Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 4. szám - Visszapillantó tükör - egy tudományos pálya emlékei: Barta János akadémikus válaszol Imre László kérdéseire

hanem uralkodó fásultsága és közönye, — és időnkénti erősebb fellobbanása. De ez a fellobbanás mélyebb tüzű, mert nemcsak a vitális, érzékies gyönyörködés az egyetlen tartalma.

Most azonban Berzsenyi életének legválságosabb fordulóját éli. Szent felhevülése kiapadóban, éppen mert korai öregedése miatt egyik alkateleme, a vitális életélvezés és gyönyörködés nem tud benne olyan könnyen és gyakran föltámadni. Ahogy Németh László mondja: az egykori tüzet önnön hamva borítja el, s az uralkodó állapot éppen ezért az életérzés negatív minősége, a fásultság, a depresszió.

Az ízlésében élő Kazinczy állandó, könnyű, igazi elragadtatásig alig emelkedő tetszése, lelkének pozitív kiterjedése szemben áll tehát Berzsenyi bonyolultabb, megbillent egyen- súlyú egyéniségével, az Abszolutum felé vonzó eszmény-hitével és görögség-imádatával, amely azonban éppen lelki kiszáradása miatt nem tud mostanában kiteljesedni, — s uralkodó lelkiállapota az életérzés nyomottsága, szorongatottsága.

Érdekes találkozás, és érdekes az a levélváltás is, amelyben ez a találkozás tükröződik. Kazinczy, ahogy mondtam, azonnal felajzódik, tetszése, esztétikai gyönyörködése azonnal megszólal, és ahogy Berzsenyi verseit ízlelgeti és tetszelegve elemzi, jellemző, hogy azonnal más, már ismert ízeket vél fölfedezni. Berzsenyiben nem Berzsenyit, hanem Virágot, Kist, Matthissont, Horatiust élvezi — tehát nem azt, ami egyéni és természetes, hanem ami benne kultúra, egyéntől független ízlésforma.

Másik jelentős mozzanat: Kazinczy már eleve megalkot magának Berzsenyiről egy képet, s azt mondja: Te ilyen vagy — s ezt a képet ráerőlteti Berzsenyire, így aztán könnyű neki kijelenteni, hogy „lelkünk rokon”. Kazinczy abban a visszhangban és visszfényben él, amelyet művei, levelei másokban keltenek. S íme most egy újabb tükröt szerzett magának Berzsenyiben, s addig, amíg a tükör valóban dicsfényt ver vissza feje köré, addig valóban mondhatja, hogy „lelkünk rokon”.

Berzsenyi máshonnan indul ki. Hogyan olvashatta Kazinczy leveleit? Az életérzésnek ez a plusza, az állandó biztonság és felajzottság kissé nyomhatta, s annál inkább éreztette vele önnön lelke szárazságát. Innen van az, hogy ismételten hangoztatja: levelei nem érnek a Kazinczyéinek nyomába, ezért hangsúlyozza többször is saját fásultságát, kimerültségét, ezért ütközik ki éppen ezekben a levelekben oly gyakran csüggetegsége.

A másik reakció: saját tanulatlanságának, iskolázatlanságának hangoztatása. Kis János dicshimnuszai, Kazinczy művei és általános híre nyomán nemcsakhogy nagyra tarthatta Kazinczy műveltségét, hanem a maga csekélyebb olvasottságával, paraszti életformájával ellentétben valóban fölénybenlévőnek is érezhette. Ő meg őszinte ember, nem szépíti a valót: részint hogy barátja igazán ismerhesse, részint hogy a kettejük közti különbség kiütközzék, minduntalan be kell vallani, hogy neki „oskolai tudománya” nincsen. A különbségek éreztetésén túl mégis nyilvánvaló, hogy Berzsenyi igyekszik valóban őszinte lelki kapcsolatot teremteni kettejük között. Nincs meg, de igyekszik megteremteni.

Egyszer például úgy látszik: egészen felolvad, s azt mondja: ezentúl igen sokat fogok írni, olyan szabadon, gátlás nélkül, mint a beszélni tanuló gyerek, „aki mindent kipetyeg, ami a szívén van, de aki mindazonáltal el nem felejti azt, minden petyegése mellett is, hogy tanítójával és vezetőjével beszél”. Ez a kis részlet jellemzi a leghívebben azt, hogy milyen volt a viszony a két költő közt.

Ebben a levelezésben tehát Berzsenyi részéről két ellentétes törekvés nyilvánul meg: igyekszik valóban közösséget teremteni kettejük közt — másrészt azonban sűrűn megszólal egy másik hang is: mégiscsak más fajták vagyunk, az én természetem, ízlésem, életberendezésem más, mint a tiéd, bizonyos dolgokból nem tudok engedni.

Igen érdekes kettős szólam (amire már Németh László is utal) — előkelőség és puritánság felelgetése a levelezésben. Kazinczynak az előkelő barátokkal, ismerősökkel, előkelő helyről jövő dicséretekkel való dicsekvése, barokk glóriolában való tetszelgése rendszerint Berzsenyi „preromantikus” kiábrándult vagy talán inkább magyarosan józan puritánságában kapja meg a választ — remek példája ennek az a levélpár, amelyben feleségeiket bemutatják”.

9