Forrás, 1987 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 2. szám - Egyedül vallhatok színt: Balogh Edgárral beszélget Zöldi László
tás alatt menten meginduló preszocialista népi demokratikus mozgalom perspektíváit igyekeztem Kelet-Európára nyitni. Z. L.: — Edgár bácsi, én olvastam a Világosság vezércikkét, amelyet te írtál. Megütötte a szememet egy kifejezés; a „Sztálin kuruca”. Ezt az én nemzedékem furcsának tartja. Akkortájban, 1944 végén tulajdonképpen mit jelentett? Balogh Edgár: — A Sztálin kurucai a mi történelmi visszatekintésünkből ered. Mi azt éreztük és tudtuk ott, nemcsak magam, hanem a társaim is, hogy az a szovjet hadsereg, amely Bécs, az ősi ellenség és Berlin felé nyomul, Kelet-Európa fölszabadításával lehetőséget ad a szociális kérdés, de a nemzeti viszonyok megoldására is. És a történelmi hasonlat kedvéért Rákóczira, a kurucokra hivatkozva felruháztuk evvel a jelzővel a Vörös Hadsereget. Ez volt különben a legelső cikk, amely fölszabadított területen a Vörös Hadsereget üdvözölte. Annak mintegy történelmi missziós jelentőségét a magyar múlt és jövő összefüggésrendszerében igyekezett kimutatni. Jelent meg ezután cikkem, amelynek közvetlenül ez is volt a címe; Keleteurópai körkép. De jelent meg egy kis könyvecském is, már a Magyar Népi Szövetség kiadásában, amelyik ugyanazt a cimet viselte. Nem is annyira szimbolikusan, nagyon is konkrét értelemben: A Szudétáktól a Fekete-tengerig. Z. L.: — Ez egyúttal a személyes életutat is jelenti, térben és időben. Balogh Edgár: — Az én személyi felelősségemet éreztem, hogy ott, ahol a népi demokrata vagy a szocialista forradalom kerül majd előtérbe, mindig figyelmeztessek az én Csehszlovákiában is, Romániában is, Magyarországon is szerzett kisebbségi tapasztalataimra. A perspektívákat mindig igyekeztem össz-kelet-európai szinten fönntartani. Ezért örvendtem annak, hogy Groza Péterrel megérttettem a koncepciót. A román—magyar viszony végleges rendezését abban láttuk, kölcsönhatásban, baráti hatásban, hogy Kelet- Európábán a Szovjetunió oldalán a kis országok egymásnak kezet nyújtsanak. És a kisebbségek azok, amelyek hídként fölhasználhatók, amelyek hídként kell, hogy szerepet töltsenek be az úgynevezett utódállamok között. Második beszélgetés (Groza Péterről, a Magyar Népi Szövetségről, az illúziók bukásáról, a börtönről) Z. L.: — A legutóbbi beszélgetésünk végén szóba került Petru Groza, a nagy román politikus neve. Azt hiszem, az a történéssor, amely összehozott Groza Péterrel, feltétlenül megemlítendő. Balog Edgár: — Amikor 1944. augusztus 23-án a bukaresti román antifasiszta fegyveres fölkelés sikerült, akkor az új történelmi helyzetben Kolozsvárott is megmozdult minden. A régi erők, amelyek valamikor demokratikus iskolázottságon mentek át, hirtelen feltűntek és egy ellenálló mozgalomnak sikerült belülről előkészítenie a felszabadulást. A szovjet Vörös Hadsereg és a vele társult román hadsereg bevonulása után azonban rendkívül különös és nehéz helyzet alakult ki Erdélyben. A román hadsereget ugyanis önkéntes csoportok követték, a Maniu-elemek, akik felelőtlen megtorlással ártatlanok vérét ontották. Ez ellen Bukarestben a Román Kommunista Párt föllépett és maga mellé vonta a demokrata erőket, az Ekésfrontot, Petru Groza pártját és a Magyar Dolgozók Szövetségét az illegalitásból. Országos Demokrata Arcvonal címen megalakult az ellenzék, a tábornokok kormányaival szemben. Észak-Erdélyben azonban a szovjet hadsereg katonai közigazgatást vezetett be, amely majdnem fél esztendőn át tartott. Észak-Erdélyben az Országos Demokrata Arcvonal erői hatalomra jutottak és helyi közigazgatást szerveztek meg a szovjet hadsereg oltalma alatt; megkezdték a népi demokrácia, majd a szocializmus alapjainak a lerakását, mig Dél-Erdélyben viszont az Országos Demokrata Arcvonalnak súlyos tömegküzdelmet kellett folytatnia a reakciós történelmi pártok ellen. Ebben a küzdelemben vetődött fel és jutott el hozzánk, Észak-Erdélybe is Groza Péter neve. Groza-kormá6
