Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 4. szám - Kadijszki, Kiril: Gong: A hattyú: Fű-I.: Fű-II.: Fű-III.: Fű-IV.: versek: Baka István fordításai
Kir il Kadijszki Gong Az utcán — emberek, fák — zűrzavaros, zilált had, és hullnak, egyre hullnak falevelek, hajszálak. Lépegetünk a porban. S fejbúbunkat laposra az égbolt elefántja, a nap lustán tapossa. Mint a letaposott fű, amely feláll kevélyen, úgy pattan föl a későn fekvő a hajnalfényben. Az élet reggelente akárha újra válna. Az ember kenyeret rág, s kenyérhéjat kutyája. De nem szűnnek a kínok. Gallérunk vizsla szemmel megnézi asszonyunk. S ott egy szőke sugarat lel. Egy túl ambiciózus öreg most felbukott a járdán megint, mert botját a napküllőkbe dugta. Meg nem elégedünk mi soha. Siker, dicsőség kell, és ha el nem érjük, igazolást lelünk még. Morzsával él a hangya, az emberek reménnyel, míg eggyé olvadunk mind a napkorong rezével. Ó, az a ragyogó gong ... És rézlapjára sújtva megkondítják naponta. S kezdődik minden újra. A hattyú (groteszk) Hattyúdalomat eldalolom majd egyszer én is. Ám ma semmiképp! Örülök, hogy hallani nem óhajt senki, s versem is suta ma még.
