Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 6. szám - Farkas P. József: Nagy Lajos és Apostag: egy életmű forrásvidékén

ember.) Volt tehát bőséges élménye, tapasztalata, de az még nem ért meg arra, hogy az ő írói módszerével formát adjon neki. Hogy a kérdést alaposabban megvilágítsuk, érdemes megismerni viszonyát Móricz Zsigmondhoz. Bár a Nyugatban és más lapokban több száz kritikát, rezenciót publikált írói pályafutása kezdetén, kitűnik: keveset írt kortársairól. A Lázadó emberben azt vallja, hogy nem sokat törődött írótársaival, sőt az egykori mellőzés miatt gyakran olvasatlanul a tűzbe dobta az érkező új Nyugat számot, tudjuk mégis: egyesek iránt rendkívüli módon érdeklődött. Leginkább Móricz Zsigmond pályája izgatta, hiszen egyszerre indultak a Nyugatban, s mindketten egészen új utat törtek a kor magyar irodalmában. Nagy Lajos azonban mindvégig szürke ember maradt, míg a pályatárs, akivel talán a legjobb barátságban kellett volna élnie, fényes sikereket ért el. Nagy Lajost intenzíven foglalkoztatta a nagy, diadalmas vetélytárs, de soha nem tudta meglátni Móricz igazi nagyságát. A Magyarok című Móricz-kötetről írt bírálata 1912 októberében jelent meg az Új Élet című lapban. Két novellát emelt ki rezenciójában a kötetből: a Ki a tanyára és a Végvacsora címűeket. A kiemelés jól mutatja, Nagy Lajos mit lát legjellemzőbbnek a paraszti életben. Az írásból kitűnik: „a nyers anyagiasságot, amely fakadjon bár az élettel való nehéz küzdelemből, vagy a műveltség hiányából (ami persze maga is a nehéz küzdelmes élet következménye), vagy mindkettőből — kíméletlenné, sőt embertelenné teszi egymás iránt még ugyanazon család tagjait is”. Dicséri Móricz „kevéscselekvésűsé- gét”, de másban bírálja is: »Úgy látszik — írja — hogy Móricz Zsigmondot a ma fehérizzá- sú kérdései, az irtózatos nyomor és a jogaikból kivetett fiatalokat gyötrő szexualitás, a nyomor sárga rémarca soha nem kapta, s nem fogta hosszabb időre szemtől-szembe.” Később még felrója Móricznak, hogy az alakjait körülrakja és elhalmozza „a parasztok különleges tárgyaival, holmijaival” és hogy „novellái tele vannak népies kiszólásokkal”. „Nagy és súlyos dolgokat — írja — parasztokról csak úgy lehet írni, ha mellőzzük az efféle szűrdíszítményeket. A stílusnak egyszerűnek (mert magasabb lényeg közlésére iparkodó- nak) kell lennie.” Apostagon, ahol Nagy Lajos gyerekeskedett, (részben a szegénység okán) nincs „szűrdíszítmény”, népi iparművészeti hagyomány. Csak a szegénység dísztelen világa.

Ebből a kritikából bizony kevés fogódzót kaphatunk Móricz értékeléséhez, elfogadásához, megértéséhez — viszont sokat Nagy Lajos paraszt-szemléletének értelmezéséhez. Azt is meg kell említeni — gondoljunk például a két remekműre, az Özvegy asszonyokra és a Tanyai történetre —, hogy amit Móricztól szántónkért, azt maga híven megvalósította. A paraszt és a falu-, tanyaábrázolás lényegre szorítkozó, a couleur local-t teljesen nélkülözi. Azt pedig, hogy mi lehet tolira érdemes a paraszti életben — itt fejti ki először. Úgy hiszem, a Kiskunhalom előtti írói szakaszban a paraszti tárgyú novellák száma egy kicsit a Móricz-hatás miatt is kevesebb, mint lehette.

Ha tovább követjük Nagy Lajos pályáját, vizsgálva azt, hogy munkáiban hogyan bukkannak föl a „forrásvidékről” hozott és oda visszakapcsolt élmények, emlékek, a harmincas évektől új fejezetet kell nyitnunk. A korábbi évtizedektől eltérően ezekben az években, ezektől az évektől kezdődik az újrafolfedezés, újrateremtés! Út vissza a szülőfaluhoz, Apostaghoz. Ez a változás sok mindennel magyarázható. Fontos motívum a népi írók mozgalmának kibontakozása, ami — népszerűsége folytán — aktuális, jól eladható témák keresésére ösztönzi a pályája delén járó írót; a falu és a paraszti élet témaköréből vett novellák, regények írására. Hozzájárult ehhez, hogy Nagy Lajos végre megfelelő témát talált magának egy — annyira áhított — nagyregényhez. Az 1932-ben kapott Baumgarten- díj is ösztönözte, hogy végre élete legmélyebb és legnagyobb élménye irodalmi művé objektiválódjon. Eljött az idő a nagy megméretéshez, a szembenézéshez. Nagy Lajost „kávéházi ember” volta sem zárta szűk korlátok közé. Bámulatos, mennyi mindent meg tudott látni az életből a nagy üvegablakon keresztül; még bámulatosabb, mennyi, a társadalom egész szerkezetére világot vető tapasztalatot tudott gyűjteni bent a márványasztalok között is, de legbámulatosabb, mennyire ki tudta szemelni az asztalokon heverő újságok betűrengetegéből a neki való anyagot, noha talán csak épp hogy végigfutotta azokat. Mindezek ellenére mégis szellemi vérátömlesztés volt számára, hogy elszakadhatott a

58

I