Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 7. szám - Bosnyák Sándor: A nyolcadik nap küszöbén: beszélgetés Oláh Andor orvossal

ilyen könyvet írt. Nagyon jelentős, alapvető műnek tartom; ő ezt India népének szánta, hogy alapvető egészségügyi ismereteket nyújtson neki. Gandhi keményen szembeszállt a túlzottan gyógyszeres és technikai alapokra fektetett orvostudománnyal, ugyanakkor a pszichotherápiának — a lélekgyógyászainak nagy teret szentelt, s mindenben az ajurvédi- kus orvoslásra hivatkozik, amely éppúgy, mint a hippokratészi, természetes orvostudománynak nevezhető.

Az indiai Csaraka, a görög Hippokratész mellett van-e olyan hazai forrás, amelyből meríteni lehet, van-e a magyar orvostörténetnek olyan alakja, aki az ősi és a népi orvoslás értékei felé forduló orvos számára példa lehet?

Van, mégpedig egy XVII. századi nagy magyar orvos, Pápai-Páriz Ferenc. Behatóan foglalkoztam életével és munkásságával. Példaképemnek tekintem, követendő útnak tartom azt a szemléletet és orvosi gyakorlatot, ahogy ő magyar Hippokratészként egyesítette az akkori korabeli magas tudományt a népi orvoslással és az ősi görög hippokratikus hagyományokkal. „Pax Corporis” című művében intenzíven és széles körben alkalmazta a természetes gyógymódokat. Ezt a latin című, magyar nyelvű könyvet a szegény embernek, a köznépnek írta. Nemcsak gyógymódokat említ Pápai-Páriz, hanem egész beállítottsága, szelleme, gyógyszerkincse szinte azonos a népi orvoslás gyógyszerkincsével és felfogásával. Persze felülmúlja azt, mert a korabeli tudomány szintjén állott.

A XVII. századtól, Pápai-Páriztól egyenes út vezet-e napjainkig, vagy a rosszul értelmezett racionalizmus nevében újra és újra gáncsolják ezt a törekvést?

Sajnos nem vezet egyenes út, a XVIII. századtól kezdve megszakadt a kapcsolat orvos és nép, orvostudomány és orvoslás között. Egyrészt a népi orvoslás értékeinek felhasználása útjába — a felvilágosodás nevében — egyre több akadályt állítottak, másrészt a természetes gyógymódokat egyre inkább háttérbe szorították a gyógyszeripar fejlődésével párhuzamosan a szintetikus gyógyszerek, míg végül egyeduralkodóként uralták a „piacot”. Ellenáramlatként a nyugati országokban a húszas évek elején indult meg a neo-hippokráti- kus mozgalom. Két-három évtized óta tanúi vagyunk annak, hogy a természetes gyógymódok — társaságok és kiváló képviselőik révén — egyre jobban előtérbe lépnek és napjainkban már komoly közegészségügyi és tudományos tényezőt jelentenek. Ugyanakkor a népi orvoslás kutatása és felhasználása is világszerte nagy fejlődést ért el, önálló, jelentős tudománnyá alakult: ez az ethnomedicina tudománya. Szükségszerűen alakultak így a dolgok, mert a halmozó tények, tapasztalatok, kutatások alapján nyilvánvalóvá vált, hogy az ún. „hivatalos orvostudomány” mind a mindennapos orvosi gyakorlat, a klinikum, mind pedig az elmélet, a kutatás szintjén reformokra szorul. Sőt továbbmenve, Thomas Jefferson kijelentése látszik igaznak: „Not only a Reformation in medicine is necessary but a Revolution”. Nemcsak reformációra van szüksége az orvostudománynak, hanem forradalomra is. Hiszen az egyoldalú fejlődés technokratikus és dogmatikus irányba fordult, az orvos és a beteg elidegenedését, a pszichikus tényező figyelmen kívül hagyását eredményezte. A megújulás szempontjából a természetes gyógymódoknak, a népi orvoslásnak, az ősi orvosi hagyományoknak döntő szerephez kell jutniok.

Napjainkban ez a teljesebb szemlélet érvényesül-e, vagy ma is vannak, akik egyoldalú előítéletek alapján elutasítják az ősi orvoslást?

Az átalakulás, az átmenet idejét éljük. Az orthodoxok a hivatalos orvostudomány által jelenleg alkalmazott, sikeresnek tartott gyógymódokra esküsznek, ami ezen kívül áll, az szerintük üldözendő értéktelen, tudománytalan kuruzslás és babona. Velük szemben, a szélsőséges újítók tábora szerint a diplomás orvos tevékenysége káros, a gyógyszer méreg, csak a természetes gyógymód üdvözít. Egyre növekszik a mérsékeltek, a szintézisre törekvők száma. A világszínvonalhoz képest nálunk elmaradottság tapasztalható, az uralkodó orthodox irányzathoz képest nem juthatnak szóhoz más irányzatok. Holott például Nyu- gat-Németországban szabadon működnek a „Naturarzt”-ok, a természet-gyógyászok, Svájcban Reformhaus hálózat áll a lakosság rendelkezésére, Indiában kutatják és alkalmazzák az ősi ajurvédikus orvoslást. Közvetlen szomszédainknál is — ebből a szempontból — jobb a helyzet, mint nálunk. Szófiában természetes gyógymódokkal, gyógynövé92