Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 4. szám - Czére Béla: Kvartett: elbeszélés
Júlia megáll a tisztáson. Magához húzza Bálintot, rossz szaga van a férfi szájának, megrándul a gyomra. Nyelve mint egy elszánt kígyó ment előre, de most megtorpan, felüti fejét, kifelé kunkorodik a férfi szájából, rémülten elbújik a saját fogsora mögött. De aztán kemény parancs indul ki az agyából, a rózsaszín nyelv nemigen tehet mást, újra előbújik a fogak mögül, s indul újabb, tétova támadásra, miközben érzi, hogy Bálint átkarolja a csípőjét, ringatja, mint egy csecsemőt, ő maga is együtt ring vele, talán épp azért ringatja, hogy ő is ringatózhasson, itt nincs mese, a szerep világos, beletúr anyásán a férfi kondor üstökébe. — Gyereket akarok tőled, Júlia — súgja Bálint rekedt hangon a fülébe. — Visszamegyünk és bejelentjük Erzsinek, hogy elveszlek feleségül. Hátralép. Pillái verdesnek a rémülettől, mint a nyuszi fülei. Egész éjszaka forgolódott, Bálint tegnapi szavait emésztgette. Hát ezért hozta el Erzsit. Hogy tanúja legyen a győzelmének. Hogy gyűlöli ez Erzsit. És milyen kétségbeesetten kapaszkodna beléje. Már tegnap tudta, hogy nagyon nagy baj van. Gyerek! Tőle! Bálint figyeli. Égyszerre könyörgő és fenyegető az arca. Tényleg halálos méreg az Anticol? Ő nem tud az Anticolról. Semmit sem tud róla. Átkulcsolja Bálint derekát. Ujjhegyével a száját simogatja. — Bálint, kérlek! Legyen eszed! Itt van Balázs, és neked is itt van Erzsi! Harmincöt éves vagyok. Ha eddig nem szültem, most már minek szüljek? Bálint üvölt. Úgy tör ki belőle a hisztéria, mint egy nőből. — Gyereket akarok tőled! Kiveteted azt a spirált, Balázstól tudom, hogy ott van benned! — Balázs a barátod! Gondolkozzál! — Nekem nincs barátom! Szeretem Balázst, de nem lehetek rá tekintettel. Rám ki volt valaha is tekintettel? Öregszem, érted? Gyereket akarok! Azt akarom, hogy hozzám tartozzál! Elfúlnak a szavai, vörös, duzzadt a szemhéja. De alatta eszelős elszánás van a szemében. A fürdőszobában a tisztaszeszes üveg. Kilencvenöt fokos alkohol. Tojáslikőrt akart belőle csinálni. Balázs elvitte a kocsit. Csak gyalog lehetne segítségért indulni. Őrület! Az sem biztos, hogy sikerülne. Esze ágába sincs börtönbe menni. Már nem tud mosolyogni. Ujjai már nem köröznek Bálint ajkán, nem simogatnak, inkább úgy tapadnak a férfi szájára, mintha be akarnák tömni, ne jöjjenek ki rajta újabb szavak, kétségbeejtő szavak, amelyek maguk alá temetik az életét, mindent, amit eddig kiharcolt. Védekezni! Védekezni ez ellen az őrület ellen! Tenyerével arrébb tolja a férfit, az arcába sziszeg. — Te azt hiszed, ártatlan vagy? Tanú voltál és eliszkoltál! Két hét telt el azóta! Jaj istenem, nem így kellett volna mondania! Megvetően rándul Bálint arca. Nézi őt szánakozva. Az előbb még hisztérikusan üvöltött. Most honnan meríti ezt a nyugalmat? — Nem tudsz engem fenyegetni, Juli. Mégsem vagy te olyan okos, mint hiszed magadról. Csak a saját fejeddel tudsz gondolkozni. Arról fogalmad sincs, hogy a másik ember mit érez. — Mit kellene éreznem? — Azt, hogy engem nem lehet fenyegetni. Nekem már minden mindegy. Ha nem változik meg azonnal az életem, nekem úgyis lehúzzák a redőnyt. — Kérlek, Bálint! Bocsáss meg! — Mi van vele, kislány kora óta először sír, könnyei rácsorognak Bálint ingére. — Ne mondj már semmit! Kérlek! Én nem akartalak fenyegetni. — Tudod mikor lehetne engem fenyegetni? Tudod mikor félnék én megint? Ha mellém állnál, és újra lenne értelme mindennek. Akkor már lenne vesztenivalóm. Mintha zuhanna valahova. Békák brekegnek a talpa alatt. Belekapaszkodik a férfi ingébe, így nem szédül, felhúzza magát az ing vásznán, mint valami mentőkötélen, reccsen az anyag, ezzel egyikük sem törődik, már jobban van, combját Bálint ágyékához nyomja finoman, a szájába súgja, zihálja: — Miért nem éred be azzal, hogy szeretni foglak? Sok örömöt fogok adni, te buta, te! Nézd a testemet, a tiéd lesz! — tépi a gombot a blúzán, 52
