Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 8. szám - Sz. Mikus Edit: Tág szemekkel a világra: gondolatok a XIX. Magyar Játékfilmszemle kapcsán
Felfedezhető néhány problémakör, melyet egyetemesnek érzek, s filmjeinkben megfogalmazást nyer: örök, de most talán különös hangsúlyt kapott témaként került elő az emberi kapcsolatok felületessége, elégtelensége, a gyerek, a család, a szétbomló család. Még a klasszikus szerelem is átértékelődött. Nincs benne dráma, s nem válik szatirikussá, komédiává sem. Szürkén, valóságosan problematikus, felületes és üres. Különös hangsúlyt kaptak a múlt és jelen összehasonlításai, a lassan történelemmé váló közelmúlt, melytől azt várjuk, hogy segít megérteni jelenünket. Ezek a történelmi emlékek még dokumentumaikban is erősen személyhez és személyiségekhez kötöttek, az üresedő, de egykor oly hangsúlyos és erős kapcsolatokat idézik. Emlékek, szirupmentes nosztalgia. Kérdések, hogyan tovább. Hogy mégis a Magyar Játékfilmszemlén ülünk, azt legékesebben a dokumentumfilmek bizonyították. Ez a speciális, jórészt kényszer-létrehozta, s egyre tökéletesebb filmműfaj igényes, értékes alkotásokat teremtett, melyek minden mozzanatukban igazán magyarok (Mindig is híresen jó dokumentumfilmeket gyártottunk, de a gazdasági kényszer által megerősített műfajról Sára Sándor nyilatkozott a Stúdió ’87 egyik műsorában igen szellemesen, miszerint amíg a magyar filmgyártás rendelkezett elegendő pénzzel, nyugodtan leforgathatta a „Nyolcvan huszár” című filmet. Majd egyre szűkült a kör mindaddig, amíg már csak arra maradt pénz, hogy egy öreg huszár nyilatkozzon a kamerák előtt, milyen is volt az, amikor még nyolcvan huszár közt harcolhatott... Az idézet nem pontos, de a műfaj születését nagyszerűen szemlélteti.) Jórészt e fenti módszert is alkalmazva születtek a történelmi múltunkat feldolgozó nagyszerű dokumentumfilmek: a Sára Sándor rendezte „Keresztúton” és a Gulyás fivérek által készített „Én is jártam Isonzónál”. Ebben a történelmi múltban a hősök nem kaptak szobrot, utcát sem neveztek el róluk. Egyszerű, hétköznapi emberek, akiknek a rendezők állítottak méltó emléket, s figyelmeztetnek arra, hogy mily egyszerűen válhatunk hősökké mi magunk is, akárcsak nagyapáink, szomszédaink, névtelen társaink. Ha magyarságtudatunkról esik szó, kinek jutna eszébe erről a foci, a 6:0 szégyene, a vb botrányai, utóhangjai. Koltay Gábor nyolc epizódból álló filmje, a „Szép volt fiúk ...”, melynek legutóbbi darabja a kétrészes „Idegenlégiósok” került a szemle közönsége elé. „Sikamlós területre téved az, aki példáit a sport, közelebbről a labdarúgás témaköréből meríti” — idézem a rendező filmajánló szövegét. Ez a téma ma érdeklődésünk előterében áll, s nagyon is összefügg magyarságunkkal. Miért szerződnek — kell szerződniük? — legjobb játékosaink, edzőink külföldre? Miért adjuk el ötleteinket, embereinket? Mert ez is magyar megoldásaink egyike ... S nagyon magyarok tudunk lenni bürokratikus megoldásainkban, ebben az utánozhatatlan papír-dzsungelben; bürokráciánk határainkon belül is határtalannak tűnik. Fényesen bizonyítják ezt a magyar kocka, a Celladam ügye, s „Az utolsó szó jogán” címmel készült film dr. Béres Józsefről, a Béres-cseppek feltalálójáról. Ellentmondások és dilemmák. Ez a Hankiss Elemértől lopott cím nyugodtan lehetne Kosa Ferenc filmjének mottója is. A szemle legnagyobb vastapsot kapott alkotása közel négy órán át elemzi a találmány nehézkes útját. Az első forgatásokat 1976-ban kezdték, s az utolsó felvételek tíz évvel később készültek. Az eredmény, az előrehaladás nem tapasztalható. A Béres-cseppek még mindig nem szabadalmaztatott gyógyszer, csupán teaminőségben, Herbária-üzletben árusított, népi gyógyírként alkalmazott orvosság. S nagyon magyarok maradtunk szépségkirálynő-választásunk szervezésében, lebonyolításában, reklámhadjáratában is. Miért nem volt célszerű a legszebb lányt megválasztani szépségkirálynővé? S a választás eredményét hogyan lehetett tudni a döntő előtt egy nappal? Miért kap nálunk kimagaslóan nagyobb jutalmat a hatodik helyezett, mint a fődíjas? Ezt a problémakört dolgozza fel a Dér András és Hartai László által készített „Szépleányok” című film. Keresi a választ arra is, hogy miért kellett a 16 éves magyar szépségkirálynőnek meghalnia. Magyarok vagyunk, de így. Elgondolkoztam, hogy vajon a mellettem ülő japán vendégek, a franciák, az angolok, értik-e egyáltalán ezt a mentalitást, érzékelik-e mi a gondunk 59
