Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 6. szám - Farkas P. József: Nagy Lajos és Apostag: egy életmű forrásvidékén
daca, az elnyomottak iránti mély részvéte, a könnyen élők, „szerencsések” iránti heves gyűlölete, végül és legfőképp elfojthatatlan alkotó tehetsége nem hagyják nyugodni. Ezeknek a kezdeti kísérleteknek, novelláknak a témái a polgári élet szűk területeiről — polgári család, cselédsors — kerülnek ki. Az első forrásvidékről hozott novellája 1908 februárjában lát napvilágot a Népszavában: Özvegy asszonyok a címe. Ezt az írást olvasva érezte meg az éles szemű, remek hallású szerkesztő Osvát Ernő, hogy Nagy Lajos valódi titán, (nem csak titánkodó, önjelölt zseni). Mi is történik e novellában? Két nagyon szegény falusi özvegyaszony egy forró nyári vasárnap éhezik. Egy-egy darabka száraz kenyér és egy-egy korty pálinka volt csak az aznapi eledelük. Végre a fiatalabb, a hatvanéves elmegy a fiához — kisgazda Apostagon — és kér magának egy darabka kenyeret. Aztán megisszák a maradék pálinkájukat, az öregebbik — kilencvenéves — elalszik, de a leánya még sokáig vergődik szalmafonatú vackán . „Száradt kebelében oly mély és végtelen fájdalommal, mely csaknem szétroppantotta és amely kitörve, megtölthette volna odakinn az egész csendesen, boldogan pihenő mindenséget”. ím, a klasszikusokhoz méltó lezáró mondat mutatja, hogy — noha nem sok más „hazulról” hozott novellát láthatunk a következőkben — ez a hevület, ez a felfokozott érzés már az igazi, a remekíró Nagy Lajos értékvilága. Ezt követően — a majd tíz évre megjelenő Tanyasi történetig — szinte nem is ír a falusi, tanyasi élmények, az eredeti, fundamentális élményanyag alapján. Feltűnnek pesze közben is paraszt szereplők. A Katona című novellában például, ahol az általában „cselekvéstelen” Nagy Lajos-i novella helyett tragikus, véres és drámai a történet; s ahol a szegényparaszt-baka a fiatalurat öli meg, aki az ő szobalány-szeretőjére egyszerűen a gazda jogán tart igényt. Ezek a parasztalakok azonban csak színesítik a szexuális nyomorról, a prostitúcióról szóló történeteket, de paraszti jellemük nem meghatározó momentum. Gazdag értelmezési lehetőséget kínál viszont az egyik legkitűnőbb novella, a Tanyai történet. Ha valaki ma elzarándokol a Tabánitelki emlékkőhöz és körbenéz a tájon, meggyőződhet a Nagy Lajos-i realizmusról. A helyszín pontosan azonosítható. Döbbenetes látomás: könnyen megelevenedik képzeletünk filmjén a dráma. Szerény történet: — szinte mindennapos esemény volt akkoriban — két csendőr megver egy gulyást. A szadiz- musra, a fizikai bántalmazásra rendkívül érzékeny írót már az alapszituáció is indulatra, sajátos, a végletekig egyszerűsitett, visszafogott stílusban való elmondásra, leírásra ösztönözné. De itt másról is szó van: egy pór asszony előtt való erőfitogtatásról, meghódítása érdekében — ez esetben úgy, hogy férjét, a „jóképű” fiatal bérest — brutálisan bántalmazzák. A döbbenetes az, hogy a bántalmazott, megalázott, véresre vert férfi felesége — bár félszegen védelmére kel férjének — nem marad érintetlen a csábítástól. Nincsenek hősiesen viselkedő nők és társak. Mindenki fél, de mindenki egy kicsit részese is a bűnnek. Igazi hús-vér emberek, Nagy Lajos e korai remekművének figurái. Látja a parasztról azt is, hogy egy kicsit „zsivány” maga is, lop-csal, ha nem kell félnie a büntetéstől. Az, hogy a tanyabeliek meglehetősen gyarló emberek, és hogy a csendőrök úgyszólván egyéni passzióból, ösztöneik kielégítése végett kegyetlenkednek, többet mutat, mint társadalmi problémát. Furcsa: bár igen gazdag örökséget, soha ki nem meríthető élményanyagot hozott a gyermekkorból az író, az csak percekre, novella-csodákra villan föl jó ideig. Falusi paraszti tárgyú novellája kevés van a harmincas évekig. Miért nem írt több Özvegy asszonyokat, vagy Tanyai történetet? Azokban az években, amikor Móricz Zsigmond parasztnovelláinak sikerétől hangos volt az ország? Nagy Lajos jeles monográfusa, Kardos Pál úgy vélekedik: „élményanyagából, élettapsztalatából nem futotta többre.” Én úgy gondolom, hogy ez a megállapítás nem pontos: mert volt élményanyaga. Anélkül miként lehetett volna megírni az előbb említett két remekművet? Aki már életében — főleg kisgyermek korában élt hosszabb időt tanyán — tudhatja, e korai élmények fundamentálisak. Később visszaemlékezéseiben, vallomásaiban maga is több helyen megerősíti ezt. „Hatéves koromig a nagyszüleimnél nevelkedtem, egy Tabánitelek nevű pusztán Apostag határában. Béres volt ott a nagyapám... A tanyát szerettem. A tanya volt a paradicsom.” (A lázadó 57
