Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 4. szám - Kadijszki, Kiril: Gong: A hattyú: Fű-I.: Fű-II.: Fű-III.: Fű-IV.: versek: Baka István fordításai
Végzetével ki elégedett? Rút nagykacsa lesz a kiskacsából, és csak az szolgálhat vigaszául, hogy hattyúkampón lel véghelyet. A csapások és az önvádak elől nem menekíthet az, hogy éhgyomorra gyártott énekeim mások tápláléka lesznek. / Hattyúnyakat hajlít jégesőtől verten még a tulipán is, és mohón kitátott csőrével a sárból jégmagot szemelget. Fű —I. Zöld minden körülötted. S benned is — zöld homály. Mész a réten át — akárha álmon át. Üvegből issza ott a napot egy kaszás. De végül mégis a nap szív fel mindent hosszú szalmaszálain . . . A virágok, e gombostűre tűzött pillangók, elkerítik utadat. S te gázolsz — által mindenen. Haladsz előre. Ezzel az ambícióval járod végig életed. És azután? Ha mégsincsen halál? Ha minden ugyanaz, csak elfeledtetik, s az űr egyik kavernájából a másikba hull szünetlen . . . Nyugaton, a hegycsúcsok közt, széttörik — ma is! — a nap repülő csészealja. De holnap tán egy másik, más világból újra fölszáll. S megint törekszünk. És a harkály újra puskacsőre száll, s csipeget újra emberszíveket.. . Ó, mert sebezhetőségünk örök ... Miért e fájdalom, miért az izgalom s az elkerülhetetlenségtől való félelem. Nézd a virágot — egyetlen zöld véna, melynek végén szív dobog . . . S mi? Kataklizmák, felfedezések, jobb sors vagy csak a poros öregség — mi vár reánk? Semmit se tudhatunk . ..
