Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 2. szám - Egyedül vallhatok színt: Balogh Edgárral beszélget Zöldi László

brassói MADOSZ-társaink mintájára a Magyar Dolgozók Szövetsége kiszélesítéséig: a Magyar Népi Szövetségig.

Z. L.: — Azt javaslom, térjünk egy kicsit vissza az időben! A második bécsi döntés után vagyunk, Balogh Edgár már magyar állampolgár, hiszen Észak-Erdélyben él. Kapcsolatba kerül a Kelet Népével, Móricz Zsigmond folyóiratával. Kapcsolatba kerül a Magyar Nemzettel, Pethö Sándor napilapjával. Kapcsolatba kerül a kommunisták szervezte Történelmi Emlékbizottsággal. Kapcsolatba kerül a Balatonszárszón megrendezett értelmiségi találkozóval. Tehát elég sok mindent csináltál a negyvenes évek első felében.

Balogh Edgár: — Akkor lettem, mint kidobott kalotaszentkirályi alkalmi tanító, a Kelet Népe erdélyi szerkesztője.

Z. L.: — Elnézést kérek, hogy még egyszer közbeszólok, de csak azért teszem, mert kevés közéleti személyt ért az a megtiszteltetés, hogy a miniszterelnök személyesen penderíti ki a tanítói állásából.

Balogh Edgár: — A honvéd katonai közigazgatás ideje alatt szükségtanitókat vettek föl. Jelentkeztem, megtagadva, persze, az egyetemi végzettségemet, sőt az érettségit is. Bejutottam Kalotaszentkirályon tanítónak. Egy hónapig tanítottam, de akkor följelentettek. A följelentés alapján a meginterpellált miniszterelnök, Teleki Pál másnap bejelentette, hogy Balogh Edgár nevű tanító Kalotaszentkirályon nincsen. Igaza volt, mert közben táviratilag kitettek az állásomból. Móricz Zsigmond, tekintet nélkül erre az epizódra, a Kelet Népébe vont be. S ha már ez szóba került, beszélhetnénk Móricz Zsigmond erdélyi útjáról is, amikor körülötte megint összegyűltek a Vásárhelyi Találkozó elemei. Voltak már olyan találkozók, amelyekre Móricz Zsigmond kedvéért és tiszteletére elment mind a három említett tábor, tehát az Erdélyi Fiatalok tábora, a harmadikutas tábor, amely Termés címen akkor kezdett lapot kiadni, és a baloldal, amelyet a szakszervezetek képviseltek. Ide tartozik a 48-as akció is. Kolozsvárt rendeztük meg az első béketüntetést, az első szabad március 15-ét, ahol az öreg Sándor József, volt magyarpárti szenátor, egy 48-as katonatiszt bukaresti emigrációban született gyermeke fölemelte Kossuth Lajos nála őrzött poharát és megeskettette az egybegyűlt közönséget. Nagyon sok munkás, paraszt és fiatal volt jelen; megesküdtek, hogy hűen kitartanak a 12 pont mellett, amelyet az öreg szenátor fölolvasott. A dörgő tapsra kapott észbe a rendőrség, hogy itt valami baj van. A 48-as akció, az a bizonyos március 15-e, amiről az előbb beszéltem, folytatódott azután. Józsa Béla feljött Budapestre és a következő március 15-ét már ő szervezte meg. Fölhúzta az otthoni székely harisnyáját, amit még a falujából hozott magával, élére állt ennek a menetnek, amely a Petőfi-szobortól a Kossuth-szoborig éltette a békét. Később, a mi 48-as ereklyegyűjtésünket kapta föl Kállai Gyula, a Népszava újságírója, aki meglátogatott minket. A mi ereklyegyűjtésünk példájából hozták létre azután budapesti barátaink, akiknek sokkal több hatóerejük volt az országban, mint nekünk, az eldugott kisebbség kisebbségének, egyszóval megszervezték a Történelmi Emlékbizottságot. Vagy hogy egy másik példát mondjak, itt van például Balatonszárszó. Én akkor éppen kaszámyaszolgála- tos voltam.

Z. L.: — Akkor, 1943-ban.

Balogh Edgár: Igen, 1943-ban, hadapród-őrmester, aki a dési kaszárnyában ügyel a rendre. Csöndben megírtam a levelet és elküldtem. Ezzel a levéllel a hiányt próbáltam pótolni, azt a hiányt, ami úgy érzem, a népi mozgalmak önmagukba tekintésében rejlett. Hivatkoztam a nemzetiségi kérdésre, arra, hogy nélküle a magyar kérdés megoldhatatlan — ez a szláv—magyar—román kitekintés. Ilyen föladatot tűztünk magunk elé akkor is, amikor 1848 tanulságait Kolozsvárt egy történelmi zsebkönyv formájában, 1943-ban kiadtuk. A zsebkönyv a román—magyar viszonyon és a szláv—magyar—román viszonyon át mutatta be, hogy 1848 megoldatlan kérdéseként, feladataként ránk maradt a nemzetiségi megértés szolgálata. Amikor Kolozsvárnak 1944. október 11-i fölszabadulása bekövetkezett, rá egy hétre már megindítottuk a Magyar Népi Szövetség napilapját, a Világosságot. Akkor én, mint ennek a lapnak a főszerkesztője, az észak-erdélyi szovjet katonai közigazga5