Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 9. szám - Kiss Dénes: A haza homlokán: Mindörökké: Danai versel: versek
NEM LÁTOD mi is ott megyünk vénhedett satnyán és sunyin Megroppan legörnyed a ház kis faluk melle beesik Hiába új és cicomás néhol az utca s nyaralók fogafehére vág szemen Ha nem tudják is ott vannak az elveszettben mind velünk Betonfalon is átzúdul s üvölt az országos hiány! Majd láthatják hogyha késve is a tékozlás e nagy ragály hogyan jelöl meg kapukat s mint gyógyíthatatlan s rút fekély kiüt a haza homlokán! Mindörökké Majd fuss a rétekre ki virágok bársony mosolyához az ifjúság hüségesküvel Szülőházad már ne sirasd Fedelét szél szaggatja viszi Falait föld ette már és jól azzal sem lakott! Majd fuss a rétekre ki pattogtasd a füttyök ostorát tereld magadhoz a rigókat szavalj a fáknak s fogadd el a bokrok fölvérző kezét De tudd hogy így se nyughatol Széttörnek bőrödön a napfény lelket karcoló emléktükrei Majd menj a temetőbe ki és nézd mindig új sírokat ásnak Testvéreid tündérkoponyái csúfolkodva gurulnak eléd Bátyáid lehettek volna igen s melengető keblű nővéreid De három még a magyar igazsága: három halál egy születés előtt!
