Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 11. szám - Sinkó Katalin: Az optikai teremutazástól a lakótelepi édenig
A racionalitás kora száműzte az épületekből az efféle illuzionisztikus dekorációt, hamisnak érezte és mélyen megvetette a csalóka képeket. Noha azok valóban eltűntek a belső terek dekorációi közül, a műfaj és a technika maga nem hullott feledésbe, új keretet talált magának a panoráma festészetben. A panorámafestészet az egyetlen olyan festészeti műfaj, melynek feltalálóját név szerint ismerjük; Robert Barker 1787 június 17-én jelentette be patentjét Londonban. A teljes horizont 360 fokát átfogó körfestmény — technikáját tekintve — a barokk tromp-l’oeil műfajának leszármazottja. Nem technikájában, hanem tartalmában volt újszerű, hiszen amíg a barokk illúzionizmus a természeten túlira irányult, Barker és követőinek panorámái a valóságos földi világ, szép tájak, tengerek és városok hű képét adták vissza. A panoráma feltalálásáról több anekdota is kereng. Az egyik szerint egy Hamilton nevű lovag csináltatott volna elsőként panorámát. Hamilton Nápolyban olyan szobát építtetett magának, melynek két oldalán balkonok voltak, a falakat ellenben tükörrel borította, hogy Nápoly csodás vidékét mindig maga előtt lássa. A tükörképeket aztán valóságos képekkel helyettesítette, s ez lett volna az alapja a körpanorámának. Ez az legenda a rokokó illuzionisztikus teremdíszítés és a panorámafestészet közötti összefüggést erősíti meg. Ugyanakkor a panoráma tartalmi újszerűségére, a „valóság megkettőzésének” eszméjére is utal. Mások szerint a panoráma gondolata Robert Barker esernyőjével hozható kapcsolatba. Robert ugyanis — más festőkhöz hasonlóan — szívesen festegetett a természetben egy nagy ernyő árnyékéban. A tájnak az ernyő által lemetszett látványa vezette volna Barkert a legenda szerint a körpanoráma megfestésének gondolatára. Valóban a későbbi körpanorámáknál szokás volt a nézőtér fölé tetőt vagy sátrat húzni, hogy a körben folytatódó festmény felső ívét eltakarják a néző szeme elől. A körbetekintő látogató a föléje boruló sötét ernyő alól pillantott ki a fényben fürdő, fölülről megvilágított panorámára, míg a világosság forrása rejtve maradt előtte. Az illusztráció fokozására szolgált a plasztikus kiképzés, melyet a nézőket befogadó emelvény és a körívben elhelyezett festmény közötti térben építettek fel. A térben elhelyezett, voltaképpen a látvány előteréül szolgáló tárgyak kiemelték a körfestmény térbeli dimenzióit. Kevés körpanoráma maradt fenn napjainkra, s ezeket minden virtuozitásuk ellenére a művészetkritika nem is sorolja a művészet szférájába, noha annak idején Barker, akárcsak kortársai, határozottan a művészet új műfajának tekintette találmányát. A „természet megkettőzését”, a látvány szolgái másolását, „majmolását” az akadémiai hagyomány soha nem ismerte el igazi művészetnek. A múlt század első felében a panorámafestők legtöbbje jobbára az akadémiákon kívülrekedt, vagy azzal szembenálló művészekből rekrutálódott, s csupán a műfaj nyolcvanas évekbeli másodvirágzása idején tapasztalható, hogy az akadémiai tanárok egyike-másika is megpróbálja erejét a körfestmények műfajában. A ma ismert egynéhány európai panoráma nyomán nem is sejthetjük a műfaj egykori virágzását. A panoráma az esetek többségében jó vállalkozásnak bizonyult, és a felkínált látványosságok népszerűbbek voltak akárhány művészeti kiállításnál is. Robert Barker első panorámája London városát és környékét mutatta a Calton-Hill-en lévő obszervatórium csúcsáról nézve. Második — immár kőépületben felálított — panorámája az orosz flottát ábrázolta, amint a Spithead előtt horgonyoz. A korai panorámák legtöbbször nevezetes városok látképeinek pontos felvételei, illetve a figyelem középpontjában álló aktuális csatajelenetek voltak, így pl. az 1794. június 1-én lezajlott gueffanti csata vagy Nelson admirális abukiri csatája, melynél az angolok nagy csapást mértek a francia flottára. A csataképek panorámán való megörökítése később is közönségsikerre tarthatott számot, a pontos helyszínrajzon túl a látogatónak lehetősége nyílt — akár egykor a generálisoknak — hogy a csata lefolyását kedvező pontról áttekinthesse. Más panorámák a 19. század első felében olyan városok látképét ábrázolták, melyek régóta a turisták célpontjai: Athén, Nápoly, Róma, az Etna látképe, Palermo és más európai városok, mint pl. Berlin vagy London. A pár filléres beléptidíjjal a látogató megspórolhatta az utazás tetemes költségét és fáradságát. 18
