Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 9. szám - VITA AZ ÉLET ÉRTÉKÉRŐL ÉS MINŐSÉGÉRŐL - Kunszabó Ferenc: A deviáns a viáns?
a megmentő injekciót. De még az sem kell ilyenkor. Csak abbahagyni a gyógyszerelést. Humánumból. A haláltól nem félek. Nem féltem akkor sem — már kérkedésnek ne tűnjön —, mikor életem során néhányszor farkasszemet néztünk egymással. Aki születik, annak meg kell halnia, s bizony nem tudjuk megválogatni, hogy mikor, milyen formában. De ahhoz jogom legyen, hogy mikor már kimúlik belőlem az alapvető ösztön, mikor már se értelmem, se érzelmem nem működik, s csak művi úton tartható bennem a lélek — hogy akkor eltávozhassak, ne tarthassanak erőszakkal a világban, lealjasult körülmények között. Egy félreértelmezett, emberellenesbe csúszott humanizmus nevében. Mert végül is erről van szó. Ezt akartam bizonyítani a példával s a személyes vallomással — amiért elnézést kérek. Mert tudom én, hogy a kegyes halálba segítéssel vissza is lehet élni. Nyilván ezért is lett korunk orvosi alapelve mindig, az utolsó pillanatig való gyógyítás. De visszaélni, sőt: tévedni mindig, mindennel kapcsolatban lehet, fog is az ember, s ez ellen folyvást küzdeni kell — de a deviencia elleni nemes harcunkban ne valósítsunk meg egy ellendevianciát... Mert például, ha egyszer kimutatnánk, hogy manapság hány reménytelen „esetet” tartunk életben erőszakkal, bizony megdöbbennénk. S ezeknél nem is az anyagi meg energiaráfordítások” a lényegesek (modern korunk fejlettsége lehetővé teszi, ezért csináljuk), hanem a lelki, érzelmi és értelmi kínzás. Mely nem a menthetetlen, agg betegeken esik, hiszen ők, szerintem, az esetek nagy többségében már alig-alig érzékelik — hanem önmagunkon. Lássunk ehhez más közelítést, még mindig az öregkornál maradva. Az idősek megbecsülése ősi. Teszi ezt az emberiség tisztességből, becsületből, ám hasznai is mérhetetlenek. Mikor az öreg már cselekedni alig tud, de még bölcs értelménél van, átadja tapasztalatait. Elkormányozza a családot; nemzedéktársaival együtt pedig az egész közösséget. S mert fiatalabb korában ő is az idősek szavára ügyelt, végredményben évezredek tapasztalata gyűlt föl benne ... — És a gondoskodás talán sohasem volt ekkora, mint ma: nyugdíj, társadalombiztosítás, betegellátás, szociális segély, gondozóintézmények, kórházak, sőt, újabban öregek falvai, telepei, egyre sűrűbben. És akkor még szóba sem kerültek a különböző — utazási, üdülési és a többi — kedvezmények. Valóban, humánus korunk nagy humánummal fordul az öregek felé. Intézményesen. Egyénenként, családonként már nem annyira. Mert én megértem, hogy kell nyugdíjasok háza, öregek otthona meg a többi, hiszen korunkban egyre több a gyermeket sohasem nevelt, vagy azt szerencsétlenül elvesztett magányos öreg — de jól tudjuk, hogy az ilyen intézményeknél „sorban áll” a rengeteg gyermek is, hogy öreg szüleit ott elhelyezhesse. S kies hazámban ma kemény pénzeket kell fizetni a bejuttatásért. Keményeket hivatalosan, és még keményebbeket, csúsztatva. Ám az áldozatos gyermekek, ha anyagilag tehetik, mindenre hajlandók. Mert telve vannak korunk fennkölt humanizmusával — viszont ők maguk nem érnek rá. Egész nap dolgoznak, aztán továbbképzik magukat, tanfolyamokat végeznek, hogy minél hasznosabb tagjai legyenek a társadalomnak, azonkívül, hogy még művelődni, világot látni is kellene, színházba, hangversenyre, társaságba menni, és szórakozni meg pihenni sem ártana — ha másként nem, hát elnyúlni a televízió előtt. Rendszerint holtfáradtan, merthogy korunk jellemzője az idegi hajszoltság is. — Be kell hát látnunk, hogy a nagyira meg fattira kevés idő jut, s ha háztartás meg a gyerekek körül már nem vesszük hasznukat, akkor bizony alig-alig „férnek be” modern életkereteinkbe. Mert igen, bölcsességükre, tapasztalatukra, vagyis végeredményben a sok évezredes tudásra ma már nincs szükségünk. így érezzük legalábbis, és ezt meg is mondjuk nekik: „Ugyan, nagyi! Nem az ántivilágban élünk!” „Ne avatkozzon maga abba, fater! Élvezze a jól megérdemelt nyugdíját: itt a pálinkája!” „Jaj, már kiütést kapok ettől a középkori felfogástól! Nem tudja megérteni, hogy most demokrácia van?!” „Ó, anyukám, mit piszmog azzal az aludttejjel? Hiszen a boltban kosárszám veheti a kész túrót, olcsón!” És a többi, meg a többi, minden kedves olvasó kiválogathatja a pászolóst. Vagy hozzárakhatja a magáét... De valóban: mit tud a nagyi a komputerekhez? Például. Semmit. Fel sem tudja fogni, hogy egyetlen olyan masinába mérhetetlenül 50
