Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 9. szám - Botlik József: Realista és szociográfiai vonulat a jugoszláviai magyar irodalomban: tanulmányvázlat: 1919-től napjainkig
következtében azonban a vajdasági magyar szellemi élet — s benne az irodalom — fejlődése más irányt vett, az újra érzékenyebb, avantgárdabb lett, mint a többi határon túli magyar irodalom. Az első jugoszláviai magyar könyv a felszabadulás után, 1947-ben hagyta el a nyomdát. A Téglák, barázdák című antológiában huszonhárom író szerepelt, közöttük az egykori Kalangya szerzői: Szirmai Károly, Herceg János, Majtényi Mihály, Dudás Kálmán és Csépe Imre. A Híd írói közül Gál László, Laták István, Lőrinc Péter, Thurzó Lajos s a háború után feltűnt fiatalok: Markovics János, Pap József, Zákány Antal, Galamb János, Sebestyén Mátyás, Kopeczky László, Dévavári Zoltán. Az ötvenes években — olvashatjuk A határon túli magyar irodalom című kézikönyvben (Szerk. Béládi Miklós. Bp. 1982. 71. p.) — „... az irodalom fokozatosan felszabadul a bürokratikus irányítás és szellemi gyámkodás alól, az irodalmi élet vezetését ismét az írók veszik kezükbe, az időlegesen elhallgató régebbi írók mellett új tehetségek is szóhoz jutnak. Az ötvenes évek eleje tehát az a nagy gátszakadás, amely a frissebb, elevenebb irodalmi szellem beáramlását teszi lehetővé; megindul a rendszeresebb könyvkiadás, az író addigi nagyfokú elkötelezettségét, akciószerepét felváltja egy önállóbb, szabadabb, irodalmibb tájékozódás s az esztétikai szempontokat jobban hangsúlyozó törekvés.” Újra alkottak azok az írók, akik a realista vonulatot vitték tovább, elsősorban a volt Kalangya szerzői, s nem csatlakoztak a felszabadulás után átformálódott Híd köréhez. így Szirmai Károly (1890—1972), akinek 1952 és 1962 között egy regénye (Katlanban, 1958) és négy elbeszéléskötete (Viharban, 1952; Már nem jön senki, 1960; Örvény, 1962; A csend víziói, 1965) jelent meg. Novelláinak egyik vonulatában a realista epika hagyományát vitte tovább, a másikban alapvető a lírai szemlélet. Teljesen befelé fordul, a világot már csak a hangulatain keresztül mutatja be. Ekkor írta fő műveit az idősebb nemzedék több tagja is. Majtényi Mihály (1901—1974) közös hőse alapján együvé tartozó két műve a Garabonciás (1952) és a Bige Jóska házassága (1955), a jugoszlávia magyar irodalom klasszikus regényei. Az író gyermekkorát, a félmúltat eleveníti meg a főhősön, Bige Jóskán keresztül, aki tipikus vajdasági magyar kisegzisztenciaként küszködik a második világháború előtti korszak rákfenéivel, melyek mintha állandóan őt akarnák elpusztítani. Herceg János (1909 —) már 1943-ban megjelent elbeszéléskötetében (Gyászoló kőművesek) erőteljes a valóság ábrázolása, a realisztikus megjelenítés, de fontos szerepet kap novelláiban a szimboliszti- kus tömörítés is. A háború után évekig hallgatott. Az ötvenes években újra publikálva, irásművészete elmélyül, s új vonásként jelenik meg benne a pszichikum vizsgálata ( Bors és fahéj, 1950; Három halász meg egy molnár, 1953). Valóságábrázolásának egyik legértékesebb megnyilvánulása a Változó valóságban című (1950) „krónika”, amelyben elbeszélés, riport és szociográfia elegyítésével mutatja be a mezőgazdaság rohamszerű átalakítását, átalakulását. Az ötvenes évek közepén új írónemzedék lépett fel, s e fiataloknak jutott az a feladat, hpgy felfedezzék a jugoszláviai magyar valóságot, s bevigyék az irodalomba. Ekkor indult Ács Károly (1928— ), Fehér Ferenc (1928— ), Pap József (1926— ), akik ma az idősebb nemzedékek legjelentősebb költői. A prózaírók elindítója és ihletője — az iménti költőkhöz hasonlóan — szintén a falu volt, de fokozatosan elszakadva tőle kiformálták a maguk jellegzetes vajdasági magyar realista prózáját. Ez egyrészt a magyar prózai hagyományban gyökerezett, másrészt termékenyült a modern nyugati próza eredményeivel. E nemzedék tagjai: Németh István (1930 — ) novellista, első kötete a Parasztkirályság (1954). Móricz nyomdokain indult, a parasztság életének, kínlódásainak krónikása, később mind nagyobb teret kap novelláiban a falvakból városba költöző földművelők sorsának ábrázolása. Major Nándor (1931 — ) is a hagyományos magyar novellairodalom nyomdokain indult el, később jelentősen hatott írásaira az olasz neorealizmus és Hemingway, újabban pedig a modem próza szerinte legértékesebb vonásaival építkezik elbeszéléseiben. Az összegzéshez jutott el a Hullámok című (1969) regényében, amit Dél című (1976) regényében folytatott. Mindkét műve a vajdasági magyar sors jelenidejű ábrázolásának fontos dokumentuma. Kopeczky László (1928 — ) elsősorban humoristaként ismert a Vajdaságban, 39
