Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 3. szám - Bodrogi Tibor: A tetoválás etnológiája: a személyi művészet és műfajai

kai festik tele. A férfiak és a nők rendszerint egy Z alakú jelet viselnek kezük és lábuk ujjainak ízületein, s gyakran lábszáruk körül is. Vannak ezenkívül négyszögletes, kör alakú, félholdas, ember-, madár-, kutyaformájú s egyéb rajzolatok karjukon és lábukon. Mondták, hogy a jeleknek értelmük is van, de közelebbit efelől nem tudtunk meg. Legnagyobb bőségben ülepüket árasztják el ezekkel a jelekkel. Mindkét nembeliek fara valósággal feketélik a különböző ívektől, melyek egymás hegyén-hátán egészen a bordákig terjednek. Az ívek szélessége néha negyed hüvelyk, kerületüket szaggatott és nem összefüggő vonal alkotja. A farukon levő alakzatokra rendkivül hiúk, a férfiak és nők büszkeséggel vegyes örömmel szokták mutogatni. Nem tudtuk megállapítani, vajon mint díszt tartják-e nagyra, vagy pedig arra büszkék, milyen rettenthetetlenül állják a fájdalmakat. Arcukat sohasem festik, az ellenkezőjére csak egyetlen példát láttunk. Egyes öregeknek majdnem egész testét nagy fekete foltok borították, köröskörül mély csipkézett peremmel, mely nagyjából lángot utánzott, róluk megtudtuk, hogy a szomszédos Niau-szigetről jöttek, és nem tahiti születésűek.

Banks úr végignézte, hogyan tetoválják egy körülbelül tizenhárom éves lány hátát. A szerszámnak, amit használtak, harminc foga volt, s egy perc alatt több mint száz kis szúrást ejtettek, mindegyik után vércsepp buggyant ki. A kislány negyedóra hosszat a legszilárdabb bátorsággal tűrte a fájdalmat, de a minden pillanatban megújuló szúrásokat nem volt képes tovább elviselni, sírva fakadt, jajgatni kezdett, végül keservesen zokogott és sikoltozott, s hevesen könyörgött a tetoválást végző férfinak, hogy hagyja abba, kínzója azonban könyörtelen volt, s amikor a lány menekülni próbált, két asszonnyal lefogatta, akik néha simogatták, máskor viszont dögönyözték és ütötték, miközben a lány még inkább próbált szabadulni. Banks úr egy óráig maradt a szomszéd házban, hogy lássa az operációt, mely távozásakor még nem ért véget, a leánynak csak egyik oldalával készültek el, a másikat már előbb megcsinálták, de még hátravolt, az ágyék íveinek tetoválása. Ezekre a figurákra a legbüszkébbek, s elviselésük a legfájdalmasabb.

Különös dolog, hogy ilyen büszkék ezekre a jelekre, holott megkülönböztető jelentőségük nincs, mégsem láttam olyan tahitibeli nőt vagy férfit, akinek teste érettebb korára mintázatlan maradt. Lehet, hogy a szokás forrása babonából fakadt, annál valószínűbb ez a következtetés, mert szemmel látható előnnyel a szokás nem jár, viszont annál több fájdalmat kell elszenvedni miatta. Több száz indián megkérdezése után sem derült ki e művelet értelme.” (Cook 1962:122—123.)

A Cookot követő kutatók feljegyzéseiből és az illusztrációkból nem derül ki világosan, hogy az eltérések a férfiak és a nők különálló mintázataiból, vagy a divat változásaiból adódnak, netán a rangkülönbségek jelzéséről van szó, ahogyan ezt Bougainville vélte. Az időbelileg is nyomon követhető ábrázolásokból a divat szerepe mindenesetre bizonyosnak látszik, így a kor jelzése is ebből, nem pedig eredeti funkcióból következik. Bizonyítja ezt Darwin leírása, aki a Beagle világkörüli útján 1835-ben tartózkodott a szigeten. Eszerint: „Sok idősebb ember lábát apró alakzatok borították, úgy voltak elrendezve, hogy harisnyához hasonlítottak. Ez a divat azonban már részben idejét múlta s helyét mások foglalták el. Bár a divat korántsem változhatatlan, itt mindenkinek meg kell elégednie azzal, ami ifjúkorában divatos volt. Ilyenképpen az öreg férfi egyszer s mindenkorra magán hordja kora bélyegét s nem hivalkodhat a fiatal dandy szerepében.” (Darwin 1957:358.)

Forrásaink ugyan nem említik, mégis fölöttébb valószínű, hogy a tetováláshoz tabu előírások kapcsolódtak és a mintákat specialista pontozta a bőrbe. Ezt támasztja alá az az eredetmítosz, amely szerint a főisten, Taaroa két fia találta ki a tetoválást, avégett, hogy szépen díszített testükkel szigorúan őrzött unokahúgukat előcsalogassák és vele szerelmeskedjenek. (Joest 1887:62, a korai forrásokra lásd Roth 1905.)

Az indíték a szigeten — és ideszámíthatjuk a Társaság-szigeteket és a Tuamotu archipe- lagót — elsőrendűen esztétikai volt, aminek hatásosságáról, artisztikus voltáról az európaiak sokszor lelkes szavakkal emlékeztek meg. Mint Darwin is írja': „A tahitival együtt fürdő fehér ember olyannak látszott, mint a kertészművészettel meghalványított növény a nyílt mezőn virító erőteljes, szép zöld növényhez képest. A férfiak legnagyobb része tetoválva

117