve települések (elsősorban falvak) népességmegtartó ereje a kívánatosnál is nagyobb mértékben lehanyatlott, fogyatkozott a lakosságszám. Az ily módon megrendült státusú községektől azután „mert nem gazdaságos”, összevonással, körzetesítéssel elvezényelték az igazgatás helyi fórumait, az iskolát, az orvosi rendelőt stb. Az ebből eredő feszültségek a politikai szférától a tudományos elemzéseken át a szociográfiai irodalomig ismertek. Ezért annak részletesebb taglalása nélkül csupán a jelzésére szorítkozom: vitatható és vitatandó az olyan kontraszelektív fejlesztési koncepciók létjogosultsága, melyek a társadalom egy — nem jelentéktelen — része számára „halmozottan hátrányos helyzetet” teremtenek, majd mint ennek következtében „meggyengülteket” tovább sújtják őket azzal, hogy a konszolidált léthez nélkülözhetetlen „napi használatú” intézmények hozzáférhetőségét is megnehezítik. Ez a társadalompolitikai gyakorlat — szándéka ellenére is — újabb konfliktusok forrásává válhat.

50