Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 4. szám - Tóth Béla: Hazagondolások: önéletírás - V. rész
réteget, s néhány ásónyomra megtalálták a sárga földet, ami igazi falnak való. Ezt betalics- kázták, hosszú, parasztládás, egykerekű tragacsokon a fal hosszában. Módjával meglocsolták, lapáttal átforgatták, hogy minél porhanyósabb legyen. A kiásott alap gödrébe arasznyi vastagon behányták a sárgás, agyagszerű morzsalékot. Elől a tömőfások, utánuk a furkósok megdöngölték az aljazatot, tették azt addig, míg a fölszínig értek. A tömőfák tompa puffogásai, az elsimuló földön csattogó fúrkók ritmusával valóságos hangversenyt teremtettek, olykor früstöki pálinkáktól vidámodva fütyültek, nótáztak a falverők: Favilla, fakanál, fatányér, Meghalok a, meghalok a babámért! Elővették a kalodákat. Ezek szögletes, járomszerű, primitív, akácból faragott eszközök voltak, arra hivatva, hogy a fölmagasló fal vezető palincsait irányban, egyenességben, szélességben megtartsák. Ahogy egy deszkányi töltést ledöngöltek, húzták a palincsokat egy deszkaszélességgel följebb. Az új vályúba arasznyi földréteget szórtak, három centinyire összedöngölték. Megint az új réteg. így ment ütésről ütésre, deszkáról deszkára, kalodaváltástól kalodaemelésig, amíg el nem érték a kívánt magasságot. A ház gerendázatának szintjét. Ezt a népi fakalodás módszert a mai építőipar vaskalodákkal, csúszózsaluzás néven használja. A falmesterek saralást, tapasztalást, padlásrakást, tetőkötést nem vállaltak. Abban már nem volt meg az igazi jártasságuk — ahogy mondták —, csak tapogatták, mint vak a hajnalt. De ezeknek a mozzanatoknak is akadt embere. Kocaácsok, tetőkötők, sármunkások, tapasztok, vályogvetők, simítósok. Nagy testi erő kellett oda. Vagonnyi sarakat föllétrázni, óriási falfelületeket vakolni, finompolyvással besimítani. A meszelés asszonyi foglalkozásnak számított. A sár teljes száradása előtt jó vastag homokos mésszel fehérítették a falat. Kétszer is, háromszor is rámentek. Olyan simák lettek a falak, mintha porcelánból öntötték volna. A háromosztatú ház falának fölverése eltartott nyolc-kilenc napig. A napi munka végeztével locsolt szárízíkkel védték a meglevő építményt a kiszáradástól. Vertfalú házak az évszakok változása ellen is óvták a benne lakókat. Télen meleget tartottak, nyáron hűvöset. Kemencerakó mesterek remekei nélkül sem tudott megélni a falu. Sárkemencét látszatra akárki rakhatott. Sok pedig a titka. Hogy jól fűljön, jól tartsa melegét, sokáig éljen. A kemencemestertől senki sem kért iparigazolványt. A kemence megépítése szakma is, nem is. A rossz kemence kész átok. Nem jól hasznosította a tüzelőt. A lángok nyammogtak a száron, szalmán. Nem a kéménybe ment a füst, hanem a konyhába, szobába. A jó kemence családtagnak számított. Melegített, főzte vászonfazekakban a füle-farkával megékelt töltött káposztát, sütötte a tepsis burgonyát, megirdalt szalonnaszeletekkel a tetején. Sütötte a kenyeret, a finomságos kapros-túróslepényt, a pitét, görhét, máiét, az almáslepényeket, túrós réteseket, mákos-, dióstekercseket. Padkája időtöltő, beszélgetőhelye lett a felnőtteknek, kuckója, játszó- és búvóhelye a gyerekeknek, szanatóriuma a derék- és hátfájósoknak. Nagyobb parasztháznál három-négy kemencét fűtöttek. Léteztek búbosok, kerekhasú- ak, nagylány-karcsúságúak, padkásak, padkátlanok, sárból rakottak, cserépből épültek. Ki mire esküdött, olyannal élt. Voltak szögletesek, fölül kontyosok, kuckótlanok, fapadosak. A gondatlan használat sokat tudott rajtuk rontani. Ha úgy lökték bele a szárat, hogy az a belső falba ütközött, nem tett jót neki. Ha a piszkafával haragosan döfködtek bele, az oldalát kiverte. Nem lehetett igaziból befoltozni. Azokon a réseken, repedéseken olyan színtelen füstöt engedett a szobába, hogy fejfájást, szédülést kapott tőle a ház. A jó gazdasszony úgy gondozta a fűtő állatot, mint valami élő jószágot. A legkisebb. repedést is korpás lekvárral tömte be. Meszelte, szövetvédővel takargatta. Néha eltartott, ameddig egy rövidebb életű ház. Némelyik azt is túlélte! Roskadozó tanyák között látom: a falak rég sárkupacok lettek, a kemence büszkén kifehérlik a romok közül. Utoljára majd úgy kell fejszével fejbe verni, hogy utánapusztuljon a megtartó épületnek. 30
