Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 6. szám - Székelyhidi Ágoston: Éjféli hajnal: Kunszabó Ferenc útijegyzetei: [könyvismertetés]
me viaskodik. Bevallott szekértöréseiből, csalódásaiból is mintha erőt akarna meríteni. Egy percig sem titkolja, hogy élete utolsó szakaszának különösen éles napi gondja a magyarság sorskérdése. S hogy ez ilyen élességgel kerül előtérbe most, annak nagy oka van. Illúziónak bizonyult Illyés nemzedékének nagy álma, mely szerint a nemzetköziség lesz az emberi magatartás, egyenlő létesélyeket biztosítva minden embernek, minden közösségnek.” A második ciklus három Nagy László-tanul- mánya csupán ízelítő szerzőnk — különösen az utóbbi években kiteljesedő és monográfia igényű — Nagy László-kutatásaiból. Itt a Ki viszi át a Szerelmet elemzése igazolja, hogy Görömbei nemcsak a nagyobb összefüggések láttatásában, hanem a mikroanalízisban is otthonos. „Személyes közvetlenség és közéletiség bonthatatlan egysége ez a költői szemlélet” — írja Csoóriról, s a változást, a nagy költészetté érlelődés jelét látja abban, hogy „a sorsláttatás kiegészül a sorsra irányuló gondolati reflexiókkal, sorselemzésekkel.” (Az Anyám szavai ugyanazt a motívumot mélyíti el, mint a korai Anyám fekete rózsa.) Csoóri esszéírását közgondolkodásunk nagy értékének tartja. A nemzeti tudat, önismeret, a történelmi múlt, a népi kultúra, a magyarság etnikai széttagoltsága és sorsa — a szembenézésre ezekkel a kérdésekkel csak az esszé műfaja adott lehetőséget. Németh László a Vers vagy tanulmány-bon a „planírozáshoz” hasonlította a harmincas évekbeli esszét: e munka nélkül kicsi lesz a ház vagy bedől a fal. Vagyis nem születhet nagy mű. Ez a funkció változatlanul meglehet a hetvenes-nyolcvanas évek irodalmában. Görömbei András munkásságában az indulás évei egybeestek azzal az időszakkal, melyet egyértelműen a határon túli magyar irodalmak nagy minőségi változása jellemzen. Kemény szavakkal ítéli el a szerző, azt a romboló „óvatosságot”, mely korábban — a „jó szomszédi viszony érdekében” — magyar irodalmon csak a magyar- országit volt hajlandó érteni. Az itthonival egyenrangú, sőt, sok esetben azt túlszárnyaló értékek teremtődése után már semmi szükség sem volt az elnéző vállveregetésre, ugyanazt a mércét lehetett alkalmazni. A hetvenes évek folyamán a nemzetiségi irodalmakat már (Béládi Miklós szavaival) „elsősorban irodalomként” lehetett nézni. Ám az esztétikai érték — vallja Görömbei — nem állítható szembe az önismereti értékkel. „A romániai magyar költő dolgát Farkas Árpád a cserfa-sorsban, a szolgálatban ismeri fel, de ne ráncoljuk idő előtt a homlokunkat, szó sincs nála eszmékkel helyettesített művészetről.” A realizmus sáfárait is bírálja Görömbei, küzdelme ily módon valami kétfrontos harc mind a hagyomány torzítói, mind az újítás mindent tagadó apostolai ellen. Az árnyalatokért, a sajátosság méltóságáért való pereskedése, nemzet- és nemzetiségmegtartó szempontjai kétségkívül Sütő András gondolatvilágának meghatározó szerepéről árulkodnak. Ezért is interpretáltatik teljes egyetértéssel az Engedjétek hozzám jönni a szavakat: „Az író, a regénybeli nagyapa a «nemzetfölötti lét kacsacsőrű emlősei»-vel végig vitázik a regényben, fogalmazása megítélő erkölcsi töltésű, az értelmesebb, teljesebb emberség igényével indulatosan küzd a «semmilyenség» állapota ellen.” A vajdasági magyar irodalom újításainak, kísérleteinek értékelésénél — az elmondottakból szervesen következően — azt a kérdést teszi föl, hogy mennyire adekvát művészi válaszok ezek a jugoszláviai magyarság életére. Ha viszont adekvátak, akkor ezt az ottani irodalomtörténetnek is figyelembe kell vennie. Elismeri Domonkos István Kormányeltörésben című versének egyetemes jelentését, de joggal bírálja a mű egyoldalú értelmezését: „Igaz, hogy a vers élménye általános, elvileg a világ bármely pontján élő ember tragikus távlata lehet, de kár csupán ezt az általános vonást hangsúlyozni, hiszen a versben a lírai személy hangsúlyozottan a magyar nyelvből és közösségből kieső és sehol otthont nem találó ember. Domonkos István egy tragikusan gyakori nemzetiségi szituációt a vendégmunkássors révén egyetemes gonddá emelt. Nem megtagadta a provincia gondját, hanem egyetemes emberi érvényre emelte.” A kritikai megjegyzések az újabb irodalomtörténeti kézikönyv határon túli kötetével kapcsolatban fogalmazódtak meg. Megvan Görömbeiben az állásfoglaláshoz szükséges bátorság, mely különösen az élő irodalommal való foglalkozásban követelmény. (Az említett kézikönyv első, az irodalmi életet, kritikát tárgyaló kötetének bírálatában is megfigyelhető ez.) Ma irodalomról írni előny is, hátrány is. De Görömbeit láthatóan nem zavarja a kényszerű lemondás, a teljes életmű által adott, illetve adható perspektíva hiánya. Kányádi pályaképe a könyv egyik legsikerültebb írása. (Itt a személyes élmények is izgalmassá, elevenné teszik a portrét.) Olykor kinos, kínzó az a feladat, amit Görömbei András vállalt. Ilyen határozott esztétikai, erkölcsi értékrend manapság nemcsak ro- konszenwel, hanem sokféle értetlenséggel találkozhat. ( Szépirodalmi.) Olasz Sándor Éjféli hajnal Kunszabó Ferenc útijegyzetei Utazott, látott és győzött Kunszabó Ferenc. Győzött a Nyugatra térülő magyarok sokszor közvetlenül hasonlítgató görcsösségén, útirajzaik 89
