Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 6. szám - Papp István: A lármánál mélyebb csönd: megjegyzések a Tiszteletadás Csorba Győzőnek c. kötethez: [könyvismertetés]

témát, tudjuk, olvastuk, lerágott csont. Csakhogy . . . Kalász Márton onnan jött; abból a világból, közösségből. Oda visz vissza bennünket a már felnőtt és sokat tapasztalt ember visszagon- dolásával, visszatekintésével.

Két német (sváb) család mindennapjait, tagjait, sorsát hozza élesen közel hozzánk abból az időszakból. De megrajzolja a hozzájuk kapcsolódó sorsú, a velük egy területen, egy gondban élő többi embert, valamint a sorsukat kívülről meghatározó eseményeket is. Legföljebb néha halványabban, jelzésesebben, kevésbé részletezve. De azért tisztán, egyértelműen.

Egyre gyakoribb az utóbbi években, hogy a szépirodalmi megformálás segítségével is felidéztetik a hazai nemzetiségek megpróbáltatása a huszadik század közepe táján. Többektől lehetne sorolni ilyen könyveket. Hogy most Tamás Menyhért kisregényeit említem példának, csak azért teszem, mert éppen ezeken a hasábokon írtam egyikről-másikról. Ő a bukovinai székelyek kényszerű, újabb honfoglalásának gyötrelmeit ábrázolta a második világháború idején és az azt követő években, éppen Baranya s Tolna megyében. Azokét, akik szülőföldjük elhagyására kényszerültek, s akiket főképp sváb házakba telepítettek. Kalász Márton viszont elsősorban a házaikból kitelepítettekröl szól, akiknek helyébe székelyeket s felvidékieket raktak. De ő sem az ellenségeskedés hangján szól. Mindenkinél észreveszi s megmutatja a jót és a rosszat egyaránt. Az objektivitás Kalász Márton regényének is erénye.

A gyermekkor még idillikusán jelenik meg nála, mert csak így lehet igaz a leírás. Egyrészt mindnyájunknak legszebb a gyermekkorunk — nagyon kevés kivétellel —, akármilyen is volt az. Másrészt a történet kezdete még olyan évekbe nyúlik vissza, amikor békésebb volt az élet és az együttélés. Azután a két család, a testvérek, a szülők, továbbá a keresztszülők, a komák, az ismerősök, a falubeliek sorsának alakulása már konfliktusokkal jár, a történelmi események alakulásának következtében. Családokon belül is ellentétek támadnak a németesítés idején, a kitelepülés, a katonának állás, a Volksbundba belépés kérdéseiben. Huszonöt év sok is, kevés is. Kevés egy teljes világátalakulást részleteiben bemutatni, de ahhoz elég, hogy két egymást váltó generáció sorsát és lehetőségeit érzékeltesse. Van a könyvben például, aki a történet elején, a harmincas években éppen nősül, s a végén, a hatvanas évekhez közeledve már virágot visznek a sírjára.

Az író az egyéni sorsok ábrázolásában, alakulásuk részletes leírásában megrajzolja az általánosabb sorsképeket is. Amikor a családtag a családtaggal, a rokon a rokonnal, barát a baráttal szemben is tapasztalhatta, sajnos, kedvezőtlenebb esetben, hogy mennyire meg tud változni egy ember a körülmények hatására. De tapasztalhatta azt is, szerencsére, hogy mennyire emberré tud magasztosulni az addig csöndes, szinte észrevétlenül élő ember, ugyancsak a körülmények hatására. Merthogy, mint Sütő András tömören megfogalmazta Évek — hazajáró lelkek című kötetében: „Válságos napok vetik felszínre az embert ...” S Kalász Márton ugyancsak válságos napokról írt, amelyekben megmutatkozott az ember a maga tisztán fölragyogó, illetve orcát pirító voltában egyaránt.

A költői tömörítés, a lényegre törés, a szűkszavúság, a drámai, helyenként balladai feszesség jellemző a regény megformálására. Egyszerű leíró forma. Időrendben haladás, a kijelentő mondatok egymásutánja. Alig-alig találunk kérdőjeleket, felkiáltójeleket. S lám, ez is lehet izgalmas, várakozást keltő. Éppen szigorú tényszerűségével; a tartalom és a forma szinkronjával. Egy jó regénnyel gazdagodtunk.

Mátyás István

A lármánál mélyebb a csönd

(Megjegyzések a Tiszteletadás Csorba Győzőnek c. kötethez)

Kaphat-e költő nagyobb elismerést annál, ha még életében könyv jelenik meg a hozzá és a róla írt művekből? S méghozzá válogatási!) — a születés hetvenedik évfordulójához méltó kiállításban, szerkesztésben. Példátlan megtiszteltetés, még a Kossuth-díj közelében is. Mert a hivatal elismerése bármilyen magas és megérdemelt legyen is, a díjak mégiscsak jönnek-mennek, s az utókort aligha fogja érdekelni, hogy az adott történelmi pillanat milyen koszorúkat osztogatott. Jelen kötet közel kétszáz oldalon műveket közöl, s ez a tény nem csak Csorba Győző költészetének nagyságrendjére utal, hanem e nagyságrend lehetséges utóéletét is előlegezi, hisz csupán gyakorlati szempontból nézve e vállalkozást kétségtelen, hogy a kortársak (írók, kritikusok) véleménye a jövendő irodalomtörténésze számára nem csak becses, de kötelező olvasmány is lesz.

Manapság a mesterek nincsenek kéznyújtás- nyi közelségben, nem találjuk őket kávéházi asztaloknál vagy szerkesztőségi fogadóórákon. Mesterre viszont mindenkinek szüksége van, így aztán a halottak mellé szegődünk, a klasszikusok műveit kerülgetjük, könyvtárba járunk és könyvet vásárolunk, de előbb-utóbb rá kell döbbennünk, hogy nem a tanítvány választja a mestert, hanem fordítva. Mesterek pedig nincsenek.

82