Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 9. szám - Kiss Dénes: A haza homlokán: Mindörökké: Danai versel: versek
Majd ballagj a rétekre ki zsugorodó falvak birtokára sorold föl az elveszetteket Te ki csillagnak úgy sosem örültél mint valaha a búzakalásznak — A betonvermekből amit égbe ástak menekülj hamar a mezőkre ki Aki ott nagyon vár az magad leszel! Ne a napba az ifjúságba nézz! Szemedből a szél úgyis pajkosan kapkodja a könnyeid — Ne sírj! Csak a boldogságtól lehetsz szomorú S ne bánd mert az öröm végessége belátható mindig könnyedén Ám a szíved hullámdobjain születéstől végtelen a bánat Azért csak fuss a rétekre ki s kiáltsd el újra az édes ifjúság oroszlános hűségesküjét Csakazértis röptesd föl magadból a halhatatlan elragadtatást Jaj fuss rohanj a földekre ki s fölszáll veled magasra a rét bár csuklódon a gyermekláncfű mindörökké — bilincseivel! Danai versel Illetékes tudósok ügyeimébe 1 Mi gyorsabb? A fény? Vagy a gondolat az agyban? Mikor fölvillámodik valami s hirtelen átsújt rajtam az éles felismerés — A fény — ez a mérhetősége! — másodpercenkint háromszázezer kilométert tesz meg „Dehát ilyen gyorsan terjed a sötétség is apa!” Mondja a fiam és messzenéz át rajtam a sehovába 3
