Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 8. szám - Mezey László Miklós: A magány legendája és valósága: Fábry Zoltánról
Az irodalomtörténetnek aligha feladata a gének hordozta rejtett üzenetek kutatása, az öröklött hajlamok vizsgálata, mégis föltehető, hogy Fábryban korán kialakult a magány iránti — kezdetben kamaszos romantikájú — vágyakozás. Alig 19 évesen papírra vetett első, jegyzetnyi terjedelmű írásában olvassuk: „A mindent egyszerre kiönteni akaró lélek mohósága lep el engem, most, amikor gondolataimba burkolva ülök a kávéház márvány- asztala mellett. Jobban szeretnék egy szerzeteshez hasonlóan elvonulva egy erdő mélyén elmélkedni, gondolkodni. Istenem, micsoda boldogság lehet ez: nyugodtan élni, gondolkodni, elmélkedni, élvezni a szellemet, ezt a nagy kincset. Boldogság volt íróasztalom otthonias melegénél ülni. Egyedül, gondolataimba merülve.” A meglehetősen ködös ábrándokat fogalmazó írás — ti. az emlékek fölötti jóleső merengést, valamint a jövő lehetőségein való tűnődést avatja programjává — nem csupán a fiatal Fábry Zoltán magány utáni vonzalmát rögzíti, de határozottan kimondja a világgá tárulkozás vágyát is. Itt és ekkor még jókora ellentmondás feszül a „mindent egyszerre kiönteni akaró lélek mohósága” és az erdő mélyén megbúvó szerzetes meglehetősen öncélú, „élvezni a szellemet” elgondolása között. Később, az 1920-as évek első felétől kerül teremtő összhangba az elvonultság életformája és a tömegekre hatni akarás programja. Az első világháború véres, szennyes poklából a nagybeteg és lélekben megviselt fiatalember hazautazik szülőfalujába, „a fenyvesek gyógyító ózonjába”. Soha nem múló, lekötelezett, szeretetteli hálával emlegeti ezután, hogy Stósz nem csupán születése helye, de életének megmentője. Hálája a Vörösmartyval szóló siriß tartó ragaszkodás: „A nyugta és a köszönet így csak egy lehet: in élned, halnod kell! Es csodák csodájára — a betegek fegyelmezettségével — elértem a hetvenedik évet.” Stósz XIII. században alapított német bányásztelepülés. Az ércforrások kimerülésével a lakóházak mindinkább a közelben eredő Bódva völgyébe tolódtak össze — „stószolód- tak”, szól a névmagyarázat — ekként alakítva most már igazi falut, sőt kisvárost. A hét alsószepességi bányaváros egyikeként számon tartott Stósz városszabadalmát maga Rákóczi nagyságos fejedelem erősítette meg, mert „magyarón” érzelmű német lakói máig üzemelő késgyárában szuronyokat köszörültek a kuruc hadaknak; 1848/49-ben pedig a magyar honvédeknek. A mára háromnyelvűvé vált kelet-szlovákiai község, illetve a szomszédos szubalpin klímájú gyógyhely, Stószfürdő, Fábry előtt is megjelöltetett a magyar irodalomtörténet térképén. 1911-ben az itteni szanatóriumban élt, szenvedett és dolgozott az egyszerre nyugalmat és morfiummámort kereső fürdőorvos, Csáth Géza. A fenyvesek ózonja, a hegyoldal dús kaszálója, az árnyas Bódva-parti fasor, a Fábry-ház nyugalmas csöndje, gazdag könyvtára, „az Íróasztal otthonias melege” eszményi környezetet varázsolnak a háború testi és lelki borzalmait kipihenni és feledni vágyó, a szellem örömeit élvezni akaró Fábrynak. „Én pihenni akartam, piszok és vér után hazatalálni az entellektüelgyönyőrhöz: élvezni kultúrát, irodalmat, művészetet szürcsölni, zenét, mítoszt csiholni, titkot fejteni. .. Ady kellett és Däubler, Péguy és Trakl, Buber és Claudel, Pannwitz és Füst Milán. Szomory Dezső az intuíció Freudját, Franz Kafka az írás csodáját jelentette. Ezt akartam, ezt élveztem, ez volt a világom, az otthonom. Ennyi volt, amihez közöm volt, ami rokonom volt, ami az enyém volt. És ennek az akaratnak, ennek az entellektüelgyönyömek könyveimben nem lelitek fel a nyomát.” A jóval későbbi időből származó, emlékező hangú idézet utolsó mondata az életforma és az általa is teremtett mű ellentmondását, legalábbis egymástól való függetlenségét hangsúlyozza. De hol a magyarázat? A „gyorstalpaló” hadiérettségi után frontra került Fábry számára az 1920-as esztendővel kezdődő évtized a szellemi begyűjtés időszaka. Az iszonytató fronttapasztalatok és a fölemelő irodalmi élmények — Ady lírája, a német expresszionizmus, majd a szocialista irodalom eszméltető hatása — válaszolják meg az Ágoston Vilmos megfogalmazta kérdést: „a kis stószi szellemi szabadságban hogyan érik mondanivalóvá az élmény”. Igen, az irodalmi élményből fakadó, de attól elütő mondandó a föloldása az elvonultság létformája és a közösségi indíttatású és hivatású életmű — látszólagos — ellentmondásának. A kerti lombok alatt fekvőszékben olvasgató beteg Fábry ugyanis keményen dolgozik: keserves tapasztalatait, háborús megrendültségét és az embe68
