Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 12. szám - Radics Péter: Előtanulmány egy rendszer logikájához (Szakály Sándor: A magyar katonai elit 1938-1945)
pes családok elemzésére csakúgy, mint a helyenként nagyvonalúan megrajzolt családi körkép pontosítására. Tudom, hogy Wéber Ede állt a könyv középpontjában, és halálának közelgett az 50. évfordulója, ami siettette a feltárás összegzését. Ezt a munkát azonban kár lenne abbahagyni, hiszen a pontosítások könnyen megoldhatók. A múlt minden elemének föltárása érdekes, de különösen az, amikor hasonló gondok jelentkeznek más körülmények között. A fejlődés egy fokára eljutott magyar gazdaság problémáit akarta megoldani — saját tisztes hasznának növelésével összekötve — Wéber Ede, s ez sikerült is neki. Mai szóval élve térségátalakítást végzett az alföldi homokon, bátor vállalkozóként a munka nélkül maradtak életét új helyen, új környezetben szervezte újjá. Azért érdekes és tanulságos a svájci polgárként indult Wéber tevékenysége, mivel manapság sincs más gondunk, mint egyes térségek termelésének átszervezése, a fölöslegessé vált dolgozók új munkahelyeken történő lekötése. Tanulhattunk a mindig újat akaró és ezért 90 éves korig céltudatosan dolgozó Wéber Edétől. Majdán János Előtanulmány egy rendszer logikájához — Szakály Sándor: A magyar katonai elit 1938—1945 — Szakály Sándor hadtörténész egy nagyobb monográfia előtanulmányaként jelentette meg történelmi szociográfiáját, jelezvén ezzel: a hetvenes években újra megindult hazai elitkutatások rész- eredményei lassan megérnek a publikálásra. Noha Szakály véleménye szerint e vizsgálatok végeredményének egyelőre csak a körvonalai sejthetők, e kontúrok felvázolása a várható átértékelések előkészítéseképpen mégis időszerűnek látszik. Ennek megfelelően a Nemzet és emlékezet sorozatban megjelent mű elsősorban adatközlésre s az adatok csoportosításán túlmenően néhány utalásszerű általánosításra szorítkozik. Tételmondatát burkoltan, közbevetésszerűen — a katonai elitnek az uralkodó eliten belüli szerepére vonatkozó hatvanas évekbeli vélemények értékeléseként — találjuk meg a bevezető fejezetben: Szakály szerint a Horthy-korszakban csak rövidebb periódusokra volt jellemző a katonai elit jelentős szerepe. Művéből kiolvasható: e szakaszok közé nem számítandó például a nyilas hatalomátvétel időszaka. Mintegy e tétel bizonyítására sorakoznak föl az 1938—45 között rendfokozatuk és beosztásuk alapján a katonai fölső vezetéshez sorolt 414 tábornok és törzstiszt származási, illetve vagyoni, jövedelmi, családi viszonyaira vonatkozó adatai. Mivel ezek az adatok a vezérkari őrnagyoktól a vezérezredesekig a különböző pozíciók birtokosait differenciálatlanul mutatják be, a statisztikai átlagot domborítják ki, minden fejezet végén megtalálhatók a honvédelmi minisztereknek, a Honvéd Vezérkar főnökeinek és a honvédség fő- parancsnokának adatai — melyek szinte meglepő módon az átlagot mutatják: miszerint a katonai elit tagjai kispolgári családok ingyenes helyeken tanuló gyermekeiből magas szakmai kvalifikáció (legtöbbször vezérkari képzettség és gyakorlat) s első világháborús katonai tapasztalatok birtokában emelkedtek ki; vagyontalanul, jelentősebb anyagi megtakarítás lehetősége nélkül bérlakásban élve nevelték egy-két gyermeküket, s a háború után zömmel hazai földön maradva vetettek számot sorsukkal. A kötet bemutatja a monarchiabeli és a két világháború közötti hazai katonai képzési szisztémát, s hangsúlyozza a századelő hivatásos katonatisztjeinek olyan meghatározó — mégis kevéssé számon tartott — vonásait, mint a mindenkori politikai áramlatoktól való kötelező elhatárolódás s a lemondás a gazdasági életben való részvételről. A katonatisztet megillették mindazok a kedvezmények, amelyek a többi állami alkalmazottat (családi pótlék és lakbérpótlék), emellett jövedelmük nagyjából megfelelt az állami szféra hasonló fokozatú alkalmazottaiénak — sőt a felsőbb szinteken a polgáriak javára mutatkozik eltérés. Az elemi iskolai tanító havi fizetése körülbelül a hadnagyénak és az alacsonyabb havidíjfokozatú főhadnagyénak felelt meg, a gimnáziumi tanáré a főhadnagyénak, századosénak és őrnagyénak, a bíráké és ügyészeké a tábornokokénak. Viszont Szekfű Gyula mint történész és egyetemi tanár 1942-ben jóval többet keresett, mint a legjobban fizetett vezérezredes, miközben jövedelme mesz- sze elmaradt a népszerű írókétól, színészekétől, zenészekétől. Az adatok minden kétséget kizáróan bizonyítják a katonai elit tagjainak túlnyomórészt magyar származását és a kornak megfelelő nemzeti érzületét. Nagyobb részük magyar királyi honvédtisztként szolgált a monarchia idejében, 96 százalékuk a magyar birodalom területén született (ebből 47 százalék a mai Magyarország, a nagyobb hányad az utódállamokhoz csatolt területeken!); az 1944. október 15-ei nyilaspuccsban részvételük elhanyagolható (a tíz vezérezredesből például kilencet tartóztatott le a Gestapo), s a katonai elitből mindössze 163-an (kb. 40%) vállaltak szolgálatot a hungarista rezsim alatt. Szakály megállapítása szerint a magyar legitimi88
