Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 3. szám - Bodrogi Tibor: A tetoválás etnológiája: a személyi művészet és műfajai
a vércsoport tetoválásos jelzése a német SS-nél vagy — nem kötelezően — az amerikai hadsereg sok katonáján stb. ebbe a kategóriába tartoznak. Ritkábbak a tetoválás mágikus funkciói. Ilyenkor az alkalmazott, akár geometrikus, akár figurális jeleknek elhárító vagy gyógyító jelentőségük van. Az esztétikai funkcióhoz való kapcsolódás itt kevésbé tapasztalható és ha ilyennel találkozunk is, ennek megjelenése esetleges és nem szándékolt. Az utolsó csoportot a pszichológiai indítékból fakadó tetoválás alkotja. Közöttük a szerelmet, ill. szeretetet jelző feliratokat és szimbólumokat, a haza, esetleg valamely jelentős személyisége iránti vonzalom kifejezése mellett az erotikus célzatú tetoválást, általában a bármely érzelmet, beállítottságot jelző szövegeket és mintákat említhetjük meg. Ide sorolhatjuk a már betegesnek minősíthető, a férfi vagy női nemiszerven alkalmazott tetoválást, de azokat az eseteket is, amikor a figurális kompozícióban az anus is szerephez jut. A tetoválás történetéből A tetoválásra vonatkozó legrégibb adatok a predinasztikus Egyiptomból származnak. Kérdéses azonban, hogy azok az i. e. IV. évezredből származó agyagfigurák, amelyeknek festett vagy beszúrt pontsoros díszítését egyes szerzők tetoválásnak tekintik, valóban erre utalnak, vagy inkább testfestést, viseletét, ékszert jeleznek-e. Olykor az is kérdéses, hogy egyiptomiakat vagy más népekből származókat, foglyokat stb. ábrázolnak-e. A kérdéssel behatóan foglalkozó L. Keimernek (1948) mindenesetre az a véleménye, hogy a tetoválás megléte az i. e. 2000-nél korábbi időkben nem bizonyított. Az utóbbi időpontra datálhatok ugyanis azok a nőmúmiák, amelyeknek a bőrén párhuzamos, tetovált vonalkázás látható. Mivel ezekkel pontosan egyezőek azok a díszítések, amelyek fayance, anyag és fafigurákon, valamint falfestmények nőábrázolásain láthatók, fölöttébb valószínű, hogy ezek az élő személy tetoválási jeleit adják vissza. Ugyancsak Keimer szerint, a tetoválás a régi Egyiptomban feltehetően ágyasokra, táncosnőkre korlátozódott, akik isteni védőjüknek, Besnek a szimbólumával jelölték meg magukat. Az európai paleolitikus, neolitikus és bronzkori lelőhelyeken kiásott, olykor nagy meny- nyiségű, finom csonttűket egyes régészek tetoválóeszköznek vélik, anélkül azonban, hogy ennek bizonyítékát adnák. Bizonytalan a sírokban vagy településeken talált agyag-, esetleg bronzpecsételőknek a funkciója is, hiszen — etnológiai analógiák alapján — egyaránt szolgálhattak festett mintáknak a bőrre való felvitelére, mint Közép- és Dél-Amerikában, vagy a tetoválási minta előzetes kirajzolására. Ugyanígy problematikusak az őskori szobrokon látható bevágások, pontsorok, mélyített vagy kiemelkedő minták eredeti jelentései is, hiszen a ruházat vagy ékszerek jelzésére ugyanúgy szolgálhattak, mint az élőkön is megtalálható tetoválás ábrázolására. (Természetesen azt a lehetőséget sem zárhatjuk ki, hogy a jeleket más, pl. díszítési, vagy mágikus-kultikus céllal vitték fel a szoborra.) Hiteles tetoválási ábrázolásokkal is meglehetősen későn, az i. e. V. századi görög vázafestészet barbárokat ábrázoló figuráin találkozunk. így egy töredéken egy frignek feltételezett szoptató nőalak látható, amelynek karját pontokból, vonalakból és horogszerű motívumokból álló gazdag mintázat fedi. Különösen gyakori a vázafestészetben a tetovált karú thrák nők ábrázolása. Ezek tanúsága szerint a kart, a lábat, valamint a nyakat tetoválták pontsorokkal, cikcakkos és egyenes vonalakkal, rozettákkal, és szarvasra emlékeztető állatokkal. Lehetséges, hogy a tetoválás a test egyéb, a ruha miatt nem látható részeire is kiterjedt. [A tetoválásra vonatkozó régészeti anyagot legalaposabban C. Streit (1935) foglalta össze. Az újabb anyagokra lásd Kunter 1971.] Bár festett díszek visszaadása is elképzelhető lenne, a tetoválás jelzése mégis bizonyosnak tűnik, mivel a frigeknek és a thrákoknak erről a szokásáról ókori szerzők is megemlékeznek. így Hérodotosz (kb. i. e. 484—425.) szerint a thrákoknál a tetoválás a nemesség jele, hiánya pedig nem nemes születésre vall. Cicero ugyancsak megemlékezik egy tetovált thrákról, aki Alexander Pheraeus testőre volt és aki „thrák jelekkel volt bepontozva.” A thrák asszonyok ugyancsak „árral jelölték meg testüket, hogy festettnek látsszanak”. 113
