Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 4. szám - Czére Béla: Kvartett: elbeszélés
nem, azoknak még a vezetéknevét is tudja, képes a nagyvizit idején is felpattani az ágyról, ha az ablakon át meghallja, hogy a diliház sárga homlokzata elé befarolt egy mentőkocsi. Ma már nem szabad innia, de jó, hogy ötvenhat után mégis elvégezte a közgazdaságit, az a kisfiú hogy sírt az ÉKG előtt, csak ült a pádon és rázta a félelem, a rettegés huzala rángatta a fejét ide-oda. Oda soha többé, iszik még egy kávét, Péter bá egy fiatal házaspárral vitatkozik a sarokban, kifogásolják az árait, nem csoda, ő sem enne itt, pedig pofára, mint egy egyszerű csellóban, olyan itt minden. A fiatal pár eltűnik. Jön Péter bá veresen. — A disznók! Ezek nemcsak az én áraimra ugarnak! Ezek a rendszer áraira is ugarnak! Régen tudtuk, hogy kell elbánni az ilyenekkel... hová vezet ez a mai liberalizmus? Gyűlik a nyál a szájában. De nem köp, ezen egy kicsit felujjong, talán nem is olyan részeg akkor. Még egy korsó, az utolsó. De ezt már a teraszon issza meg. Most már kit érdekel Erzsi? Ha bent marad, Péter bát rövidesen a régi lila melegítőjében fogja látni. Issza a sörét a teraszon. Milyen jó, hogy nincs ismerős senki. Csak nyaralók. Júlia keze. Hosszú, finom ujjak. Az ő tenyeréből az Anticolt is elfogadná. Ha nincs más megoldás. Ilus megöregedett és lefogyott. Nemrég volt onkológiai vizsgálaton. Még egy szilváért int Péter bának. Lehet, hogy Ilusnak be kell feküdnie újabb vizsgálatra. A vadgalambok. Lehúzza a szilvát, mintha egy gödör felé csúszna. Székestül együtt. Isten, ha vagy, ne engedd, hogy Ilusnak baja essen! Isten! Ne bujkálj, úgyis tudom, hogy vagy! Sötétedik bennem. Júlia segíts! Húzz ki ebből a gödörből! Együtt Vadászgépek süvítenek el a nyaraló fölött iszonyú hangrobbanással. Erzsi rémülten felkapja a fejét a gumimatracról, magára rántja a divatlapot, az alól pislog ki. Aztán elnyúlik testszínű füdőruhájában a matracon, puffadt, fehér testének kitüremkedései belefolynak a fűbe, csak fekszik mozdulatlanul, mint a ponyvára hajított vízi hulla. Júlia a teraszról nézi. Ez a látvány kell neki, olyan ez, mint a gyógyszer, a gusztustalan, betegesen fehér bőr, a női szépség megcsúfolása, ez a kövér női test, ez talán kimossa belőle Bea testének emlékét is. Bálint mellette ül, a fonott széket markolássza, előre-hátradől, nyújtózkodik, megfeszül a teste, mint a felajzott nyíl húrja, röpítené ki magából a szándékot, amiért idejött, de még nem lehet, vár, feszesen, ujjai olyan erővel szorítják a karfa nádkötegeit, hogy az egyik csík kibomlik, tekeredik az ujjai köré, mint valami spárga. Júlia figyeli a férfit, karcolódnak az ő idegei is, kilöki magát a székből, gyöngyházszínű körmei a terasz korlátjának zöld, repedező festékébe vájódnak, lekiabál Erzsinek a kertbe. — Járunk egyet az erdőben! Te csak napozzál nyugodtan. Erzsi felül, gyanakodva pislog a matracról. Mintha érezné, hogy ki fog maradni valamiből. — Mikor jöttök vissza? — Egy óra múlva itt vagyunk. Nem sülsz meg ebben a fürdőruhában? Nyugodtan leveheted, eltart egy ideig, amíg Balázs visszaér Esztergomból. Erzsi leráncigálja magáról a fürdőruhát. Hatalmas combjain hurkák másznak fölfelé. Derekán fehér mentőöv hájból. Valahonnan a pocakjára röpül egy gyermekláncfű ernyője. De azonnal továbbszáll, mintha menekülne. Júlia ereszkedik lefelé Bálinttal a hasadékba. Csúszik a fu, tegnapelőtt esett, megmegkapaszkodnak a csertölgyek derekában. Bálint megy elöl, mint aki viszi Júliát valahova, csend van, aztán elnyújtott, hosszú géppisztolyropogás. A férfi felkapja fejét, egy kalandfilm szalagja ragad a szivárványhártyájára. Belődöznek a bárba, de mindig csak a polcokon sorakozó italokat találják el. A mixemő és a pincér a pult mögött hasal. De az üvegek egyre fogynak. Majd megdöglik egy üveg sör után. Ki kell bírni. Majd utána. Utána. 51
