Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 11. szám - Király Erzsébet: Élőkép, divatkép, vágykép (A Lilaruhás nőről)

felsorakozván, a dívák és dandyk allegorikus, történelmi vagy mitológiai utalásoktól mentes önmagukat elfogulatlanul teszik közszemlére. Társadalmiságuk látható és vállalt jegyei identifikálják őket. Habitusuk hiteles visszaadására az új korszak krónikásai az egykori történeti festők buzgalmával szerződnek. Egész megjelenésük, járásuk, gesztusaik, arckifejezésük, s olykor közönségesnek ítélt ruházatuk illetlen kihívás az akadémiák szelleme, a kanonikus szépségeszmény és a „jóízlés” ellen.

A modern embernek mint jelenségnek a megragadása Párizsban már az impresszionisták előtt megindult, programszerűen is gerjesztett mozgalom volt. Baudelaire a modernizmusnak külön könyvet szentel, mert ennek követésében látja az élet frissességének és egyben a maradandóság elérésének kettős biztositékát. Ő és társai, Edmond és Jules Goncourt, Louis Duranty és a többiek ezt a modern kor önkifejező heroizmusaként élték át. Az olaszországi macchiaiuolók, azaz a foltokban festők csoportja nem kevésbé forradalmi öntudattal vállalta az új emberideál népszerűsítését. És e mozgalmak nyomán egyre- másra alakultak meg a szabadiskolák.

* * *

München, ahol Szinyei 1864-től 1873-ig kisebb-nagyobb megszakításokkal folytatja tanulmányait, még csendes hétköznapokat él. Heroizmusra itt csak a múlt tarthat igényt, melyhez a művészet az emberi létezés már Hegel által prózainak nevezett állapotai elől visszahúzódott. A modernizmus másutt robbanást okoz; itt szinte észrevétlenül nő ki az akadémizmusból. A jelent, hogy művészileg releváns legyen, Münchenben előbb a múlttal kell igazolni. A XIX. századi német és kelet-európai gondolkodásra oly jellemző historizá- ló kitérőkkel. A kor vallása itt a történelem.

A modem kosztümök kultuszát Münchenben kosztümös történelmi játék előzte meg. A század hatvanas éveitől megnő a keletje az előkelő ónémet és régi polgári viseleteknek. Műkereskedők, antikvárius érdeklődésű műkedvelők, műgyűjtők egész színházra való kelléktárat rendeznek be a patinás kosztümökből. A festő, ha enged a korszellemnek, szintén tart belőlük néhányat műtermében, hogy segítségükkel modelljeiből középkori kisasszonyokat és patríciuslányokat formáljon. Szinpadszerűen alakult díszletté maga a város is. A házak homlokzatai neoreneszánsz, neobarokk vagy neorokokó külsőt kapnak. A kertekbe középkori kőszobrok töredékeit komponálják bele. Az ablakok elé ódon, rozsdás vasrácsok kerülnek, a tehetősebb házakban muzeális tárgyak zsúfolódnak össze.

Az a müncheni polgári- és bohémélet, melynek utolsó fejezetét Thomas Mann írja majd meg a Doktor Faustusban, most nyeri el sajátos arculatát.

Ez az újraélt történelem mindent stílszerűen formál át. A látást, az ízlést, a művészi gyakorlatot. A festők régi elődeik tanulmányozásában mélyednek el. Egyikük-másikuk ugyan eljut a divatos párizsi művésznegyedbe is, de nem közügy még, hogy mi történik „odaát”. Münchennek súlyos, áthatolhatatlan, marasztaló levegője van. Erős, a középkorig visszanyúló és a német gondolkodásban rejlő hagyományai. A város bohémnek vallja magát, s hamarosan szabadiskolák létrehozásával lázad az akadémia ellen, de még ezekben is nehezen asszimilálja az újat, még kevésbé az idegent. Saját markáns szellemisége megakadályozza ebben. Az európai festészet öröknek tartott értékeit, melyeket a múzeumok szentesítettek, már magába olvasztotta, s most ettől várja, evolúció, áttételek, újraértelmezések révén, megújulását is. Nem az élet érzéki közvetlenségétől és nem is a külföldről beáramló stílushatásoktól. A festők a reneszánsz és barokk klasszikusok képein megcsodált nehéz esésű brokátok, bársonyok és a gazdag ékszerek után kezdenek felfigyelni a rokokó könnyed selymeire, fodraira, szalagjaira. Amit a modern nő, a divat jótékony periodikusságának engedelmeskedve, ismét szívesen visel. Párizsban, Londonban, Firenzében, Chicagóban, Brüsszelben és Münchenben is. De míg másutt a művész, divatos látványukat megragadva, szinte személytelenségükben viszi fel őket a festővászonra, Münchenben a hagyományos emberábrázolás kívánalmai szerint.

45