Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 6. szám - Papp István: A lármánál mélyebb csönd: megjegyzések a Tiszteletadás Csorba Győzőnek c. kötethez: [könyvismertetés]

témát, tudjuk, olvastuk, lerágott csont. Csak­hogy . . . Kalász Márton onnan jött; abból a vi­lágból, közösségből. Oda visz vissza bennünket a már felnőtt és sokat tapasztalt ember visszagon- dolásával, visszatekintésével. Két német (sváb) család mindennapjait, tagja­it, sorsát hozza élesen közel hozzánk abból az időszakból. De megrajzolja a hozzájuk kapcsoló­dó sorsú, a velük egy területen, egy gondban élő többi embert, valamint a sorsukat kívülről meg­határozó eseményeket is. Legföljebb néha halvá­nyabban, jelzésesebben, kevésbé részletezve. De azért tisztán, egyértelműen. Egyre gyakoribb az utóbbi években, hogy a szépirodalmi megformálás segítségével is fel­idéztetik a hazai nemzetiségek megpróbáltatása a huszadik század közepe táján. Többektől lehet­ne sorolni ilyen könyveket. Hogy most Tamás Menyhért kisregényeit említem példának, csak azért teszem, mert éppen ezeken a hasábokon írtam egyikről-másikról. Ő a bukovinai székelyek kényszerű, újabb honfoglalásának gyötrelmeit ábrázolta a második világháború idején és az azt követő években, éppen Baranya s Tolna megyé­ben. Azokét, akik szülőföldjük elhagyására kény­szerültek, s akiket főképp sváb házakba telepítet­tek. Kalász Márton viszont elsősorban a házaik­ból kitelepítettekröl szól, akiknek helyébe széke­lyeket s felvidékieket raktak. De ő sem az ellensé­geskedés hangján szól. Mindenkinél észreveszi s megmutatja a jót és a rosszat egyaránt. Az objek­tivitás Kalász Márton regényének is erénye. A gyermekkor még idillikusán jelenik meg nála, mert csak így lehet igaz a leírás. Egyrészt mindnyájunknak legszebb a gyermekkorunk — nagyon kevés kivétellel —, akármilyen is volt az. Másrészt a történet kezdete még olyan évekbe nyúlik vissza, amikor békésebb volt az élet és az együttélés. Azután a két család, a testvérek, a szülők, továbbá a keresztszülők, a komák, az is­merősök, a falubeliek sorsának alakulása már konfliktusokkal jár, a történelmi események ala­kulásának következtében. Családokon belül is ellentétek támadnak a németesítés idején, a kite­lepülés, a katonának állás, a Volksbundba belé­pés kérdéseiben. Huszonöt év sok is, kevés is. Kevés egy teljes világátalakulást részleteiben be­mutatni, de ahhoz elég, hogy két egymást váltó generáció sorsát és lehetőségeit érzékeltesse. Van a könyvben például, aki a történet elején, a har­mincas években éppen nősül, s a végén, a hatva­nas évekhez közeledve már virágot visznek a sír­jára. Az író az egyéni sorsok ábrázolásában, alaku­lásuk részletes leírásában megrajzolja az általá­nosabb sorsképeket is. Amikor a családtag a csa­ládtaggal, a rokon a rokonnal, barát a baráttal szemben is tapasztalhatta, sajnos, kedvezőtle­nebb esetben, hogy mennyire meg tud változni egy ember a körülmények hatására. De tapasztal­hatta azt is, szerencsére, hogy mennyire emberré tud magasztosulni az addig csöndes, szinte észre­vétlenül élő ember, ugyancsak a körülmények hatására. Merthogy, mint Sütő András tömören megfogalmazta Évek — hazajáró lelkek című kö­tetében: „Válságos napok vetik felszínre az em­bert ...” S Kalász Márton ugyancsak válságos napokról írt, amelyekben megmutatkozott az ember a maga tisztán fölragyogó, illetve orcát pirító voltában egyaránt. A költői tömörítés, a lényegre törés, a szűksza­vúság, a drámai, helyenként balladai feszesség jellemző a regény megformálására. Egyszerű leí­ró forma. Időrendben haladás, a kijelentő mon­datok egymásutánja. Alig-alig találunk kérdője­leket, felkiáltójeleket. S lám, ez is lehet izgalmas, várakozást keltő. Éppen szigorú tényszerűségé­vel; a tartalom és a forma szinkronjával. Egy jó regénnyel gazdagodtunk. Mátyás István A lármánál mélyebb a csönd (Megjegyzések a Tiszteletadás Csorba Győzőnek c. kötethez) Kaphat-e költő nagyobb elismerést annál, ha még életében könyv jelenik meg a hozzá és a róla írt művekből? S méghozzá válogatási!) — a szü­letés hetvenedik évfordulójához méltó kiállítás­ban, szerkesztésben. Példátlan megtiszteltetés, még a Kossuth-díj közelében is. Mert a hivatal elismerése bármilyen magas és megérdemelt le­gyen is, a díjak mégiscsak jönnek-mennek, s az utókort aligha fogja érdekelni, hogy az adott tör­ténelmi pillanat milyen koszorúkat osztogatott. Jelen kötet közel kétszáz oldalon műveket közöl, s ez a tény nem csak Csorba Győző költészetének nagyságrendjére utal, hanem e nagyságrend le­hetséges utóéletét is előlegezi, hisz csupán gya­korlati szempontból nézve e vállalkozást kétség­telen, hogy a kortársak (írók, kritikusok) vélemé­nye a jövendő irodalomtörténésze számára nem csak becses, de kötelező olvasmány is lesz. Manapság a mesterek nincsenek kéznyújtás- nyi közelségben, nem találjuk őket kávéházi asz­taloknál vagy szerkesztőségi fogadóórákon. Mes­terre viszont mindenkinek szüksége van, így az­tán a halottak mellé szegődünk, a klasszikusok műveit kerülgetjük, könyvtárba járunk és köny­vet vásárolunk, de előbb-utóbb rá kell döbben­nünk, hogy nem a tanítvány választja a mestert, hanem fordítva. Mesterek pedig nincsenek. 82

Next

/
Oldalképek
Tartalom