Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 11. szám - Sinkó Katalin: Az optikai teremutazástól a lakótelepi édenig

„mindennek koronájául a Culm melletti 1813-diki csata emlékoszlopát hold és fáklyák fényénél”.

Nifont de Rarke úr festészeti ügyességéről a hozzá tanítványul elszegődött Mezey Lajosnak családjához, Kolozsvárra írott leveleiből is értesülhetünk. Elbeszélése szerint a panorámafestő nagyobb termet bérelt ki a Jüttner-féle ház első emeletén, melynek látványosságait esténként az ablakra erősített és kivilágított transzparensképek hirdették. Mezey leírásából tudjuk, hogy Nifont de Rarke panorámái nem a fentebb leírt körpanorámák voltak, hanem csak az ún. szobapanorámák, vagy hogy az egykorú szóhasználatot idézzük: „optikai teremutazások” voltak. E műfajt más alkalmakkor „cosmorama”-nak is nevezték. A szobapanorámák, illetve „cosmorama”-k általában hosszú, keskeny papírcsíkra festett akvarell, vagy gouache képek voltak, méretük néha a hatméteres hosszúságot is elérte. A pontos topográfiai hűséggel megfestett képeket félkör formában állították fel beépítve egy megfelelő méretű ládába. A képet a látogató nagyítóüvegek rendszerén keresztül vehette szemügyre. A látvány méreteit a nagyítóüvegek megsokszorozták, míg a félkörös felállítás növelte a plaszticitás érzetét. A hazai „Közhasznú Esmeretek Tára” (1831) című kiadvány szerint a cosmorama műfaja 1808 óta ismeretes.

Bármilyen élethű képet nyújtottak is a szoba- és körpanorámák, egy mozzanat hiányzott a valóság teljes illúziójához, s ez a mozgás. A dioráma Daguerre által kidolgozott változata

— mint fentebb említettük — már ezt az elemet is felhasználta. A térbeli mozgás élményét nyújtották ezen túlmenően az ún. ködfátyolképek is. Ez utóbbiakat is színházakban mutatták be, színielőadások szüneteiben, s lényegüket tekintve gomolygó ködre vetített képekből álltak. Pesten is nagy sikert aratott néhány ügyes díszletfestő efféle ködfátyolké- pekkel, így például 1845-ben bizonyos Wein úr, aki a ködfátyolképeket élőképekkel is kiegészítette. Épp ekkortájt volt a ködfátyolképeknek a legnagyobb sikere, melyhez nagymértékben hozzájárultak a haza színpadtechnika „mindenesének”, Telepy Györgynek hasonló kísérletei is.

A panoráma-illuzionizmus második felvirágzása a múlt század utolsó harmadában következett be. Mind nagyobb és komplikáltabb kivitelű körpanorámákat állítottak fel, melyek tematikája a régmúlt, a történelem eseményei felé fordult. Jó példa erre a hazai

— a nyugatihoz képest kissé elkésett — fejlődés. Az első monumentális körpanorámát Feszty Árpád vezetésével festette egy népes festőcsapat. A Jókai ötlete nyomán megvalósított „Magyarok bejövetele” 1894-ben nyitotta meg kapuit a Városligetben a küszöbön álló millennium első hírnökeként. Részben a Feszty-körkép körcsarnokában, részben újabb épületekben pár éven belül gyors egymásutánban jelentek meg az újabb és újabb históriai panorámák: a Vágó-féle „Bem—Petőfi” körkép, az Eisenhut-féle „Millenniumi hódolómenet” körkép (1898), a vendégként felállított Styka—Kossak-féle „Raclavicai csata”. Nem hiányoztak a vallásos témák sem, így 1896-ban nálunk is bemutatták a Jeruzsálem- panorámát, de a kiváncsi látogató ezen túlmenően bekukkanthatott a „túlvilágra” is, ha felkereste Molnár és Till „Pokol-panorámáját”.

1896-ban új tömegmédium tűnt fel, mely a panorámák illuzionizmusát a maga eszközeivel messze meghaladta: a film, melynek első hazai felvételei között épp a világraszóló látványosság, a millennium megnyitását láthatta az ámélkodó publikum. A film megjelenésével a panorámák népszerűsége csökkent, noha voltak kísérletek a panoráma-illuzionizmus és a film eszköztárának egyesítésére is. így 1894-ben mutatta be Chicagóban Charles A. Chase a maga „stereopticon-cyklorama”-ját, mely egy rotunda falára vetítve egymás után gyorsan változó diaképek segítsével ábrázolta a chicagói nagy tűzvészt. Az 1900-as párizsi világkiállítás alkalmával a Lumiére testvérek egy „photorama”-val jelentek meg, mely köralakban felállított vászonra vetített film volt. Ennek továbbfejlesztett változata is hamarosan megszületett „cineorama” néven. Ezek a körképek modernizált változatai voltak, a cinerama-, illetve körfilmszíház az illuzionisztikus képalkotás újabbkori tendenciáinak betetőzője. 1900 után ezek a műfajok azonban kevésbé terjedtek el, mint maga a mozizás, mely hamarosan a legfontosabb tömegmédiummá nőtte ki magát.

A panoráma, dioráma, s hasonló látványosságok (transzparensképek, cosmoramák, köd20