Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 7. szám - Szenti Tibor: Középparasztságunk tükre
A cseléd napi munkáját a gazdasági és természeti adottságok szabályozták. Aratáskor napi 16 órát is dolgozott, télen olykor csak 6-ot. A munkát ütemezték. Igaz, korán kelt és későn feküdt, de nyáron ebéd után 1—2 óra pihenőt tartottak. Év végén, amikor a cseléd gazdát változtatott, vagy a régivel új szerződést kötött, az újabb helyreállásig egyhetes pihenőt kapott. Év közben havonta egyszer, egy hét végére hazaengedték, vagy nagyon indokolt esetben rövidebb időre máskor is eltávozhatott. (Orvoshoz, lakodalomba, temetésre stb.) A gazdának közvetlen érdeke fűződött ahhoz, hogy a cselédség táplált, pihent és elégedett legyen, mert csak így vette hasznát. Itt a humánum és a kapitalista céltudatosság együtt alakították ki az életmódbeli képet. Ha a cseléd nem érezte jól magát a gazdánál, másikat kereshetett. Olyan kényszerhelyzet nem kötötte, mint a majorsági, családos cselédséget. Amikor a gazda cselédei házasságot kötöttek, íratlan szabály volt a megajándékozásuk. A lányok általában tollat kaptak és háztartási kelméket, főleg háziszőttes fehérvásznat. A legények pénzt, kalapot, csizmát vagy egy malacot. Közvetlen kapcsolatban álltak a földdel, jószágokkal. Érdekük volt, hogy a gazda minél jobb gazdasági évet zárjon, mert így a kialkudott béren felül ajándékot is remélhettek. A sovány termést a cselédség is megsínylette. A gazda cselédje szorgalmas élete végére falun, városon kis házat vásárolt magának, amelyben öreg napjaira meghúzta magát. Gyakran néhány hold földet is szerzett és törpebirtokossá vált. Jóval nagyobbak voltak az esélyei a viszonylagos fölemelkedésre, mint a majorsági cselédeknek, vagy az agrárproletároknak. A kapitalizmus egyre jobban kiélezte a gazda—cseléd viszonyt. A bővített árutermelés és újratermelés utolsó szakaszában az ellentétek már kibékíthetetlenek. Az 1930-as években a gazda—cseléd ellentétek során gyorsan fasizálódó ellenforradalmi rendszer jogilag a legritkábban képviselte a cselédség ügyét. A szolga mindinkább kenyéradója önkényének volt kiszolgáltatva. Vásárhelyen külön cselédbírót kellett alkalmazni!18 Középparaszt Máig a legvitatottabb paraszti réteg, amelynek pontos értékmeghatározása, eszmei elhelyezése a hozzájuk tapadó szubjektív ítéletek, társadalmi félreismerések, emberi indulatok között a legnehezebb. Ugyanakkor ez heroizálás vagy további téves elmarasztalás helyett elodázhatatlanul szükségessé vált. Szabó István írta: „A középparaszt rendszeresen nem zsákmányol ki idegen munkát, nem él tehát más munkájából, hanem maga dolgozik családja tagjaival, mintegy családi üzemben, s van annyi földje, hogy hasznot hajtó gazdálkodást űzhet [...] Az ilyen paraszt tud felesleget is termelni, mely azután tőkévé válhat a számára.”19 Megjegyezte, hogy például Oroszországban a gazda 15—20 gyeszjatin (1,89 kát. hold) földdel volt középparaszt.20 Erről a rétegről a legújabb keletű meghatározást Katona Imre írta: „A középparasztok élete maradt a leghagyományosabb, a kívülállók szemében ők voltak az »igazi« földművesek; idegen munkaerőt legfeljebb átmeneti időre (pl. aratásra-cséplésre) fogadtak, soha véget nem érő munkával tartották fenn magukat. E közepes nagyságú birtok öröklés révén gyakrabban osztódott, mintsem »felfelé« házasodással gyarapodott volna, így az alsó-felső kategóriák egyaránt a középparaszti földterületet csökkentették.”21 Már a vagyonmeghatározás is gondokkal jár. 1945 előtt ugyanis 500 kát. holdig a gazda középbirtokos volt, de micsoda különbség van a régi jobbágytelket megőrzött, azaz 34 kát. holdas és mondjuk a 450 kát. holdas család életmódja között! Ezért is indokolt, hogy a középparasztság esetében két alréteget különböztessünk meg. 20
