Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 11. szám - Szabó Miklós: Vissza a természethez - Che Guevarától (A magyar poszterek és a magyar nosztalgiahullám)
feminizmus divatjának. A háziasszony és anya, a nő kizárólagos családiassága újra divat. Az új módosnak, ha teheti, illik háziasszonyként-családanyaként eltartania feleségét. A nő pedig szívesen mond le újra ennek fejében a szexuális önállóság lehetőségéről, amit a dolgozó nő megélhetési függetlensége biztosít. Eszmény újra a család, a vallás. Nyugdíjasok megélnek abból, hogy újgazdagok megbízásából heraldikai kutatásokat végeznek levéltárakban, hátha felfedezik a megbízó nemesi származását, címerét. Ha pedig nincs valódi, megjelenik a nosztalgiázó posztmodem stílusban épített nyaralón betonból kiformálva a fantáziacímer. Mind-mind az intimitást újra megalapozó külső otthonosság szegmentumaiként. Még mindennek fonákja is szolgálhatja ezt. A nosztalgiahullám visszája: az ötvenes évek borzalmait felidéző filmek. A „negatívnosztalgia”: ha álmodjuk vissza Krúdy József-városát, a millenáris Budapestet, nos, akkor ugyanezzel a lendülettel undorodjuk vissza az ötvenes éveket. Nem leleplezések ezek a fordított nosztalgiás játékfilmek, mint a korra vonatkozó leleplező riport- és dokumentumfilmek. Nem újat mondanak, ellenkezőleg. Azt idézik, ami erről mindenkiben él (abban is, aki személyesen nem élte át), nosztalgia tehát ez is a maga módján, és ezen a sajátos módon hozzájárul a mai otthonosságérzés felkeltéséhez. Nem olyan primitiven, hogy ma mennyivel jobb — nosza érezd jól magad. Ellenkezőleg: az üzenet: még abból a szörnyűből sem hiányzott teljesen az otthonosság. Az, hogy világod — a kicsi és a nagy — gyarló és fogyatékos, ne legyen akadálya annak, hogy otthonosan érezd magad benne. Haladd meg a harcos korok perfekcionizmusát. A világ nem műalkotás, nem lehet tökéletes; ezt nem is szabad tőle megkövetelni. Szecesszió, nosztalgia, nyugati „begyűrűzések”. Inkább alkalmasak arra, hogy a nyugaton megbomlasztott individualitást haladják meg, az individualizációt erősítsék újra — olyan feltételek mellett, ahol az egyén társadalomba illeszkedését nem terhelik lényeges problémák. Arra, hogy integrációra képesebb individualitást fejlesszenek, nem a legalkalmasabbak. Fragmentumokban jelennek meg, darabonként épülnek a befogadó kisvilágá- ba, abba feloldódva elveszítik azt az eredeti külső otthonosságot, ami — nálunk — értelmük. Nem jelennek meg az otthonban jelenlevő, de mégis külső egységként, amely így egységesen ad külső otthonosságot. Ennél alkalmasabb erre a hetvenes években újra felfedezett népkultúra. A szobában díszként megjelennek egykori paraszt használati tárgyak: rokka, petróleum- lámpa, falra akasztott mezőgazdasági szerszámok. A fiatalok táncházakban keresnek új közösségi formákat. Az eredetileg szintén nyugati divatirányzatnak itthon politikai verniete is van. Egybeesik a nemzettudat újjászületésével, újraértelmezésével. A határon túli magyarság helyzetének újrafelfedezése — az új nemzettudat-képződés központi kérdése — a lakásdíszítésbe is belejátszik. Az erdélyi művészet tárgyai különös becsben álló lakásdíszek: csergék, erdélyi népművészeti korsók, tányérok. A felfedezett népkultúra azonban még mindig nem eléggé alkalmas arra, hogy a külső otthonosság egységként, de közvetlenül lépjen be a lakásba, a kisvilágba. A népkultúra inkább csak eszmeileg, ideálként, túl elvontan egység. A tárgy, amelyben megjelenik, egyedi tárgy. A poszter a legalkalmasabb erre. Rajta közvetlenebbül megjelenhet a külső otthonosság konstituáló tényezője, a harmónia. Egységesen, megjelenésében mégis konkrétan, érzékletesen, nem szimbólumként, hanem érzékelhető jelenségként. Az intimitást elősegítő kívül érzett otthonosság, az ennek középpontjában lévő harmónia képen idillként jelenhet meg. Az idillben az otthonos harmónia ölt testet. Az idill lakásdísszé tevésére a poszter rendkívül alkalmas. Az idilli poszteren a harmónia követlenül egészként lép be az otthonba. A poszter művelt és több felvilágosodáson átesett kor része. Olyan koré, amely már tudja, mi a giccs és van érzékenysége — műveltségi szinttől lényegében függetleníthetően — a giccs észlelésére és elhárítására. A természeti szép közvetlen ilyenként művészetileg ábrázolva, vagy nem természeti tárgy a természeti szép „modellje” szerint ábrázolva: giccs. A művészi szép gyökeresen más, mint a természeti szép. Az alkotó, aki a természeti szépet örökíti meg műalkotásként, elhibázza a művészet célját. Reprodukál, nem alkot. A posztert felhasználó közönség érzékeli, hogy amennyiben a vágyott idilli harmónia műalkotásokig
