Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 4. szám - Tóth Béla: Hazagondolások: önéletírás - V. rész
A másik, vagyonából kicsöppent illető intézményi gazdaságisnak állt be. Nagytakarításkor húsz kiló olajfestéket vásárolt. Tíz kilót az üzletből egyenesen a saját lakására vitetett a mellé rendelt hivatalsegéddel. Amikor az rácsudálkozott a stiklire, mert minden vásárlásnak legalább ötvenszázalékos vámját leszedte a gazdaságis, elköszönt a cégtől. Megunta. — Nem záratom be magam! — Drága asszonyság — mentegetőzött a gazdaságis —, sokat kell énnékem még ahhoz lopni, hogy a húsz hold földemből valamit visszalopogassak! A kisgazdák, tíz-húszholdasok tábora tarka mezőt mintázott. Legalább harminc család élhetett ilyen birtoknagysággal. Nem vásárolt csicsásabb berendezést a módjával fölemelt házába, mint amit a jól megsaccolt anyagi helyzet engedett. Amire szert tett, azt használta, böcsülte. Tudta, meddig rezeg el kezében a gyöplű. Mások bajuszát nem akarta pödörni. Bizonyosan vágyta a nagyobb vagyont, de a maga mivoltából nem fordultak ki érte. Inkább alatta mutatta magát a lehetőségeiknek, mint fölötte. A kivagyiakat kinevette, kicsúfolta. A mi világunk nem vágta földhöz őket. Belőlük teremtette meg az első brigádvezetőket, munkacsapat-vezetőket. Ez a réteg volt legközelebb hitességben az újhoz. Ez a nagyon megélésre teremtődött réteg sem olyan egységes massza, mint a kelesztés- ben lévő kenyértészta. Annak egy kis csíkocskája is érdekes képleteket hozott létre. Elemiben járt velem, padtársam is volt éveken át egy nagyon eleven eszű, gondolkozni jól tudó, hallgatag, szorgalmas gyerek, Nagy Pista. Ha betelt, rendszeresen kiradírozta a vonalas, kockás házi füzeteit. Kérdeztem tőle, miért csinálja. Azt mondta: nézd, egy füzet két fillérbe kerül, egy radír négybe. De egy gumival hat füzetből is kipucoválom a régi firkálmányokat. Kezdhetem elölről. Megmarad nyolc fillérem. Pénz az is, nem? Akkor kezdtem fölfigyelni a fiúra. Mintha abban a pillanatban ismertem volna meg. így kell számolni. Eszem rügyezése óta ismertem őket. Utcabeliek voltunk. Bejáratos hozzájuk. Rend, tisztaság mindenütt. Az apa, az első háborúból kis ezüstéremmel került haza. Ezért a húszas évek végén vitézi földeket kapott. Jussolt is hét holdat. Felesége révén is valamicskét. Ragasztott is hozzá az évek során. Közel húsz holdon vitte mintagazdaságát. Az volt. Mintagazda! Aranykalászos. Ünnepnap, a fekete kabátján, a vitézséget jelentő zománcos, kardos, aranyos címer mellett ott csillogott az aranykalász. Tanfolyamot végzett. S az ott tanultakat megvalósította háza tájékán. Ő volt az első gazda, aki betonos trágyatárolót épített, az istállóból minden lé oda csurgott. Nem csak hagyományosan tudta, de tanulta is, hogy a földet szalonnázni kell, ha azt akarja, hogy az minden évben föladja a zsirját. Udvarán minden eszköznek helye volt. Azok böcsülése élt, lobogott benne. Ha árverésen szigorú leltárba szedik, milyen kevés eszközzel él, hát dunnát, párnát, ruházatát, gazdasági fölszerelését összeszámolva sem találtak volna körülötte ötszáznál több tárgyat. Nem a takarékosság miatt. De aminek nem volt létjogosultsága életvitelében, az nem lábatlankodhatott körülötte. Az új faluvezetés elfogultan ítélte meg Vitéz István mentalitását. Rájárt a rúd. Nálánál gazdagabbak, cselédjeikkel hitványabbul bánók is kevesebb kálváriát jártak. A beszolgáltatást egy izzadtságcsöpp nélkül, pontosan teljesítette. Ha fokozták, azt is teljesítette, jajszó nélkül. Lehet, a fogát vicsorgatta kínjában. Természetében állt a javakkal való takarékos bánásmód. De az igazságtalanság borzolhatta önérzetét. Ám kifelé, a régi szelíd ember maradt. Az volt jelvényes korában is. Soha, legnagyobb mérgében sem mondott fenével keverhető szót. Vallásos is volt családostól. Szelíd arcán őszintének tudtuk a mosolyt, ha kértek tőle igát, pénzt, kenyémekvalót, senkinek meg nem tagadta, amíg rendesen visszaadták. De ha csak egy szem híjával számolt el valaki, megtagadta a segedelmet. Ha a beszolgáltatási srófot már nem tudták rajta tovább csavarni, a rend polgárőrei abba kötöttek bele, hogy libái odapiszkoltak a szomszéd kiskapuja elé. Bünte26
