Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 3. szám - Kovács Ákos: A (test)művészet örök, avagy: bevezetjük a tetoválást

sem vállalkoztak. Egy-egy speciális csoport, szűk réteg tetoválási indexét természetesen már korábban, többször is megvizsgálták, de arra csak a svéd Hellgren vállalkozott, hogy 1960-ban Svédország öt nagy körzetében 34 532 embert kiszűrjön. Öt különböző körzetben a férfilakosság 2,1—5,38%-a, míg a nőknek 0,36%-a volt tetovált. A megvizsgáltakat 66 különböző foglalkozási csoportba osztották, e foglalkozási csoportok közül csak hétnek nem volt semmilyen tetoválási jele vagy felirata. Leggyakrabban a kéményseprők (55,5%), a dokkmunkások (33,3%), a tengerészek (32,9%), rabok (28,2%), halászok (26,6%) tető váltatták magukat.

Nekünk magyaroknak ilyen jellegű kutatásunk ez idáig nem volt, de néhány szórványadatunk mindenképpen figyelmet érdemel. Folyóiratszámunkban is közölt Egon Erwin Kisch írása például Horthy Miklós — a nemzetközi szakirodalomban klasszikus példaként ismert — tetoválását mutatja be. A zseniális „száguldó riporter” szavahihetőségét, megbízhatóságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum fotóarchívumában percek alatt megtaláltuk a kenderesi birtokán teniszező tetovált karú kormányzót. Azt azonban mi is csak találgathatjuk, vajon melyik lehetett Horthy „testének egy másik helye”, amit csak külön kérésre volt hajlandó az írónak megmutatni... A remek riportból mindenesetre megtudhatja az olvasó, hogy a Szent István hajó pusztulása és ama, feltehetően „intim” testrésznek, illetve testtájéknak felfedése között az akkor még admirális Horthy végzetes összefüggést vélt felfedezni . . . (Milyen remekül ellenpontozza az író ezt az együgyű hiedelmet, amikor keserű iróniával, a Szent István hajó tengerbe veszett matrózainak „méltó gyászszertartással” megrendezett temetéséről ír!)

Bodrogi Tibor is megemlíti, hogy a múlt század utolsó évtizedeiben az európai arisztokrácia körében milyen nagy divat volt a tetoválás. Példáit két magyar vonatkozású adalékkal egészítjük ki. Az egyik Magyarország királynőjét, Ferenc József boldogtalan sorsú hitvesét, Erzsébetet érinti. Ő, a bécsi udvar és férje nem kis megdöbbenésére, Görögországban járva a horgonyt, a reménynek mindenkori szimbólumát tetováltatta bal vállára. (Bart István: A boldogtalan sorsú Rudolf trónörökös. Helikon, é. n. 53. o.).

A másik adalék Magyarország köztársasági elnökére, gróf Károlyi Mihályra vonatkozik. Emlékiratában (Hit, illúziók nélkül Bp. 1982. 12. o.) maga meséli el, ifjúkorában hogyan tetováltatta karjára azt a jelmondatot (Ora et semper), amit a család egyik híres tőrén látott. A tőr, melyet Karolin nagyanyja cipóba süttetve csempésztetett az első magyar miniszter- elnök cellájába, arra volt jó, hogy Batthyány Lajos súlyos sebet ejthessen saját nyakán, és így elkerülhesse a kötél általi kivégzést. (Károlyi Mihály, a kétségtelenül romantikus motivációk hatására készített tetoválását később „ifjúkori butaságnak” nevezte és nagyon megbánta.)

Az Érdekes Újság egyik 1917-es számában, bizonyos Kabdebó Oszkár nevezetű orvos a korábban is említett, más társadalmi rétegekhez tartozó emberek tetoválási szokásáról ad hírt. E bizarr szokást — írja az orvos —, főleg matrózok, katonák, egyszerű polgárok,

\f\sA

.Ж V1 JL -А/ А ст^; ttf Á, .A

'УУжтъхгУАХ’ЛЛ.

„Tulipán” alakú tulajdon jegy-motívumok (Tárkány Szűcs Ernő tanulmánya alapján)