Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 7. szám - Márkus István: Paraszti önkormányzat a régmúltban és a közelmúltban
követelményeivel; magán a falun belül felgyorsul az osztálytagozódás folyamata; eközben beindul az urbanizálódás, a város és falu közti kulturális nivellálódás is. Jelentős részben a falusi autonómia addig kiépült fokán, osztálytartalmán, hatékonyságán és fejlődőképességén múlik, milyen mélységben, milyen ütemben, milyen rétegeket ragadva magával és lökve félre alkalmazkodik a tegnapi parasztság az új lehetőségekhez és követelményekhez. Az önkormányzat belső gazdaságszabályozási és társadalomfelügyeleti funkciói ebben az átmenetben nagyrészt éppúgy elenyésznek, mint teherelosztó és behajtó tevékenységi körei. Előtérbe lépnek viszont a településfejlesztés, az intézményes modernizálás, a köz- művelődés, az egészségügy, a színvonalas ellátás közfeladatai. Az infrastruktúra fejlesztésének anyagi eszközeiért, amelyek egyre terhesebbé nőnek, a falu versenybe kerül a törvényszerűen előnyös helyzetből induló városokkal is, más falvakkal is. Alapvető kérdéssé válik — az átfogó árupiacon — a mezőgazdasági termékek és nyersanyagok árának alakulása, amelyet immár elháríthatatlanul (de esetleg enyhíthetően) befolyásol a világgazdaság, közeli és távoli országok termelőinek versenye; miközben a falu növekvő mennyiségben fogyaszt napi használatú és tartós iparcikkeket, ezek ára sem lehet már mellékes számára. Már e tények is jelzik, hogy a falusi önkormányzatoknak más jellegű, átfogóbb és erősebb érdekszervezetekkel kell (ha lehet) szövetséget kötniök, legalábbis partnerviszonyba lépniök, s igencsak igyekezniük kell, hogy megfelelő önállóságra tegyenek szert mind az érdekvitákban, mind a kapcsolatokban. Másfelől: össztársadalmi érdekké válik a mezőgazdaság fejlesztése, az elvándorolni is kész lakosság jelentékeny részének vidéken tartása, ennélfogva a maradék utóparasztoknak kedvező árpolitika és községfejlesztés is. A parasztság világtörténete nagy változatosságban produkálta a falusi, parasztközösségi önigazgatás fokozatait, formáit, intézményeit. Számos változata alakult ki annak is, hol, mikor, milyen viszonyban áltak a többé-kevésbé önigazgató parasztközösségek a fölöttük uralkodó földesúri és állami hatalmakkal, hogy illeszkedett be autonómiájuk a társadalom jogrendjébe. A magyar fejlődés szempontjából természetesen az európai autonómia-formák a legfontosabbak, azon belül is a nyugat-európaiak; reális összehasonlítás bázisául ezek szolgálhatnak. De a szélesebb körű összevetés érdekében érdemes egy pillantást vernünk távolabbra, Ázsiára is. Az „ázsiai” típusú — kínai, indiai, indonéziai stb. — faluközösségek első tekintetre autonómabb szervezeteknek látszanak, mint a feudalizmuskori európai falu. Öntörvényeik szerint, hagyomány kijelölte vezetőik — öregek, családfő-tanácsok, vallási főnökök — igazgatása alatt éltek; a törvények-szabályok, amelyek az igazgatás elveit megszabták, a tradíció által szentesitett törvények voltak, érvényét a többség elfogadta. A felső hatalom pedig, bármilyen volt is az, általában ugyancsak tiszteletben tartotta és igénybe vette e működőképes falusi autonómiákat, elismerte azokat mint az össztársadalmi lét, egyben az állam vagy birodalom „alapszerveit”, s a maga felső szabályozásával erősitette is ezek stabilitását és tekintélyét. Közelebbről tekintve azonban igencsak fogyatékos autonómiának bizonyulnak. Éppen az önkormányzás leglényegesebb eleme hiányzik belőlük: a döntés szabadsága a közösséget érintő fő kérdésekben. Miként már a vezetők kiválasztását is, a faluvezetés igazgató, ítélkező hatáskörét is eleve gúzsba köti a félve tisztelt hagyományok, megszokott eljárások, nem utolsósorban a hiedelmek többnyire kusza, racionálisan el sem rendezhető szövevénye. Ám éppen ez ad módot arra, hogy az egyik szabályt a másik tradícióra hivatkozva újra meg újra áttörjék, éspedig általában valamelyik befolyásos csoport érdekében, s nem a faluközösség egészének érdeke szerint. Másik nagy fogyatékosságuk az, hogy így vagy úgy alá vannak vetve az államhatalomnak, azaz a fegyveres és intellektuálisan is átfogó működésre képes fensőbbségnek, mely hozzájuk képest mindenható. A csúcsokon beálló változások radikálisan átalakíthatják sok ezer falu helyzetét, terheit, birtokviszonyait, anélkül, hogy a formálisan autonóm közösségek ebbe beleszólhatnának. Az „öntörvényű” faluközösség nagy mértékben manipulálhatónak, s minden kényszerhez igazodónak bizonyul. 2
