Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 3. szám - Bodrogi Tibor: A tetoválás etnológiája: a személyi művészet és műfajai
csak egy-két kapcsolódást figyelhetünk meg. így pl. a ruházat nem zárja ki az ékszer, a tetoválás, az arcfestés egyidejű alkalmazását, ha nem is tűnik logikusnak európai szemléletünk számára, hisz sokszor a viselettel eltakart testrészeket is tetoválják. Mindennek okát a lokálisan és történetileg kialakult, a test díszítésére, általában a szépségre vonatkozó, igencsak eltérő társadalmi felfogásban láthatjuk, mely a személyi művészetnek etnikusan is jellemző változatait hozta létre. E nézet szerint a csupasz arc és test nem vonzó, innen a változtatás igénye: a természetes testet „kulturális” testté alakítják, olyanná, mely a mindenkori szépségideáinak felel meg. (Gondoljunk pl. a női test szépségére vonatkozó képzetek történeti változásaira az amereu- rópai kultúrákban, a fehér ill. napbarnított bőrszín változó divatjára stb.) Ennek illusztrálására elegendő a Playboy-ra vagy hasonló magazinokra utalunk, melyekből világosan kitűnnek egyebek között a mellnagyság ideáljának egymást váltó szakaszai stb. Az alakítás mértéke eltérő lehet és széles skálán mozog, az egész testet és az arcot teljesen fedő tetoválástól a meztelen testen megjelenő egyetlen díszig (pl. zsinórvékonyságú öv, az orrba dugott kagylótű, nyakék) terjedhet, amely már elegendő a „kulturális” test ideájának érvényesüléséhez. Ha azt is állítottuk, hogy a személyes művészet egyes fajtái általában együttesen jelennek meg, a tetoválás különféle technikái egy-egy társadalomban csak elvétve keverednek egymással. Ha nem is teljes következetességgel, mégis elmondható: a tetoválás módját döntően a bőrszín határozza meg. Ennek megfelelően a ponttetoválás és a varrásos tetoválás a világos bőrű, a hegtetoválás pedig a sötét bőrű népekre jellemző, hiszen náluk a fekete vagy kékesszínű sötét mintázat a bőrön nem rajzolódik ki láthatóan. Több technika alkalmazásával — nem kizárólagosan — inkább világos bőrű népeknél találkozunk, hiszen az akár negatív, akár pozitív, akár festett, akár színtelen hegek és pontozott minták a bőrön egyformán hatásosan mutatnak. A többféle technika együttes alkalmazását nemegyszer a kívánt mintázat jellege teszi szükségessé, ezért keverik pl. a pontozásos és a varrásos tetoválást helyenként Észak-Amerikában: az egyenes sávok, vonalak, minták készítésére az utóbbit, a koncentrikus körök, bonyolultabb alakzatok létrehozására az előbbit alkalmazzák. A tetoválás különféle módjainak feltalálását az emberiség a véletlennek köszönhette. A kormos, nedves kézen ejtett szúrás vagy vágás nyomán keletkező, lemoshatatlan és eltávolíthatatlan pontok, vonalak ébreszthették rá az ősembert, hogy tudatosan vigyen fel testére különféle mintákat. Ugyanilyen tapasztalati úton jöhetett rá arra elődünk, hogy a bőrön vágott vagy égetett sebből hegek keletkeznek, s hogy ezek mesterségesen is előállíthatok. Az egyetemes elterjedésből arra következtethetünk, hogy a tetoválásnál, mint számos kulturális jelenségnél is, két tényező együttes meglétével számolhatunk: a sokfelé független invencióval létrejött tetoválás a népek közötti érintkezés révén terjedt el nagy területeken. Ez utóbbiból adódik etnológiai, kultúrtörténeti jelentősége is, bár az érintkezési kapcsolat kiderítésének ezt a lehetőségét a tudomány még csak kevéssé, kisebb térségek esetében (pl. Mikronézia) hasznosította. A tetoválás indítékai többfélék s egymással változatos módon kapcsolódhatnak. A legelterjedtebb és valószínűleg a legősibb az esztétikai indíték; a csupasz test „kulturális” testté, „műalkotássá” változtatása, mégha az alkalmazott megoldások az európai szemlélő számára bizarrnak, esztétikai értékkel nem bírónak is tűnnek. Az esztétikai indíték mellett csaknem mindig megtaláljuk a jel funkciót. A tetoválás, vagy annak hiánya jelezheti viselőjének társadalmi státusát, férfi vagy nő voltát, a pubertás, a férfikor vagy asszonyi, anyai állapot elérését, rangját, egyúttal pedig a valamely etnikumhoz (törzs, nép), társadalmi, foglalkozási, ill. bármely csoporthoz, katonai fegyvernemhez, alakulathoz, politikai irányzathoz vagy valláshoz való tartozását. Ugyancsak jel funkcióról szólhatunk olyan esetekben is, amikor a bűnösöket égetéssel vagy ponttetoválással megjelölik (megbélyegzik), ha a tulajdonos jelét vagy nevét rabszolgáján kitörölhetetlenül feltünteti stb. Tágabb értelemben a náci koncentrációs táborok foglyainak tetovált számjelei, 112
