Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 11. szám - Szabó Miklós: Vissza a természethez - Che Guevarától (A magyar poszterek és a magyar nosztalgiahullám)
jellegűek voltak. Nem történhet az intimitásépítés a személyességet jelző, kifelé zárt kisvilágot építő berendezési tárgyakkal. Nem lehet a mód új nyárspolgári stílus, amely újra a családi fényképeket teszi a falra, és a lakást személyes emléktárgyakkal: a gyerekkor és utazások, a gyerekek felnövésének emlékeivel árasztja el. A lakáson belüli belső élet ilyen irányú megváltoztatása túl éles váltás is volna. Hiszen az intimitás építése nem életformaforradalom, ahogy azt az újbaloldali indulat akarta korábban. Aki saját egyéniségét akarja (önkéntelenül, nem tudatos programként!) építeni, nem akarhatja durván megszakítani saját valóságos személyisége életrajzi fejlődését. Nincs „forradalom”, hogy egyszerre lekerüljön minden, ami korábbi életszakaszba odakerült, nincs motiváció, hogy egycsapásra változzék a lakás egész arculata — ez igazán nem az intimitást erősítené. Az egyén nem érzi motiváltnak magát, hogy érzelmileg megtagadja azt az énjét, tegnapi önmagát, aki plakátot ragasztott lakása falaira. Egyszerűen a fokozatosság is megkívánja — márpedig intimitás másként, mint fokozatosan nem épülhet, hogy ne „forradalmin”, egycsapással teremtsenek lakásukban új biedermeiert. Ez fokozatosan csak a korábbi lakásdekoráción jelenhet meg, vagyis a poszteren. Ahogy nyugaton, nagyrészt nálunk is a hagyomány újrateremtéséből próbált az intimitás megújulni. A közvetlen, a tegnapi, a még átélhető hagyományból. A szecessziót nálunk is felfedezték. A lakás kultúrája szempontjából ez csupán annyit jelentett, hogy a „második gazdaságban” magas jövedelmet szerzett újkeletű gazdag rétegek számára, akik otthonaikat eredeti stílbútorral ékesítették, a szecesszió immár történelmi, nemes bútorstílus volt. Egyben az a nemes stílus, ami azért még mindig nem került olyan horribilis összegekbe, mint a muzeális, eredeti barokk, reneszánsz, netán éppen gótikus bútordarabok esetében a helyzet lett volna — hogy még ezek a jómódúak se vehessék meg. A szecesszió reneszánsza inkább a reprezentatív értelmiség ügye maradt, ő fedezte fel magának a hangversenyeken újra Mahlert, számára rendeztek olyan rangos kiállításokat, mint az egykori 1896-os millenáris kiállítás — főleg fotó — anyaga köré épített nagyszabású szecessziókiállítás. Maguk a szecessziós kor még fellelhető használati tárgyai nem annyira a szecesszió újjászületése, újrafelértékelése jegyében kerültek újra a lakásokba, hanem a szélesebb és parttalanabb, ugyanennek a tegnaphagyomány feltámasztásának vonalán született nosztalgiahullám okán. A nosztalgiahullám csaknem szervesen nőtt ki a szecesszió reneszánszából. Már ez utóbbi is elsősorban a nagyapák életének felidézése volt, s legfeljebb másodsorban egy művészeti stílus feltámadása. Inkább a nagyapák bútorairól, a design első számybontásá- ról volt itt szó, mint Klimt vagy Vrubelj festészetéről. Ez az életforma reneszánsz nem állt meg a szecessziónál. Időben előre lépett a két háború közötti korszakba: a húszas-harmincas évek még közelebbi, még átélhetőbb időszaka is része lett az intimitás újjáteremtésé- nek. A divat visszatért ennek az időszaknak öltözködési formáihoz; élvezhetővé váltak az egykori kommerszfilmek, örökzöld slágerek, s a lakás díszítésébe is bekerültek a kor használati tárgyai, sőt intellektuelek már arra is hajlottak, hogy fél ironikusan — idegenek muzeálissá vált tárgyaival — visszategyék lakásuk falára a két háború közötti kor kispolgári —alsóközéposztályi lakásdíszítést — a családi fényképet. Nem arról van szó, hogy újra megjelennek a falon a saját személyes és családi élet privátdokumentumai, hanem arról, hogy ez az egykori gyakorlat, egykori — mintegy muzeális tárgyaival — múltdokumentum dekorációt alkot. Idegenek régi divatú öltözékes fényképei, előszerettel katonaképek, ezenkívül hasonló karakterrel régi képes levelezőlapok. A lakószoba díszévé lesznek a századelő használati, lakószobán kívül használt használati tárgyai: szénvasaló, rézmozsár. Tárgyak tehát, melyek csak díszítenek, nem szolgálnak. Velük az a külvilág van jelen a lakásban, amelyhez erősebb otthonosság érzést vélnek kapcsolni, mint a közvetlen saját élet sok kényszer és kevés szabad kreativitás által formált közegéhez. A nosztagiahullám többfelé ágazik, mint a szecesszió-reneszánsz: Krúdy-reneszánsz irodalomban, filmben, színházban. A régi szakácskönyvek divatja — a nosztalgiahullám része a gasztronómia újra felfedezése: a nosztalgiagasztronómia. A vendéglőket, eszpresz- szókat vadonat újonnan gyártott szecessziós utánzat fantáziabútorok árasztják el. Vége a 65
