Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 2. szám - Fehér Zoltán: Paprikás világ Bátyán: egy fűszerpaprika-termelő falu a paprikamonopólium bevezetése idején
földdel rendelkező gazda volt. Közülük az 1—2 holdas törpebirtokosok napszámba is eljártak, a 10—20 holdas nagygazdák pedig bérest tartottak, részesművelőkkel, napszámosokkal dolgoztattak. Szinte valamennyi termelő kikészítéssel (a nyers paprika őrlésre való elkészítésével) is foglalkozott. A nagygazdák közül néhányan paprika-nagykereskedést, a legélelmesebb törpebirtokosok pedig batyuzó kereskedést folytattak. Ahhoz, hogy egy nincstelen részesművelővé váljon, elsősorban szorgalomra, hogy egy kisparaszt kikészítő vagy kereskedő legyen, a vállalkozó szellemen kívül bizonyos tőkére is szüksége volt. Kikészítők. ERDEI írja 1937-ben: „A vízmenti kis parasztközségekben nem is szakmunka a kerti termelés; itt mindenki foglalkozik vele, közönséges kiegészítője a szántóföldi termelésnek.”7 Ezzel szemben három Duna menti falunak 1935-ben a földművelésügyi miniszterhez küldött petíciójából ez derül ki: „A paprikatermelés különleges tapasztalatot, szinte szakértelmet igényel, mellyel egyedül és kizárólag Szeged és Kalocsa vidéke rendelkezik; e két vidék lakosságának ősfoglalkozása a paprikatermelés, melynek csínja-bínja apáról fiúra száll.”8 Ha szaktudást igényel a termelés a palántaneveléstől a leszedésig és felfűzésig, még inkább elmondhatjuk ezt a kikészítésről, amelyről az előbbi beadványban ez áll: „A szárítás befejeztével a paprikafeldolgozók munkája következik. A feldolgozás már egy külön ipari szakmának tekinthető, mert rengeteg finom részletmunka jár vele. Olyannyira speciális szaktudást igényel a feldolgozás, hogy — kivéve Bátya és Fájsz községet, melyek Kalocsa vidékén mindig és ma is szinte kizárólag a paprika termelésével, feldolgozásával és értékesitésével foglalkoztak — a többi Kalocsa vidéki községek gazdaközönségének 90%-a a paprikát még feldolgozatlan, füzéres állapotban adja el, és csak egy-két község van Bátyán és Fajszon kívül Kalocsa vidékén, ahol 3—4 feldolgozó is van.”9 1942-ben egy Bátyán tartott paprikásgyűlésen így indokolták a helyi paprikaipar létét: „Ez a község (...) — minthogy egy-egy lélekre mindössze 0,6 kát. hold saját földterület esik, s amellett a lakosság jelentékeny része nincstelen munkásrétegből áll — rá van utalva arra, hogy a földművelés mellett valamely ipari tevékenységgel is foglalkozzék. Senki se higgye, hogy a véletlen folytán honosodott meg Bátyán a paprikakikészítés és őrlés. Az sem volt véletlenség, hogy a jelenlegi szövetkezeti rendszer előtt Bátya községben dolgozták föl és őrölték meg az egész kalocsai körzet fűszerpaprikájának 80—90%-át. Ennek a fejlődésnek mélyenfekvő gazdasági és szociális okai voltak. Bátya községben a 300—350 kikészítő mellett 5—600 munkás talált állandó kereseti lehetőséget a paprikakikészítés révén, s annak ellenére, hogy földingatlan tekintetében egyike voltunk a környék legszegényebb községeinek, népünk szorgalmával és igyekvésével mégis fejlődni és haladni tudott. A kikészítésben maguk a termelő gazdák is kivették részüket, amennyiben nagy részük fel is dolgozta saját termésű paprikáját.”10 1937-ben a Kalocsavidéki Paprikatermelők, Feldolgozók és Kereskedők Egyesületének bátyai ideiglenes névsorában 271 termelő mellett már csak mindössze 29 kikészítő nevét találjuk.11 Ettől az évtől a főszolgabíró által kiadott iparigazolvánnyal rendelkező kikészítők a környező községekben vásárolt paprikafüzéreket dolgozták föl. Azok viszont, akik őstermelői jogon kaptak kikészítői igazolványt, csak saját termésüket dolgozhatták föl legálisan. A kikészítők kicsiny tőkéjüket állandóan forgatták, s tízszeres haszonra is szert tehettek, de így sem bírták sokáig a versenyt a szövetkezeti telepekkel. 1936-ban olvassuk egy napilapban: „Bátya a paprikából él. Azt mondják, itt nincs koplaló magyar család. A paprikahasitással még a 12 éves leányt is tudják alkalmazni, és a napszám elég jó, másfél pengő körül fizetnek naponta egy női munkásnak, s egy családból többen is munkába állhatnak, ha akarnak.”12 A kikészítők tehát családjuk munkaerején kívül kénytelenek voltak napszámosokat is alkalmazni. Kereskedők. Rendszerint termelők és kikészítők is voltak, de 1939-től kikészítő nem foglalkozhatott paprika-nagykereskedelemmel. Óriási mértékben különbözött egymástól a vándoriparos igazolvánnyal árusító bátyus kereskedő meg a nagykereskedő. Feltűnő, hogy a bátyai bátyusok nagyobb része férfi volt, hiszen ők jobban bírták az országjárás fáradalmait. A szegényebb gazdák közül kerültek ki, de nincstelen fiatalok is próbálkoztak 49
