Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 3. szám - Bodrogi Tibor: A tetoválás etnológiája: a személyi művészet és műfajai

fokozódó kereslet kielégítésére rabszolgákat tetováltak és adták el a fejüket az utazóknak és curio-kereskedőknek.

A szokás az angol gyarmatosítás kiterjesztésével és a misszionáriusok hatására a múlt század második felében fokozatosan eltűnt, 1835-ben, amikor Darwin Új-Zélandon járt, arról írt, hogy már kevesebben tetováltatják magukat, de a divat még mindig él. Egy misszióstelepen tanúja volt annak, hogy a misszionáriusok feleségei arra kívánták rávenni a lányokat, ne tetováltassák magukat. „De mikor délről egy híres tetováló érkezett — folytatja Darwin — azt mondták: Egy pár vonás mégiscsak kell az ajkainkra, mert különben összezsugorodnak, ha megöregszünk s nagyon csúnyák leszünk.” (Darwin 1957:377 —378.)

A moko szépségét egyébként az európaiak is elismerték. Mint Banks, Cook útitársa megjegyzi: „Lehetetlen nem csodálni a mintáknak azt a mérhetetlen eleganciáját és harmóniáját, amelyek az arcot fedik . .. elkészítésükben mesteri ízlés és tökély nyilvánul meg”. (A maori tetoválásra összefoglalóan lásd Best 1924.:169—172. és 545—557.)

A Hawaii (korábban Sandwich) szigetiek tetoválásáról a felfedezések korának utazói csak elvétve emlékeznek meg. Leírásaik szerint férfiakon és nőkön egyaránt lehetett látni főleg a felsőtesten tetoválást, a szokás azonban korántsem volt annyira általános és a mintázat annyira kidolgozott, mint Polinézia többi szigetén. Különleges vonás viszont, hogy az arcot tetoválták, sokszor olyan mértékben, hogy az egészen feketének tűnik. Mind az arcon, mind a felső karon gyakori a hegyi kecske körvonalas vagy teljesen kitöltött mintája. A tetoválás világszerte csak itt előforduló sajátossága a nyelv hegyének fekete ponttal vagy vonallal történő megjelölése a gyász kifejezéseként. Ez a szokás elsősorban a főnökök körében volt elterjedve, s mint erről Ellis leirásából értesülünk, Kamehamaru királynő is elvégeztette magán ezt a fájdalmas operációt anyósának temetése után néhány nappal. (Roth 1900.)

A tetoválás a nagy felfedezések korában egész Polinéziában elterjedt volt. A XIX. század első felétől kezdve a fehér érintkezés előnyomulásával, a misszionáriusi tilalom hatására — változó időpontokban — jóformán teljesen megszűnt. Csak a félreeső kis szigeteken, csoportocskákon maradt meg még századunk első feléig, sőt talán napjainkig is.

E félreeső szigetek közé tartoznak a földrajzilag már Melanéziában fekvő polinéz lakosságú enklávék, Bellona és Rennel. A feljegyzések az előbbiről közük, hogy a tetoválást énekhangra, annak ritmusára végezték. Ez arra is szolgált, hogy a páciens transzba essék és könnyebben elviselje a fájdalmakat. A tetoválás ranghoz, társadalmi pozícióhoz kötődött, de a minták nem mutattak eltéréseket. A tetoválás kiterjedtsége pontosan jelzi viselőjének tekintélyét. A családon belüli helyzet is szerepet játszott, ha az elsőszülöttnek nyolc mintája lehetett a lába hátsó részén, a másodszülöttnek már csak hatot volt szabad viselnie stb. A legtöbb mintát a pap-főnök mondhatta magáénak. Az alacsonyabb rangú papoknak eltérő mintáik voltak. (Brain 1979:57—58.)

Bellonán, a másik polinéziai enklávén, amely a fehér érintkezés hatásaitól viszonylag érintetlen maradt, 1936-ban még változatlanul élt a tetoválás szokása. A szokás itt talán még erőteljesebben kapcsolódott az állapot jelzéséhez és rangkülönbségekhez oly módon is, hogy a férfi és a női tetoválás eltért egymástól. A mellre és a lábra-combra kiterjedő tetoválás meghatározott rendben elhelyezett vonalakból, sávokból, valamint halalakok soraiból tevődött össze, a vállon és a faron is. Elvétve stilizált fregattmadár-motívum is feltűnik. (Broek D’Obrenan 1947—48:23—33.)

A félreeső kis Tikopián mélyen századunkba nyúlóan ugyancsak fennmaradt a tetoválás. A szóhagyomány szerint a szokás nem helyileg alakult ki, hanem mintegy nyolc generációval korábban Rotumáról hozta magával egy Fongarara nevű férfi. Talán a késői bevezetésnek tulajdonítható, hogy az omamensek elhelyezésének nincsen olyan kialakult rendszere, mint amellyel a nagy szigetcsoportok lakóinál találkozunk. Mindössze a férfiak mellének és a nők állának a tetoválása jellemző vonás, egyébként a minták bármilyen rendszer nélkül a testen bárhol elhelyezkedhetnek.

A tetoválást — a ta tau-t — specialisták végzik és bár a mesterség űzése nyitva áll

120