Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 10. szám - "Iszonyú rendet vágtam": beszélgetés Simonyi Károly Kossuth- és Állami-díjas professzorral: az interjút Staar Gyula készítette
„Iszonyú rendet vágtam” Beszélgetés Simonyi Károly Kossuth- és Állami-díjas professzorral „Esteledik már ... Régen a halk, füves, ódon klastromok udvara megtelt jámbor szerzetesekkel ilyentájt, barna csuhájú álmodozó szentekkel, akik puha révedezésben mormoltak, s mialatt az alázat imája kibuggyant szívükből, fejük áhitatos mellükre hanyatlott . . (Dsida Jenő: Kóborló délután kedves kutyámmal) Л. rofesszor úr, a mostani hangulatodat, visszavonultságodat tükrözik ezek a verssorok, de fiatalon nyilván Te is meg akartad váltani a világot? — Igen, én is. E verssorok azonban már húszéves koromban belém ivódtak. Életem legtevékenyebb korszakában is mindig ott élt tudatom mélyén a nosztalgia a „vita contemplativa”, a szemlélődő élet iránt. A felnőtt élet kapujában, tizennyolc évesen sokan indulunk a világ megváltásának szándékával. Küzdünk, verekszünk, tanulunk, tudással vértezzük fel magunkat, majd jó ideig szégyelljük letenni a magunkra vállalt terhet. Ahogyan fogynak éveink, úgy világosodik meg előttünk, hogy a dolgok összefüggésrendszere mennyire bonyolult. Rájövünk, a cselekvéshez nem tudásra van szükség. — Hanem? — Hitre, Elsősorban hitre. Tántoríthatatlan hitre, hogy amit teszünk, az jó. A tudás kétkedést szül. Magamról szólva, nekem soha nem volt akkora hitem, hogy elfogadjam, érdemes embereket feláldozni valamilyen magasztos eszméért. Akkor már inkább Voltaire-rel mondom: műveljük a kis kertecskéinket, s a bennünket körülvevő mikroklímában jó lelkiismerettel tegyük azt, amihez értünk, amire képességeink feljogosítanak. — Milyen hatások formáltak? — Ilyen kérdésre nagy tanáregyéniségek, kiváló tudósok nevét illő említeni, akiktől tanultunk életünk során. Rám azonban döntően sohasem az egyének hatottak. Sokkal inkább a családi légkör és a nagy könyvélmények alakították világképemet, határozták meg tudományos felfogásomat. — Professzor úr, megkérlek akkor, beszélj a gyermekkorodról, családodról, arról, honnan jöttél. — Sopron vármegyében, Egyházasfaluban, szegényparaszt, földműves családba születtem 1916-ban, hetedik gyermekként. Már nem ismertem édesapámat, aki fiatalon, születésem előtt meghalt. Édesanyám másodszor is férjhez ment, mert egészen természetes, hogy hét gyerekkel nem lehetett özvegyen maradni. Csodálatos második házassága volt, az utánam született három testvérem pontosan beillett a családba, a mai napig édestestvérként szeretjük egymást. A mi falunk — ez csak később tudatosult bennem — jobb helyzetben volt Magyarország többi falujánál. Nálunk a legrosszabb időben sem volt nyomorgó ember, felénk nem ismerték a munkanéküliséget. Ha koldust láttunk, tudtuk, 1
