Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 7. szám - Márkus István: Paraszti önkormányzat a régmúltban és a közelmúltban

éltek az abszolutista államhatalom és a nemesi vármegye árnyékában, 1848 és 1867 után könnyűszerrel nőtt fölibük és csavarta ki a kezükből a tényleges hatáskör csökevényeit is az új, központosító államhatalom.

A kisnemesi falvak, a jászkun és egyéb szabadalmas községek autonómiája — mint rendi előjogaik része — 1848 után természetesen elenyészett. Lakóik többnyire elparasztosod- tak. Ami pedig az egyszerű falvak, a korábbi jobbágyhelyek ezreit illeti: itt mutatkozott meg igazán, mily kevéssé nőtt össze a paraszt — akár a tehetős gazdaparaszt — személyes szabadsága a faluközösség általánosabb érdekeinek képviseletére való felkészültséggel. És mintha a rendi előjogait vesztett, nagyszámú nemesség védekezése lenne a parasztság soron lévő társadalmi és politikai igényei ellen: éppen a kapitalista korszak első évtizedeiben domborodik ki erősen az úri államhatalom és a vármegye túlhatalma falu és mezőváros fölött, épül ki pregnánsan, agresszív osztályuralmi jelleggel és stílusban a szolgabírói intézmény, rendelődik ennek alá nagy mértékben a falusi jegyző is, urasodik el a maga szerény szintjén a tanító, sőt a pap hivatala és szerepköre is, hogy a parasztságból választott községi bíró ne is lehessen több oldalukon tyúkpörök intézőjénél, a jegyző alárendelt segéderejénél.

A polgári jogegyenlőség és polgári földtulajdon új viszonyai közt a vidéki társadalom mélyebb folyamata sokáig olyan „polgárosodás” és olyan „proletarizálódás”, amely megmarad a mindent mélyen átható „utórendiség” keretei közt. A földtulajdon országos és helyi kiváltságok tagolt alapja marad: a vagyon és jövedelem szerinti elkülönülés jóformán apró születési „rendek” sokaságára szabdalja a falu világát, hierarchikus kapcsolatokban tartja e rétegeket és alrétegeket egymással. Világos, hogy ilyen viszonyok közt átfogó paraszti érdekképviseletnek vagy egy-egy települési közösség hatékony, modernizáló irányzatú önkormányzatának potenciális hordozóit nemigen lehetett megtalálni. Kik lettek volna azok? A nagygazdák, urasodási ambícióikkal? A nekik is alávetett, meghúzódásra nevelt kisparasztok? A tehetetlenségre és jogtalanságra ítélt, kiszolgáltatott, rendiesen, zsellérként megkülönböztetett szegények? Vagy mindezen rétegek választottjai? Múltjukból, kevés kivétellel, a közérdek átértésének és tudatos képviseletének gyakorlata éppúgy hiányzott, mint az egymás iránt megalapozott bizalom, és mint a szükséges iskolázottság. A jegyző, pap, tanító és gazdatiszt négyese nyilván azért is kerülhetett pillanatok alatt fölényes helyzetbe, akár tehetős és okos parasztok százai, ezrei fölött, mert ők voltak az iskolázott emberek, egyben a felső hatalmak partnerei.

A jobbágyfelszabadítástól 1945-ig eltelt idő persze változást is hozott. A gazdaparasztság egy részének polgárosodása, egy töredékének iskolázódása, gyarapodó termelői tapasztalatai, a városok jobb megismerése, a háború élményei, a különféle pártok, nem utolsósorban a Kisgazdapárt szerveződése, a szegényparasztság néhány tájon megindult szervezkedése és fellépése — mindez mély tudati folyamatokat indított el. A parasztság széles tömegei már a századvégi agrárválság idejétől, még inkább a világháború, a forradalmak, a Horthy-rendszer, majd az új gazdasági válság hatására fokozatosan megszabadult attól a szinte misztikus gondolkodásmódtól, mely szerint az urak hatalma örökkévaló és mindenható. Az öntudatosodás azonban — mind kritikus, mind lázadó formáiban — többnyire egyéni maradt; ritka helyt fejlődött belőle a kollektív fellépés szándéka, még ritkábban hathatós kísérlete.

A közigazgatásról hozott századvégi törvények, a felemás hazai liberalizmus e felemás termékei — köztük a falusi képviselőtestületről alkotott törvény — jól jelzik a fő tendenciát: az államhatalom és a beléillesztett külön úri bástya, a vármegye túlhatalmának erősítését, a községek leggazdagabb lakóinak formális bevonásával is. Már maga az, hogy az idevágó törvények sorát lényeges ellenvetés nélkül — sőt, mint a liberális haladást szolgáló intézkedéseket — megszavaztathatták, s azokkal szemben sehol nem bontakozott ki tömeges ellenállás, jól mutatja, milyen öntudatlan kiszolgáltatottságban fogadták parasztságunk milliói, hogy róluk nélkülük, fölöttük intézkedtek. A törvények parancsolatait aztán fel is erősítette, a bennük rejlő osztályuralmi tendenciát a gyakorlatban még pregnánsabbá tette a hatalomban részesedők rendi eredetű társadalmi tekintélye, fölfelé nyúló kapcsolatrend12