Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 4. szám - Czére Béla: Kvartett: elbeszélés
lehúzza Bálint fejét, szép mellét az arcához érinti. — Szeretni fogjuk egymást, törődni fogok veled! Csak ne akard, hogy elváljak Balázstól! És ne akard, hogy gyereket szüljek! Melle Bálint arcához simul, kezével mintha a hamisan ziháló mondatok után kapna, de Bálint hirtelen hátralép, és makacsul megismétli: — Azt akarom, hogy a feleségem légy! Gyereket akarok tőled! Látja arcán az elszánást, de hát végül is mit jelent ez, mit tud vele csinálni, feljelenteni úgysem fogja. Fürkészi arcát, s látja a vastag alsó ajak húsába mélyedő metszőfogakat, megrándul a gyomra, hirtelen megérti: veszített. Ezek a fogak nem fognak többé már így belevájni az ajakba, nem fognak belevájni, hogy elfojtsák a megaláztatást, ezek a fogak nem fognak többé harapni, csak az ajkak nyílnak majd ki örökös alkoholos panaszra, ez feladja a meccset, és akkor neki is vége, sosem lesz többé biztonságban, sosem tudhatja, mikor indul meg a pletyka, melyik kocsma sarkában. Kinyújtja Bálint felé a kezét és bólint. Feje még egyszer ismétli a mozdulatot, aztán úgy marad lehorgasztva. Érzi a férfi nedves ajkát kezén, nézi, Bálint hogy csókolja a kézfejét, a tenyerét, aztán csuklóját, majd minden ujját külön-külön, ezt nem lehet kibírni, lépne hátra, de a levegőben megáll a lába, így marad egy pillanatra féllábon, elveszti egyensúlyát, de Bálint az ölébe kapja, rohan vele visszafelé, föl a horhoson, de pár méter után kifullad, próbálja letenni, de közben behemót testével rádől, mindketten elesnek, majd agyonlapítja, a fűben a lábát csókolja, leveszi a papucscipőjét, és beletemetkezik a lábfejébe, úgy bukik föl onnan, mintha egy kút mélyéről jönne, ahol a szomját oltotta, húsos arcának izmai alázatosan ránganak feléje, csak nagy karvalyorrát próbálja imperátori gőggel megfeszíteni. Apró, fekete-sárga szőrgubanc búg mellettük, Bálint lerántja a cipőjét, lecsap vele a poszméhre; végül is minden lehetséges, hozzámehet ehhez a férfihez, akinek a poszméh agyonütése jelenti az egyedüli győzelmet életében. Mennek visszafelé, egymást átkarolva. Nem messze tőlük megint felberregnek a géppisztolyok. Megsimogatja a férfi arcát. — Keresünk neked egy jó állást valahol. Bálint minden szóra rábólint, arcán feszült figyelem, latolgatja a mondatot, minden hangsúlyt mérlegre tesz, nincs-e csapda valahol. A nyakára hajol, szájával a tarkóját csiklandozza. — Én még sosem érinthettem a bőröd. A finom pihéket a nyakadon. Milyen állásra gondolsz? — Egyelőre Esztergomra. Üzletvezető leszel valahol. Vagy akarsz inkább Pestre menni? — Minél távolabb tőled, igaz? — fakad ki a férfi panaszosan. — A Diánában nem lehetsz a helyettesem. Ezt verd ki a fejedből. — Miért nem? — Nem megy. Itt régóta ismernek téged. Nem tudom elintézni. Feltűnik a kerítésük. Az egyetlen telek, amely a falutól is messze, így be van ékelve a Pilisbe. Erzsi meztelenül alszik a gumimatracon a fűben. Balázs tehát még nem jött vissza. — Ne keltsük föl — int Erzsi felé — hozok neked innivalót. Bálint bizonytalanul bólint, mintha mondani akarna valamit, de ő megfordul, már az aprócska konyhában van, a söröskorsót veszi elő, megtölti szódával, narancsszörppel, a fürdőszobában az üveg, abból kellett volna beletenni egy deci tiszta szeszt a szörpbe, ez még annál is nagyobb képtelenség, hogy elhajtott az öregember vérző teste mellől a kocsival, Bálint besomfordál a konyhába, nézi a narancsszörpöt, és megszólal alázatos, kunyeráló hangon. — Nem tennél be egy kis vodkát abba a narancsszörpbe? Nem akar hinni a fülének. Megrázza a fejét. — Megőrültél?! Meg akarsz halni? — Erről is tudsz? Tudod, hogy Anticolt szedek? — Tudom. Nyög egyet. — Hat napja nem szedem. 53
