Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 9. szám - Botlik József: Realista és szociográfiai vonulat a jugoszláviai magyar irodalomban: tanulmányvázlat: 1919-től napjainkig
Botlik József Realista és szociográfiai vonulat a jugoszláviai magyar irodalomban Tanulmány vázlat: 1919-től napjainkig jL -A jugoszláviai magyar irodalom hagyományos, realista vonulatának kezdete 1919, az impériumváltozás, amikor megszületett a jugoszláviai magyar irodalom. Ez a literatúra azonban a két világháború között — mint később majd az ötvenes években is — jellegzetes újság- és folyóiratirodalom volt. A vers és a novellaműfaj jellemezte, a regény szinte meg sem született. Oka elsősorban a lakosság túlnyomórészt földműves és kisiparos volta, a tanyarendszer, a nagyvárosok, a városi kultúra, a szellemi központok hiánya. Szenteleky Kornél, a jugoszláviai magyar szellemi élet megszervezője 1927-ben így látta a helyzetet: „Ezen a tespedt, művészietlen lapályon nincs semmi, de semmi emlék, itt sohasem voltak ősi kolostorok, évszázados kollégiumok, hírhedt lovagvárak, görnyedt, legendás dómok vagy templomok.. .ezen a józan, disznóól szagú földön sohasem éltek nótázó igricek, ferde kucsmás kurucok, sárga szakállú ötvösök, magas homlokú hitvitázók vagy finom ujjú humanisták. Hol vert volna gyökeret a vajdasági irodalom?” Szentelekynek az irodalom- szervezésben méltó társa volt Csuka Zoltán, ők ketten indítják 1932-ben a Kalangyát, a két világháború közötti vajdasági magyar irodalom legfontosabb fórumát. A folyóirat több mint egy évtizedig jelent meg, s körülötte tömörült magyar írók színe-java. Helyet adott minden irodalmi irányzatnak, s lapjain jól megfértek egymás mellett mind az idősebb, mind az ifjú nemzedékhez tartozó írók és költők művei. A Kalangya egy egész korszakot jelentett — az 1930-as, 1940-es évekét —, alakítója és irányítója volt a vajdasági magyar irodalmi életnek, amelynek eredményei tulajdonképpen csak az ötvenes években — immár távlatból — mutatkoznak meg lényegien. A Kalangya legnevesebb írói Csuka Zoltán, Debreczeni József, Dudás Kálmán, Herceg János, Majtényi Mihály és Szirmai Károly voltak. A korszakból feltétlenül szólnunk kell — igen vázlatosan — az 1934-ben Szabadkán indult Hid című folyóiratról, amelyet 1941-ben a Bácskába bevonuló magyar hatóságok betiltottak. A lap 1945-ben újraindult, s mind a mai napig megjelenik. A Híd köré csoportosulok érdeklődése nem elsősorban szépirodalmi, hanem baloldali mozgalmi, s publicisztikai jellegű volt. A szerkesztők figyelme a társadalmi élet felé fordult, s céljuk: „a vajdasági kisebbségi fiatalok égető problémáinak lelkiismeretes feldolgozása”. A Híd írói köréhez Laták István, Gál László, Thurzó Lajos, Lőrinc Péter, Lévay Endre, Csépe Imre, Mayer Ottmár és mások tartoztak. A felszabadulás után a Híd vette át a vajdasági magyar szellemi élet irányítását. A szocialista-realista irodalom eszméjét hirdeti, s tükrözője Jugoszlávia társadalmi és szellemi életének. A Híd volt ekkor az egyetlen vajdasági magyar irodalmi orgánum, amely korábbi mozgalmi jellegét elvesztve, ezekben az években „irodalmi, művészeti és társadalomtudományi” folyóirattá vált. Meg kell jegyeznünk, hogy a felszabadulás után Jugoszlávia néhány „hideg hét” után, 1944 decemberétől a teljes egyenjogúságot biztosítja a nemzetiségeknek, köztük a magyaroknak. 1948-ban a Tájékoztató Irodával történt szakítás sem okozott károkat a nemzetiségi politikában. Az elzárkózás 38
