Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 11. szám - Sinkó Katalin: Az optikai teremutazástól a lakótelepi édenig
A panoráma mint látványosság a 19. század harmincas, negyvenes éveiben nemcsak témában gazdagodott, de eszköztárában is. Noha a csalóka kép illúzionizmusa a körpanorámák esetében szinte teljes volt, mégis hiányzott belőle az életszerűség legfontosabb eleme: a mozgás. A mozgás érzékeltetésének régi módszerei közé tartoztak a képszériák. Ezeken az események különböző jeleneteit vagy fázisait egymás mellé, egy hosszú papírcsíkra festve ábrázolták, s a képsorozat bemutatásakor a csíkot egyik hengerről a másikra tekerve mozgatták, így keltve a mozgás illúzióját is. Teljesebb volt ennél a diorámák által nyújtott illúzió. J. L. M. Daguerre, a fényképezés későbbi feltalálója volt ennek nagymestere. Daguerre, aki már korábban is ünnepelt színházi dekorátor volt, 1822. július 11-én nyitotta meg azt a látványosságot, mely a panoráma és a színház különös keveréke volt. Itt is, akárcsak a panorámák esetében hosszú sötét alagúton keresztül jutott el a látogató a nézőtérre, amely egy köralaprajzú teremben színházszerűen elhelyezett zsöllyék és loggiák sorából állt. Amikor szeme hozzászokott a félhomályhoz, kezdődött az előadás, amelyhez két színpadot építettek fel. Az egyik színpadon befejeződött az előadás, s ekkor a nézőtér megfordult a nézőkkel együtt a másik színpad irányába. Daguerre színházában nem játékdarabok futottak, hanem olyan transzparensképek, amelyeken a rejtett világítási effektusok segítségével röpke negyedóra alatt megváltoztak a fényviszonyok. Az első bemutatón pl. látható volt, ahogy a sarneni völgyben (svájci hegyek között) felkél a nap, majd lassan lenyugszik, besötétedik és a felkelő hold hűvös fénye elárasztja az alpesi tájat. A közönségre varázslatként hatott a Daguerre-színház másik képe is, amely a Saint-Etien- ne-Du Mont ódon székesegyház belsejét ábrázolta. Az előadás kezdetén a székesegyház színes üvegablakain át beragyogott a nappal fénye, majd kívülről lassan alkonyodni kezdett, meggyújtották a templom lámpásait, az addig üres padsorok megteltek hívőkkel, s a felzúgó orgonahangok mellett elkezdődött az éjféli mise . . . A körpanorámák és diorámák műfaja sokáig párhuzamosan prosperált egymás mellett. Európa nagyobb városaiban a panorámák számára a múlt század huszas, harmincas éveiben sorra épültek az egyre nagyobb méretű fa, majd kő rotundák, melyekbe újabb és újabb képeket állítottak fel, majd ezeket nagy költséggel utaztatták. A híres panorámák majd mindegyike sok éven át vándorolt Európában, sőt a tengeren túlra is elvitték őket. A század második felében — a historizmus kibontakozásával párhuzamosan — a panoráma-képek egyféle „időgépként” szolgáltak, több száz vagy akár ezer év előtti eseményeket mutattak be a kor és helyszín hű rekonstruálásával. A panorámák közt voltak olyanok, amelyek Európa minden városában érdeklődésre tarthattak számot, mint pl. Piglheim Jeruzsálem panorámája Krisztus keresztrefeszítésének jelenetével, vagy hazánkfia Wagner Sándornak Münchenben festett Róma panorámája Konstantin császár diadalmenetével, továbbá Berninger Exodus körképe. Más históriai panorámák — főképpen csatajelenetek — főleg a nemzeti érzésekre apelláltak, azok alakítói voltak. A győztes csaták „élethű” képei a tömegek politizálódásának és nacionalizálódásának eszközeivé váltak. Az imént emlitett híres panorámák közül néhány eljutott Pestre is a század utolsó évtizedeiben. Vándor panorámások már a reformkorban is fel-felbukkantak a különböző magyar városokban, így Pozsonyban, Pesten és Kolozsvárott is. A reformkori pesti panorámák felállításáról az egykorú hirdetésekből értesülhettünk. A Der Spiegel 1829-ben „Mágikus utazás Európában” címmel hirdette a Hét választófejedelem termeiben felállított vándor-panorámát. Pár év múlva Dombeck Fülöp — Philipp Dombeck — müncheni tájfestő „Optikai mutatványait” láthatta a pesti közönség. Vándor panorámás volt ezekben az években Rusz Mátyás kismartoni contribuens . . . azaz e város adózó lakosa is, aki Pesten majd Egerben a vásárok alkalmával kisebb zöld deszka házban mutatta be panorámáit. A csekély beléptidíj fejében látni lehetett itt Bécs várát, Ferdinánd királyt a királydombon, koronázása alkalmával, a Vezuvot, Pompeji városának kiásott omladékáit stb. A negyvenes évek elején látogatott el Pestre Nifont a Rarke, aki 12 „eredeti nagyságú” tájképét mutatta be, többek között Napóleon hamvainak az Invalidusokhoz való ünnepélyes átszállítását, Miklós cár koronázása alkalmával tartott népünnepélyt Moszkvában, s 19
