Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 7. szám - Szenti Tibor: Középparasztságunk tükre
gos cselédlakás is. Az egyéni szorgalom belemosódott a cselédközösség munkájába és ritkán nyert kiemelést vagy jutalmazást. A gazdacseléd sorsa másként alakult. A középkortól ismert függőségi rendszer a félfeudális Magyarországon a kapitalizmus korában is megtalálható, különösen a két világháború között. Olykor még a kisbirtokos is rákényszerült arra, hogy külső munkaerőt tartson. A néhány hold földből ugyanis nem tudott megélni, ezért jókora földet bérelt. Ezt viszont egyedül nem volt képes megművelni. A nincstelen elment a kisgazdához, az pedig a középparaszttól bérelt, ők a nagybirtoktól is függtek. Ha a nagybirtok termelési szerkezet- váltást hajtott végre, a kevesebb vagyonnal rendelkező gazdálkodók ezt megérezték. Ilyenkor az egész függőségi rendszer és gazdasági láncolat csikorogni kezdett. Ha az árak kedvezőtlenül alakultak, még a középparaszt is tönkremehetett. E láncolat utolsó szeme volt a gazdáknál dolgozó cseléd. A feudalizmus korában elterjedt volt a cseléd kifejezés. A kapitalizmusban a fogalom is elkülönült. Továbbra is használták a cseléd szót, de a férfi inkább béres, a nő pedig mindeneslány volt. A levéltárakban ránk maradt falusi, városi tanácsi jegyzőkönyvekben és munkaszerződésekben egész hierarchiát lehet találni a munkavégzés szerinti elkülönülésről. (A néprajzi szakirodalom bőven és pontosan leírta már a különbségeket.) Személyes megbecsülésükben és a bérükben volt jelentősebb különbség, de az életmódjuk közel azonos volt. A gazda cselédjeinek élete lényegesen eltért a majorsági cselédség életétől. Elöljáróban le kell szögeznünk, hogy itt is nagy különbségek alakultak ki. A gazdától sokban függött a cseléd sorsa. Ha a birtokos hitvány ember volt, a cselédsége, de a saját családja is szenvedett tőle. Nem egy rátarti, embernyúzó volt közöttük. Azonban nem ők határozták meg e réteg teljes arculatát. A cseléd sorsa függött a saját alkalmazkodó képességétől és szorgalmától is. Végső soron az együttélés, a kölcsönös ráhatás sokban alakította. A társadalomtudományok közül a szociológia és a néprajz is egyértelműen tisztázta, hogy a gazda—cseléd kapcsolat egy ideig patriarkális jellegű volt. Ez jól bizonyítható az egyik legfontosabb kapcsolattal, az étkezéssel is. Szűcs Judit a szentesi parasztság táplálkozási szokásait vizsgálva, megállapította, hogy: „A gazda és családja együtt evett a »fogadott emberekkel, az alkalmazottakkal, a gyermekekkel«. Ezek a fogalmak a részest, a cselédet, a bérest és a kiskanászt jelölték. »Kosztot attunk« — mondták. Esetleg a vacsorát ették meg külön, de az étel ugyanaz volt.”16 Katona Imre Vásárhelyről így fogalmazott: „Kiss Lajos teljes tárgyilagossággal mindig megemlíti, hogy a jószívű gazdák és asszonyaik felelősséget éreztek cselédjeikkel szemben és törődtek is velük, ez meg is felel a tényeknek[.. .]”17 A cseléd—gazda kapcsolat szoros volt. Naponta találkoztak, a föladatok kiszabása közvetlenül történt, sőt gyakran együtt dolgoztak. Ezért a kapcsolat emberközeli volt. A gazda cselédje a tanács által meghatározott éves bért és természetbeli juttatást kapott. Ezen fölül kialkudhatott magának bizonyos javakat, például, ha távoli vidékről jött, a gazda felesége mosott rá; vagy kérhetett süldőt, kocsi szalmát, szappant stb. Egyéni szerencse kellett hozzá, hogy milyen ember volt a gazdája, mert az olykor alku nélkül, a cseléd szorgalmát elismerve is megajándékozta. A cselédnek érdeke volt, hogy szorgalmával fölhívja magára a figyelmet. Gazdánként eltérően, az illegális szerzés, reális határok között, szintén elnézett gyakorlattá vált. Ha a gazda legényfia rendkívüli pénzhez akart jutni, megdézsmálta a hombárt. A cseléd is megtette ezt. Voltak időszakok, amelyekben nehéz volt jó cselédet kapni. Ilyenkor a gazda a hivatalosan megállapított éves bérre ráígért. A tanács tilalmazta a „cselédcsábítást”, de a gazdasági kényszer erősebb volt. Szemben a majorsági cselédséggel, a gazda alkalmazottjának nem volt külön lakhelye. Egy-egy módos gazda a családos bérest beengedte a kisházba, ha annak felesége is nála szolgált. Ritkán egy- vagy kétosztatú külön ház épült nekik. Jellemző azonban az volt, hogy a cselédség az istállóban, a jászol mellett a dikón vagy vackon éjszakázott, de a gazda legényfia is ott aludt. (Néhol a vacok kívül volt az istálló ajtaja mellett, a féleresz alatt.) 19
