Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 4. szám - Tóth Béla: Hazagondolások: önéletírás - V. rész
kútostorfát, rá vödörrel. Kimerték kétszer, háromszor. Attól tisztul. Megeredeznek a vízgyűjtő patakocskák. Az új kút eleinte olyan ködös, zavaros vizet adott, a csirke meg nem itta. Hanem, pár nap múltán, megcsillapodott. Egy-két hétig ívásra nem ajánlották. Akkor eljöttek újra a remekesek, merítettek középmélységből valót. Üvegpohárban nézegették, kóstolták, vélelmezték. Ha még nem volt elég nyugodott a víz, lökdeltek bele varangyos békát, hogy tisztítsa. A következő vízvizitációjukban már iszogatták, bírálták. — Jobb ízű, mint Fekete sógoré. Az bádogosabb nyeletű. Meszes, kemény. Ez lágyabb, selymesebb italú. Nem olyan sós, mint Busa szomszédé. Az gyökér ízű. Ahány kút, annyi íz. Pedig a szűk porták kútjai között sokszor húszméternyi távolság sem akadt. A vizet nem a kútásók csinálták. Ők csak a hozamért kezeskedtek. Az ízt, az aromát a földanya adja. Attól függött, milyen talajrétegekben, miféle ásványok lábait mossa ki az ér, s hozza a megrendelő kútjába. A víz fölötti disputába sóhajtások is idekeveredtek. — Már azért ez kút lesz, míg be nem dűl! Egyszer már olyan kutat kéne ássunk, amiből bort lehetne meregetni. — De hál’isten — így a másik —, olyat ástunk a kocsmárosnak. Az mindig bort mereget belőle! Két-három összeszokott kútásótársulat is működött a faluban. Némelyik akkora hírre kapott, távoli tanyákba, szomszéd községekbe is meginvitálták őket. Ez a vagyoni réteg teremtette meg a falverő társulatokat. Ahogy a föld fagya kiengedett, üzembe léptek a házfalverők. A leghíresebb társulatnak a Katona Matyi bandája számított. Matyi bácsi észbeli képességeivel, a falveréshez kellő eszközöknek a birtokában volt. Akácfából faragott kalodagarmada kellett ide, meg egy kocsirakomány kétcolos palincs- deszka. De öt-hat falveréshez értő atyafi, akik már vállrándításból is értették egymást. A banda eszét, Matyi bácsit, falmestemek titulálták. A többiek talicskások, tömősök, furkósok, ásósok, lapátosok voltak. A törpék közül falverőkké kupálódott társulatok sok ház falát fölverték. Akkoriban húsz téglaépület lehetett a községben. Ott a lakóházak többsége, a melléképületek, az istállók, magtárak, ólak, utcai garádfalak, mind vert falból épültek. 1847-ben, amikor saját közigazgatóságúvá önállósult az uradalom, és a telepítések révén összeszaladt a falu, hát az első középületeket, iskolát, kocsmát, boltot, postát, templomot karók közé vert földfalakból emelték. Az akkor furkózott épületek közül használatban van azóta is a tánctermes nagykocsma, meg a régi posta háza. Olyan szilárd a fala, abban az ágyúgolyó elfulladna. Katona Matyi csapata évente fölvert három-négy új házat, vagy annyi istállót, annyi ólat, kerítést. A ház alakját, nagyságát a megrendelő anyagi lehetősége parancsolta a falmestemek. És a porta mérete, alakja. Kikerül-e véggel az utcafrontra vagy beljebb húzódik szemérmesen, hogy előtte egy kis virágoskert még elkucorogjon. A szomszéd frontjára úgy legyen kicövekelve, hogy a csurgás még a házgazda portáját pocskolja, rontsa. Ezekhez a házakhoz is a községi kupaktanács engedélye kellett. Nem a tervezés milyenségén volt a hangsúly, olyat épített mindenki, amilyennel elbírt. Az adózás miatt kellett hírrel lenni az elöljáróságnál. A falmester kicövekelte az elplanírozott házhelyet, a cövekekre kifeszítette a falak nyomvonalát, a szélességét jelölő zsinórzatot. Összehívták a szomszédságot, hogy jól fekszi-e majd a fölemelkedő épület a helyét. Nincs-e valakinek rövidsége. Némelyik aggodalmas szomszéd még az árnyékát is kilépte a majdani háznak. Amikor ezeken a társadalmi, szomszédsági bíráskodásokon is átesett a kicövekelt ház helye, zsinórok között ásni kezdték a fundamentum árkát. Három-négy ásónyomnál nem mentek lejjebb. Az onnét kikerült földet eltalicskázták az útból. A fölső termőréteg nagyon morzsálékony ahhoz, hogy időtálló falat lehessen belőle verni. Az alap kigödrölésével a kertben is folytak az áskálódások. Olyan hatméteres területről eltakarították a fekete 29
