Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 9. szám - VITA AZ ÉLET ÉRTÉKÉRŐL ÉS MINŐSÉGÉRŐL - Szekér Endre: Szabó T. Attila öröksége

sének és jelöletlenségének kérdését. Külön tanulmányban elemzi a magyar becenevek alakulását, az egyik „legönállótlanabb” szavunknak nevezett, -e, -é kérdőszócska nyomába ered. Összeveti Madách Az ember tragédiájának kéziratát az Arany János által javítottál. S azt veszi észre, hogy Arany következetesen kijavította a pongyolának érzett „nem-e” alakokat. Aztán Szabó T. Attila végigkutatja az erdélyi költők verseiben az előbb említett „legönállótlanabb” szavat (pl. „pásztor szebbet érhet-é?” Áprily).

A nyelvtörténet vezeti el az emlékezéshez. így ír hosszabb tanulmányt Kriza Jánosról, akiben nemcsak a Vadrózsák című népköltészeti kiadvány gyűjtőjét, szerzőjét értékeli, hanem a nyelvjáráskutatót is. Kriza „Népsajátságok” címen a szólásmondásokat, a közmondásokat, a személy- és állatneveket közli, és nagy munkát végzett a tájszótár összeállításával. A Kriza János-emlékkönyvben Antal Árpád, Faragó József mellett Szabó T. Attila tanulmányát is olvashatjuk Kriza János és a Vadrózsák nyelvjáráskutatásunkban címmel. így többek között elévülhetetlen érdemnek tartja a korabeli nyelvjárási nyersanyag megőrzését. így említhetjük meg a Kallós Zoltán gyűjtésében megjelent nagy sikerű Balladák könyvét, melynek 1971-es bukaresti kiadásához ő írt bevezető tanulmányt. A hazai magyar népdalgyűjtés életútja címmel. Visszatekint Erdélyi János, Kriza János, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Domokos Pál Péter és mások munkájára — kiemeli Kallós balladaanyagának „elámító” gazdagságát, szövegváltozatainak sokféleségét, zenei szépségét. Szabó T. Attila mindig az elvégezendő munkákra gondolt. A Balladák könyve kapcsán jegyezte meg: „e kötet nemcsak gyönyörködtet, nemcsak anyaga további szakszerű vizsgálatára, elemzésére ösztökél, hanem ezen túlmenően gyűjtőjét és a hazai folklórkutatókat sürgetően figyelmezteti a jövő felé vezető életúton újabb meg újabb gyűjtőfeladatok elvégzésének szükségességére is.”

A szókincs, a szavak sorsa foglalkoztatta. Külön fejezetbe rendezte azokat a tanulmányait, melyekben a szólások szavait vizsgálja: „Baj van Köpecen,” „dögrováson van”, „él a gyanúperrel”, „fitymálja, mint Csegezi a puliszkát”, „halál ellen nincs orvosság”, „megfizeti a nagyharang”, „sok bába közt elvész a gyerek” stb. A „Baj van Köpecen” szólást Kriza Jánosnak 1865. május 7 -én egyik gyűjtőtársához írt levelében olvasta először: „Tájszók ha kerülnének elé azokat is kérem feljegyezni vagy egy nevet rejtő példabeszédnek is magyarázatja, milyen p.o. Másról beszél Bodóné, ha a bor árát kérik — vagy Baj van Köpecen stb.” Figyeli a szavak sorsát, vizsgálja a „para” pénznem” és a „parányi” kapcsolatát”, a „sarampó” és a „sorompó” alakulását. Egy-egy szótörténeti fejtegetése kis novellaanyagot rejt magában. A „kalandos” szó eredetileg a kalandos társaságok éjjeli, dorbézolásában folytatódó összejöveteleikkel kapcsolódott össze. A késő éjjel vagy hajnalban csatangolok sokszor kerülhettek „kalandos” körülmények közé. A „kalandoz” igének „kószál, csavarog” jelentése elhomályosult, és hozzákapcsolódott a rémes, veszedelmes, veszélyes.

A nyelvtörténettel foglalkozó Szabó T. Attila — a nyelvemlékekkel is szoros barátságot kötött. Farczády Elekkel együtt adta ki ötödik magyar szövegemlékünket, a Marosvásárhelyi Sorokat. A Marosvásárhelyi Sorok és Glosszák 44 szóból álló szövegemléket és 11 glosszát tartalmaz. A szövegemlékek első szavai mai olvasatban: „ha a medve elvivend valaminemé keiket”. Aztán 1491-ből idéz egy kolozsvári gyalázkodást, az „ageb” szót, amely a latin oklevélszövegben szórványként többször előfordul. Máshol azt elemzi, hogy Rődi Cheh István 1507-es végrendeletének nyelve, írásmódja milyen és tartalmaz-e tájnyelvi sajátosságokat. Később egyik tanulmányában egy 1552-i mezőségi szövegemléket vizsgál: Barchay György és Kelemen pap tordai oltármester egyezséglevelét.

Az Erdélyi Magyar Szótártörténeti Tár nemcsak Szabó T. Attila főműve, hanem a magyar nyelvtudomány páratlan értékű alkotása is. Amikor az első kötetet Benkő Samu kézbe vette, forgatta, „mérlegelte”, megállapította, a könyvről elmondható adatok olyan nagyok, hogy „kívül esnek a reális érzékelés határain.” Hiszen ha azt halljuk, hogy a tudós ötven-hatvan évig naponta órákon át, több milliónyi adatot vetett papírra és rendszerezte azt, nehéz könnyen felfognunk, áttekintenünk. „Nincs nagy mű szilárd elhatározás, alkalmas és alkalmatlan időben végzett kemény munka nélkül. És nincs áldozat nélkül sem. Az

72