Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 3. szám - Bodrogi Tibor: A tetoválás etnológiája: a személyi művészet és műfajai
Niwareka keresésére indult annak alvilági otthonába. Megérkezvén látja, hogy a nő apja, Uetonga éppen tetoválással foglakozik. A földi emberek ekkoriban csak festették magukat, a tetoválást még nem ismerték. Hősünk megkérte isteni apósát, hogy őt is tetoválja. Míg a fájdalmas munka folyt, Mataora megszökött feleségéhez énekelt. Ez visszatért férjéhez, majd különféle, addig ismertlen tárgyakkal együtt a tetoválás művészetét is magukkal vitték a földre, ahol ez hamarosan elterjedt az emberek között. A tetoválás mesterségbeli fogásai mellett, Mataora négy mintát vitt magával. Ezek: poniania, minta az orron, nihere, minta a száj szélén, ngu, minta az orron és tiwhana, minta a szemöldök fölött. Újabban keletkezett minták: pukauae, minta az álion és ngutu, minta az ajkon. Mind a férfiakat, mind a nőket tetoválták. A munkát akkor kezdték meg, amikor a fiatalok elérték a pubertáskort. A teljes tetoválás, különösen az arcé, elsősorban a főnökök, általában a nemesség privilégiuma volt, a kismértékű díszítés, vagy annak teljes hiánya közemberi, ill. rabszolga állapotra utalt. A tetoválás helye törzsenként és a divat szerint változott. Az arcon kívül a férfiak a mellet, esetleg más testrészüket is tetoválták, a nőknél a szokott arcminták mellett a láb hátsó részén is láttak a korai utazók tetoválást, a saroktól kiindulva az alsó lábszár közepéigA tetoválás technikája többféle. A nagyobb felületeket a ponttetoválás szabványos módján készítették, a nők lábtetoválásánál a mintákat obszidiándarabbal vágták a bőrbe, majd fekete színű festéket dörzsöltek a sebbe. A legfontosabb a mélyített ékítés, a moko volt. Ez negatív bevágást, mély vésetet jelent, amelyet uhi-val készítettek. Az uhi baltára emlékeztet: rendszerint faragással díszített fanyélbe vékony pengét illesztenek, amelynek éle változó hosszúsága (Kb. 1/2-3/4 cm) és vastagsága is eltérő a készítendő vonalaknak megfelelően. A pengéket többnyire az albatrosz szárny csontjából csiszolták, de készülhettek emberi csontból, kőből, kagylóból, vagy keményfából is. A festőanyagot főleg a kaurifenyő gyantájából nyerték, amelyet elégettek, majd a felhasználáskor a port növényi lével, vízzel eresztették fel. A tetoválás során a mintát faszénnel előrajzolták. Ezután az uhi pengéjét bemártották a festékanyagba és falapátkával beütötték a bőrbe. A vért lencsomóval törölték le. A munka ideje alatt mind a mesternek, mind a páciensnek bizonyos tabu előírásokat kellett betartania. így a pácienst a mesteren kívül senki sem érinthette meg, evéskor a kezét nem használhatta, hanem a főnököt kísérői etették, míg mások hasonfekve ettek a tálból, az étel kézzel való érintését elkerülendő. Az eljárás ünnepélyességét fokozta, hogy közben a rokonok külön, idevágó szövegeket (whakawai tanga moko) énekeltek. Amikor a mester az első ütést tette, atahu-пак nevezett varázsigét mondott. A munka befejezésekor egy pap feloldotta a tabut, szent tüzet gyújtottak és lakomáztak. Ezen az ünnepi lakomán a tetovált személy rangjától függően, emberhús is szerepelhetett az étlapon. A mester tiszteletdíja szépen szőtt köpeny, ékszer vagy más drága tárgy volt. Fontos eseménynek számított egy rangbeli fiatal nő állának és ajkának tetoválása. A lány ettől kezdve házasulandónak számított. Olykor homlokát is tetoválták egy hotiki elnevezésű mintával, valamint az ágyékot is díszítették. Az itt alkalmazott minta neve tara whakai- ro. A minták, mint a maori képző- és díszítőművészet alkotásain, görbevonalúak, elsősorban a férfiak arcán. Kedvelt motívum a spirál. A hasonló mintázat ellenére nincs két egyforma arctetoválás, részleteikben, sokszor a megkomponálásban eltérnek egymástól. Az egyéni jelleget mutatja, hogy az európaiakkal kötött szerződésekre az arcmintát rajzolták aláírásként. A szépen tetovált fejeket harc után levágták az ellenfél testéről és oszlopokra helyezve őrizték. Normális halál esetén a nagy főnökök koponyáját is eltávolították a törzsről és megfüstölve emlékként őrizték. Ezek a szépen tetovált koponyák a fehérekkel való érintkezés első szakaszában eladásra is kerültek, majd később, amikor a régi készlet kifogyott, a 119
