Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 5. szám - Halász Péter: Honti barangolások: [Csáky Károly könyvének ismertetése]
Honti barangolások A Selmecbányától a Dunáig húzódó egykori Hont vármegye területe nem szűkölködik a történelmi és művelődéstörténeti eseményekben, emlékekben. A hazai bányászat egyik bölcsője, virágzó ipara és kereskedelme évszázadokon át meghatározta a lakosság életmódját. A török időkben állandó harcok színhelye, a reformkorban a nemzeti felvilágosodás egyik kohója, falvai a népi műveltség és hagyomány őrzői. Erre a tájra hív bennünket Csáky Károly ipolysági tanár, hogy honismereti kalauzával társunkká szegődve megismertessen a vidék múltjával, neves szülötteivel, a föllelhető történelmi és irodalmi emlékhelyekkel — vagyis olyan tudnivalókkal, amelyek így, a tájba ágyazva és a helyszínhez kötve valóságosabb értelmet nyernek, erősebb összefüggésekkel kötődnek egymáshoz, mint az általános ismeretek szintjén. A könyv első nagy fejezete valóságos helytörténeti lexikonként tekinti át a megye nevezetesebb helységeit, kiemelve belőlük annyit, amennyi néhány bekezdésben kiemelhető. Ezt követően a török hódoltság korába vezet bennünket — Tinódi a kalauzunk —, majd pedig a palóc népcsoport kutatásának forrásvidékéről (Szeder Fábián és Ipolyi Arnold) kapunk tájékoztatást, s megismerkedhetünk Hont vármegye székhelyének, Ipolyságnak egykor gazdag és tartalmas szellemi életével. Végezetül a magyar művelődés rangos képviselőinek megyebeli látogatásairól olvashatunk: Petőfi selmeci diákoskodásáról, a Györffy István szervezte ipolysági „kanászhang- versenyre” látogató Bartók gyűjtőútjairól, valamint Móricz Zsigmond sági felolvasóestjeiről. A kötetet gazdag helytörténeti irodalom és változatos fényképanyag egészíti ki. A helytörténetírás rendszerint úgy építkezik, hogy a részletek felől halad az egész felé. Valaki közzétesz néhány föllelt, régi levelet, más azután beépíti őket egy, a vidék valamely korszakát tükröző adattárba, ez pillére lesz egy tanulmányszerű feldolgozásnak, ami egyszer talán beletorkollik egy monográfiába. Egy-egy nemzedék esetenként szétszedi, amit az elődök építettek, s újra rakja a maga ízlése és tudása szerint. Csáky Károly munkája is ebbe a folyamatba illik: nem annyira szintézis, mint inkább széttekintés, mint mikor a gazda szemlét tart a birtoka fölött. De azért fontos általánosításokat, tanulságokat is hordoz ez a tanulmánykötet. Máig világító példa az ipolypalásti bíró sorsa, aki faluja iránt érzett szeretetből vállalta, hogy a törökök karóba húzzák. Koncz Ambrus „népe fennmaradásáért a kínszenvedések halálával halt!” íme a válasz arra kérdésre, hogy érdemes- e egyáltalán embernek feláldoznia életét — egzisztenciáját, jólétét — a közösség létéért, ügyéért, amikor mint a fullánkját használó méh: saját halálával rettenti el az ellenséget — »többiektől. Nem véletlen, hogy a könyvben két további írás foglalkozik ezzel a témával, amit akár „Szondi- jelenségnek” is nevezhetünk. S hatásának erejét mutatja, hogy a XIX. század második felében, egy Szondiénál boldogabb, de hősöket kevésbé termő korban, miként lehetett a drégeli rom hősének szellemével embereket mozgósítani, hogy aztán ez a lendület más téren is gyümölcsöző legyen. Elgondolkodtató és fölemelő, hogy milyen gazdag és tartalmas szellemi élet folyt itt a reformkorban, de még a századfordulót követő két évtizedben is. Kaszinó, múzeum, ötven év alatt 18 féle újság. Különösen a helyi múzeum megszűnését, anyagának elhurcolását fájlalhatjuk, hiszen itt a palóc népcsoport kellős közepén — az Ipolyiról szóló fejezet bizonyítja — a népi műveltség őrzése, gyűjtése és kutatása különösen fontos volna. Hogy ebben a tájban milyen erős a hagyomány kötőereje, azt a néprajztudomány két nagy, idevalósi alakja, Szeder Fábián és Ipolyi Arnold példája mutatja, akiket olyan szoros szálak fűztek szülőföldjükhöz, amilyeneket a mai néprajzkutatóknál már csak igen ritkán találunk. A Honti barangolások egy fiatal helytörténész első könyve. Rajta is vannak a műfaji próbálkozások jegyei: helyenként kissé túltengenék az idézetek és esetenként nincs meggyőződve az olvasó, hogy a szerző föltétlenül a legfontosabb dolgokat mondta el egy-egy helyről vagy jelenségről. Természetesen egy 11 íves könyvben még egy ekkora megyéről sem lehet minden fontosat elmondani. Zalabay Zsigmond könyvének (Mindenekről számot adok) mélyfúrásával szemben Csáky inkább gereblyél. De éppen az így összehordott és takarosra formázott anyag mutatja a táj múltjának gazdagságát és a munka folytatásának szükségét. (Madách Könyvkiadó, Bratislava). Halász Péter 90
